Nooo way. Igazából azt leszámítva, hogy több hétnyi szenvedés és kánikula után ma a szülinapom tiszteletére végre hajlandó volt az időjárás normális mélységekbe süllyedni,  semmi különös nem volt a mai napban, hála a jó égnek. Nálunk ennek az egész születésnap-dolognak csak ilyen jelképes szerepe van családi szinten, nekem tényleg többet jelent az, hogy a nagyszüleim felhívnak és beszélgetnek velem, vagy hogy a nagybátyámék itt vannak egész este, mint az, hogy most ilyen-olyan hiperszuper ajándékokat kapjak. A tizenhetet meg amúgy sem vártam, bár mára azért kicsit kihevertem a kezdődő depresszióm ezzel kapcsolatban, próbáltam magam meggyőzni, hogy ez az év is lehet legalább annyira fantasztikus, mint az előző volt.  Mert túlzások nélkül, messze ez a tizenhatodik év volt a legjobb ever-ever-ever, és nagyon kíváncsi vagyok, hogy überelheti ezt-e a közeljövőben valami. Valószínűleg nem, de ezt a drága sweet sixteent egész életemben egy hatalmas élményáradatként fogom megőrizni. Azért tényleg nem lenne fair így előre leírni ezt az idiótán semmilyen tizenhetet, elvégre mégiscsak elég sok emlékalapanyagot tartogat számomra az év második fele, de, de, de. 

Sosem értettem amúgy az embereket, akik nem tulajdonítanak jelentőséget az éveknek. Persze, persze, könnyű azzal takarózni, hogy semmi nem változik azzal, hogy egy évvel idősebb lettél, de ha az egész folyamatot nézzük, aközöttt már igenis különbség van, hogy 14 vagy vagy 17. Már csak a megítélésedben is. Nem tudom, biztos nem én vagyok az egyetlen, akinek feltűnt, de a mai fiatalság egyik legfontosabb ismérve, hogy imádja szidni a nála egy-két évvel fiatalabbakat. A 20 éveseknek a 17-18 évesekkel is baja van, akik a 14-15 éves korsztálytól kapnak agybajt. A 14 évesek pedig, hogy bebizonyítsák, ők nem tartoznak a náluk idősebbek sztereotipikus képébe, előszeretettel mondanak fűt-fát a 12-13 évesektől. Hát nem ironikus az egész? Az a vicces, hogy én is emlékszem a pár évvel ezelőtti énemre, meg a kortársaimra is, ahogy kétségbeesetten próbáltuk bebizonyítani mindenkinek, hogy mi már igenis érettek vagyunk, és a gondolkodásunk sem a tipikus "tinidolgok" körül forog. Más kérdés persze, hogy még így, két-három évvel később is úgy érzem, hogy a saját történetemmel kapcsolatban igazam volt, de ezt valószínűleg nem nekem kellene megítélnem. Visszakanyarodva az első kijelentésemre: Kicsit elegem lett az ilyen " Hmm, szidjuk a kisebbeket" bejegyzésekből. Mert bár igen, én is felhúzom néha az agyam azokon a kilencedikeseken, akiknek a miniszoknyája inkább csak egy cafat anyag, épp annyira, hogy ne egy bugyiban jöjjön iskolába, meg magukra kapják a tizenkét centi sarkú cipőjüket, amiben sok mindent tudnak, de menni nem, de próbálom mindig arra emlékeztetni magam, hogy anno dazuma nálunk is voltak ugyanilyen lánykák, ahogy ugyanúgy a mostani gólyák között is biztosan van egy csomó értelmes, kedves, egyedi emberke, csak a fától mindig elfelejtek az erdőre koncentrálni. Ezt a technikát amúgy szeretettel ajánlom mindenkinek, én mostanában próbálok pozitívan hozzááállni mindenkihez ( bizonyos kereteken belül. azért mindennek van határa) , aztán legfeljebb jól pofára esek. Vagy titokban utálhatom az embereket. Csak ne nézzünk le már valakit csak azért, mert két-három évvel fiatalabb nálunk.