Néha elgondolkodom azon, hogy miért pont azokat az információkat tanítják nekünk gimnáziumban, amit. Hogy vajon ki döntötte el, hogy márpedig egy tizennyolc-tenkilenc éves érett fiatalnak majd pontosan ezekre a tudnivalókra lesz szüksége a későbbi életében. Mert azért, általános műveltség ide vagy oda, nagyon sokszor érzem úgy, hogy bizony felesleges adathalmazokkal töltöm meg az agyam, és egyáltalán nincs bűntudatom, ha a témazáró után egy héttel már azt sem tudom, eszik-e vagy isszák az adott fogalmat. Persze, összefüggések, meg átfedések, meg biztos ezer okos ember meg tudná nekem magyarázni, hogy ez miért jó, de néha úgy érzem, hogy tényleg, teljesen feleslegesen gürcölök. 

A vicces az egyébként az, hogy az általános többség véleménye, meg a naplóbejegyzések alapján nekem ehhez még eszem is van, tehát az átlagnál könnyebben préselem bele a memóriámba az évszámrengetegeket, a fizikai képleteket, a biológiai alapfogalmakat és a matematikai tételeket, és tényleg, ha ilyenkor csak belegondolok, hogy mennyire fárasztó és idegesítő ez annak, akit egyrészt nem is érdekel az, amit be kell magolnia, másrészt hosszabb idő kell neki hozzá, hogy eltárolódjanak a szükséges információk az agy megfelelő részén. És ezek után csodálkoznak a szülők és a tanárok egyszerre, hogy a gyerek egymás után cipeli haza a rosszabbnál rosszabb jegyeket. 

Saját magamról is tudom, hogy ha olyan témáról kell tanulnom, ami egyébként is érdekel, sokkal könnyebben megragad bennem minden apró részlet, de ha véletlenül olyan anyagrész jön velem szembe, ami nálam egyet jelent a tömör unalommal (lásd: FIZIKA), akkor képes vagyok órákig csak értetlenül ülni a könyv felett, és egyáltalán nem értem meg a legegyszerűbb összefüggéseket, mivel motivációm sincs arra, hogy megpróbáljam felfedezni a lényeget. 

Jó kérdés persze, hogy hogyan lehet felkelteni az érdeklődést egy-egy anyag lévén, lehetséges-e ez egyáltalán minden esetben. Ami viszont biztos, az az, hogy egy jó tanár rengeteget tehet annak érdekében, hogy az otthoni tanulás sem csak tömör magolás és órákon át tartó szenvedés legyen. Egyrészt azt nem szeretemaz oktatásunk poroszos rendszerében, hogy mi, diákok, még mindig alig kapunk szerepet az órákon (és most nem az ilyen-olyan különleges iskolákról beszélek, meg nem is egy-egy modern felfogású tanárról, hanem a nagy átlagról). Amikor példának okáért a cserediákprogram keretében kiutaztunk Németországba, és ott részt vehettünk egy németórán (ami tehát nálunk a magyaróra), megdöbbenve vettük tudomásul, hogy az ottani kilencedikesek olyan kiselőadásokat és prezentációkat tudtak összedobni, ami szerintem a mai magyar tizenegyedikesek csak ilyen kis százalékának sikerülne. A tíz perces előadásra aztán természetesen jegyet is kaptak, illetve a tanár pontosan kielemezte, mi volt jó és mi rossz a bemutatóban, amit a diákok is kiegészíthettek a saját észrevételeikkel, és olyan ügyesen mutattak rá az egyébként tényleg tök jó prezentációk gyenge pontjaira, hogy csak néztünk.

Nálunk egy valahogy a közevetkezőképpen folyik/folyna mondjuk egy fizika órán, ahol még kivételesen van lehetőség kiselőadás tartására: Alapjáraton azok jelentkezhetnek ilyet tartani, akik javítani szeretnének. A drága lustaságok feltolják a seggüket az internetre, kimásolják a wikipédia ide vonatkozó részét, jobb esetben keresnek pár képet is, amit répakolnak egy pendrivera. Az óra elejéből kapnak mondjuk öt percet az előadásra, ami alatt gyorsan megmutogatják a képeket, majd felolvassák vagy papírról vagy telefonból a wikipédia zanzásított változatát, amire egyébként az osztály természetesen nem figyel, mert miért is figyelne, majd az illető szépen a helyére ballag, és bumm ennyi volt, vagy pluszponttal (11. osztály!) vagy ötössel jutalmazzák, mi pedig próbáljuk elfelejteni az egészet. 

Tényleg az a legszomorúbb az egészben, hogy elengednek minket így az egyetemre,  ahol meg aztán próbálhatjuk magunktól kitalálni, mi fán is terem egy referát, egy prezentáció, egy bemutató. A beadandó írásbeli munkákról ne is beszéljünk. Szerintem nem vagyok egyedül azzal, ha azt mondom, hogy valószínűleg az érettségi magyar dolgozata lesz az első olyan, két A/4-es oldalnál hosszabb írásbeli munkám, ami bármilyen módon ellenőrzésre kerül. Már annak is örülök, ha nagy néha be kell adnunk egy oldalas, vagy maximum két oldalas munkát, mert egyébként tényleg imádok írni, még akkor is, ha legtöbbször oltári nagy idiótaság a téma. Szóval ha valaki tud olyan iskoláról, ahol mindig, mindenhova házi dolgozatokat kell cipelni, és már megbolondul tőle, nyugodtan szóljon nekem, írogatok helyette. 

Persze könnyű panaszkodni, meg sorolni azt, hogy mi nem jó az oktatási rendszerünkben, az meg megint más kérdés, hogy ha lenne rá lehetőségem, vajon tudnék-e olyan megoldást találni, ami mindenkinek megfelelő. Valószínűleg nem, ennek ellenére a fenntartásaim továbbra is élnek, és továbbra is végigmorgom majd azokat a délutánokat, amikor a modern fizikával kell foglalkoznom.