Ismételten cunamivá duzzadt a lassan kéthavonta felbukkanó fülhallgató-problémám, és nem tudom eldönteni, hogy azért mennek tönkre ilyen gyorsan, mert nem veszek elég minőségi és méregdrága darabokat, vagy mert annyira béna, hanyag és szerencsétlen vagyok, hogy az ötezres fülhallgató is ugyanolyan gyorsan tropára menni. Lényeg a lényeg, a mostani, tipikus 1000 forintos media marktossal is már hetek óta trükközök, először az a fehér kis gumis rész vált le az egyikről, aztán arról simán levándorolt a műanyag is, amit ugye nem hagyhattam, mert úgy már életveszélyes a történet, ezért átraktam arra  a megmaradt gumis védőcuccot, erre most elkezdett arról leválni a rendes műanyag, ami most mindig leesik, de amíg nem veszik el, addig nincs gond, viszont ha egyszer szem elől tévesztem, kezdhetem előről a fülhallgató-hajszát. 

Márpedig fülhallgató nélkül nem élet az élet. Már attól a rosszullét kerülget, ha egyszer úgy kell megtennem a kolesztól a suliig tartó kb. húsz perces sétámat, hogy közben nem nyugtathatom le valamilyen muzsikával. De hogy ez rendszeresen, több egymást követő napon megtörténjen? Ez elképzelhetetlen? Arról ráadásul még nem is beszéltem, hogy amúgy is milyen lehetetlen sorsom van, a drága jack dugó ugyanis most már nem illeszkedik rendesen az édes, tündér, hibátlan, drága, egyetlen samsung telefonomhoz, így csak egy bizonyos szökben elforgatva, az ujjamat odaillesztve hallok egyáltalán valamit. Így tulajdonképpen úgy kell sétálnom, hogy a kezem végig a zsebemben, a telefonomon, a csatlakozónál tartom. Ami télen nem is okoz nagyobb problémát, most viszont, hogy már kabátom, de sokszor zsebes pulcsi sincs rajtam, egyszerűen megoldhatatlannak tűnik az egész. Arról meg ne is beszéljünk, amikor péntekenként még a bőröndömet is magam után kell húznom, akkor az egész logisztikát át kell szerveznem, és abba a kezembe kell raknom a zenegépet, amelyik vállamon a táska van, ami ennek eredményeként egész úton össze-vissza himbálózik, a másik kezemben viszont így legalább tudom húzni miszter bőröndkét. A hab a torta tetején már csak az szokott lenni, amikor olyan pulcsi, nadrág vagy felső van rajtam, amit kétpercenként meg kell igazítanom. Ilyenkor már olyan szinten felmegy bennem a pumpa, hogy ezt elképzelni sem tudjátok. De az egészet meg tudom fejelni még egy fantasztikus dologgal, sőt kettővel. Egyrészt a hatalmas melegben az egész még kilátástalanabbnak tűnik, másrészt, mire végre lecipelem az aluljáró lépcsőjén a cókmókom, ott pont nekiáll a harmonikás bácsi valamilyen jó kis magyar slágernek, ami pont annyira hangos, hogy elnyomja az én csoda zenémet, és én teljesen idegbajosan, és hullafáradtan vonszoljam be magam az iskolába, mikor az egész zenét azért iktattam be egyáltalán, hogy ezt elkerüljem. 

Lehet, hogy ezek égi jelek, és nem kellene ennyire függenem a fülhallgatóktól és a zenétől úgy általában, de az is megeshet, hogy ez is csak a szokásos fanni-jellegemhez tartozik, hogy körülöttem minden ilyen abnormális, zilált és bonyolult, míg mások vígan, és ilyen probléma nélkül tudnak zenét hallgatni utazás közben. Nekem is megtaníthatnák, hogy megy ez egyébként, mert ha így folytatom, még a végén tényleg az elromlott fülhallgatóimból eszkábált kötélre fogom felakasztani magam. (Nyílván nem. Ez költői túlzás volt. Ne ijedjetek meg. Amúgy sem írtam még végrendeletet. Anélkül meg semmi nem megy )