Lettem annyira önző mostanában, hogy ne vegyem fel a saját vállamra az egész világ problémaáradatát. Mindezt csak azért, mert nagy nehezen sikerült rájönnöm, hogy az én gondjaim sem érdekelnek igazából az égegyadta világon senkit, és senki nem fogja megkérdezni, hogy úgy egyébként hogy vagyok. Hogy hogy bírom ki egyáltalán, hogy lassan már álmomban is német szavak üldöznek az oktv meg a nyelvvizsga miatt, hogy a kimerültség miatt néha még arra sincs energiám, hogy egy filmre odafigyeljek, de elaludni az istennek sem tudnék éjfél előtt, hogy tegnap anyuék már izomlazító és altató gyógyszerekkel vártak, amikor hazaértem a nyelvvizsgámról, mert egyszerűen úgy összesűrűsödött az elmúlt pár hetem, hogy konkrétan egy hónapja élőhalottként vánszorogtam iskolába, és próbáltam teljesíteni ugyanazokat az elvárásokat, amiket eddig. A lényeg, hogy most kivételesen a szüleim is megijedtek, pedig nekik évek óta a "teher alatt nő a pálma" a kedvenc alapelvük, és általában abban lelik örömüket, hogy én éjt nappallá téve különböző projekteken dolgozom. Mindez nagyon szép és jó, csak amikor az, hogy egyébként egy héten belül az okt harmadik fordulóján és egy felsőfokú nyelvvizsgán veszek részt, konkrétan sem a barátaimat, sem a tanáraimat sem a rokonaimat nem hatja meg, és elvárnák, hogy én 0-24-ben ugyanúgy szolgálatban legyek, felvegyem a vidám-pörgős fanni-ritmust, akkor azért nálam és betelik a pohár és azt mondom, hogy na, most volt elég.

Nem várnék amúgy sokat, utálom, ha körbeajnároznak vagy ilyesmi, meg nem is kell himnuszokat írni hozzám, csak egyszerűen ismerjék már el azt a tényt, hogy igenis, a rohadt életbe, egy átlag tizenhat évesnek ötödennyi dolga van, és a többségük még azzal sem tud normálisan megbírkózni. Az iskolán kívüli eseményeket meg már meg sem említem, nem is tudom, mikor volt nekem utoljára arra lehetőségem, hogy egy délután lelkiismeretfurdalás nélkül mehessek el mondjuk könyvesboltba vagy csak úgy simán körülnézni. Nemcsak arról van szó, hogy van, amikor a színjátszókörök és a különnémet miatt este negyed nyolcra esek haza, ehhez már volt szerencsém hozzászokni szeptember óta, hanem, hogy az átlagos teendőim mellett még a németre is koncentrálnom kellett, plusz hirtelen minden tündérbogár tanáromnak eszébe jutott témazárókat íratni, és mivel az év végi jegyeink már a továbbtanuláshoz is fontosak, nem viccelhetem el azzal az egészet, hogy majd jövőre kijavítom az esetlegesen becsúszó hibáimat. 

Másrészről meg hirtelen mindenkinek kedve lett ahhoz, hogy megsértődjön rám, ami tényleg, nagyon jól esik, csak hmm... mégsem. Örülök, hogy levegőt kapok, és egyszerűen már nincs energiám vitatkozni senkivel, ráhagyom mindenkire, ha épp leejt magasról, ha meg valaki úgy érzi, vele nem foglalkozom eleget, azt is meghagyom ebben a tévhitében, végülis teljesen lényegtelen, hogy én mit gondolok, meg velem mi történik, az a lényeg, hogy nekik legyen igazuk. Azt mindenki szereti. 

Koronaként meg megérkezett a jóidő is, és ami még jobban zavar, az a napsütés. Utálom, hogy kimegyek az utcára, és megvakulok, utálom, hogy teljesen tönkretette az időérzékem, és este hétkor is azt hiszem, hogy még csak délután négy van, és csak egyszerűen utálom, hogy tudom, hogy hetek és röpke hónapok kérdése, hogy kánikula legyen, és úgy kelljen tennem, mintha annyira imádnám, hogy lerohad rólam a ruha, hogy több törülköző sem tudja eltüntetni a vizet a homlokomról, hogy 0-24-ben szomjazom, és hogy a nap miatt még a bőröm is ilyen idegesítő rózsaszín-vörös árnyalatot vesz fel, hiába kentem már rá két kiló naptejet. Röviden-tömören ez minden problémám a nyárral, de majd túlélem valahogy. 

Amúgy meg teljesen jókedvem van, leszámítva az ilyen apróságokat, több olyan emberrel találkoztam mostanában, akik már nagyon hiányoztak, ismételteln beleszerettem a színjátszásba és a színházba is, rájöttem, hogy mégiscsak imádom kifesteni a körmeim, ezért körömlakkgyűjtésbe kezdtem, újra magával rántott az olvasás szeretete, és néhanapján még egy film is belecsúszott a programba. Sokat beszélgettem azokkal a barátaimmal, akikkel az elmúlt időszakban kicsit távolabb kerültünk egymással meg örömmel konstatáltam, hogy a környezetemben továbbra is mindenki olyan kis bolondos, mint eddig volt.