2005 óta nálam minden május tulajdonképpen azzal telik (igazából az egész tavasz), hogy az Eurovíziós Dalversenyre készülök, mindenféle hírt elolvasok, meghallgatom az összes dalt, esélyeket latolgatok, interjúkat nézek, rajongok és kiábrándulok Magyarországból. Na, egyáltalán nem azért, mert olyan borzalmas előadókat küldtünk volna ki, egyedül Csézyvel kapcsolatban volt egy olyan unalmassági faktor, amit felesleges volt bevállalni, valamit Ádok Zoli, mindenféle direkt bántás nélkül sem hozott olyan színvonalat, amit én elvárnék magunktól, a többiek viszont szerintem A DALOK SZINTJÉN abszolút rendben voltak. De az, ahogy azok az emberek, akiknek egyébként fogalmuk sincs a versenyről, arról, hogy mi szokott általában sikerrel futni, és egyáltalán kik az ellenfelek, előre leírják és pocskondiázzák a magyar indulót, egyszerűen undorító. Amit Alexszel művelt a magyar közvélemény az elmúlt hetekben, attól egyszerűen hányni tudnék, és mindenki, aki úgy ált az Eurovízióhoz, hogy Alex szégyenbe hozza majd Magyarországot, az szégyenkezzen inkább saját maga a minősíthetetlen viselkedése miatt. Nekem már a magyar válogatóműsor során is az egyik potenciális jelöltem volt a Kedvesem, épp azért mert volt benne valami más, valami megjegyezhető, valami, ami nem olyan, mint az átlag. (Senki nem gondolhatja komolyan, hogy Gigivel jobb eredményt érhettünk volna el a mostaninál. Megette volna őt az ukrán, az orosz, a norvég és a holland csaj, a többiekről nem is beszélve). Alexet persze már ekkor elkezdték ízekre szedni, de az igazi marcangolás erre az utolsó hétre maradt, én már meg sem nyitottam a videókat, rá sem néztem a kommentekre, undorodtam az egésztől. Már azt hatalmas elégtételnek vettem, hogy Alex a döntőbe jutott, és nagyon kíváncsian vártam, mi lesz majd velünk szombaton. 

Annyit azért mindenképp szeretnék leszögezni, hogy bár a döntő végére pár dalt megszerettem, messze nem ez volt az ESC történelmének legerősebb mezőnye, sőőt.... Míg régebben azon kellett taktikáznom, melyik kedvenceimet hagyjam ki a top 10-ből, idén nehéz volt tíz olyan dalt találni, amit később is szívesen meghallgatnék. Leginkább tényleg Alexért szorítottam, szerettem a máltai srác jókedvét és a dalának szövegét, a görögökre is muszáj volt szavaznom, fantasztikus volt, amit műveltek, az izlandi Thor dala is a fülembe mászott jó darabig, az olasz srác is életem szerelme lett egy kicsit, a skandinávoknak, így a később győztes dán lánykának már csak azért is szurkoltam, valamint nekem az azeri dal is tetszett. Abban már egy jó hónappal ezelőtt szinte biztos voltam, hogy Dániáé lesz a győzelem, de mindent elfeldtetett velem az, hogy Alex a TIZEDIK lett. Annyira jó kimondani ezt, hogy meg is teszem még háromszor. MAGYARORSZÁG TIZEDIK LETT. ALEX TIZEDIK LETT. A KEDVESEM A TIZEDIK LETT. Még mindig nem bírom felfogni. Mikor kiderült, hogy Alex döntős, ráadásul szerencséses a döntő második felében fog fellépni, felírtam egy lapra a tippemet. Nagyon optimistán 14. helyre vártam magunkat, de még ehhez képest is csoda történt. Ez a magyar eurovíziózás történetében a harmadik legjobb eredmény, de nekem kicsit úgy tűnik, mintha A LEGJOBB lenne. Friderika idejében teljesen más szabású volt még a verseny, Magdi pedig azért sokkal nagyobb motivációt jelentett a külföldön élő magyaroknak, akkor még záporoztak a szerb és román pontok is. Idén viszont? Olyan megtisztelő pontokat kaptunk, hogy csak na. Sokan vádolják azzal az Eurovíziót, hogy politika az egész, de ezt már annyiszor próbáltam cáfolni, hogy inkább bele sem megyek a témába, felszínesen érinteném annyival, hogy igen, valószínűleg azért kaptuk a németektől a tizenkettőt, mert Orbán és Merkel között olyan felhőtlen a viszony, és az is a politika műve, hogy idén akkor ennyivel jobban végeztünk, mert gazdaságilag is olyan jól állunk, meg mert semmilyen konfliktusunk nincs az európai politikai életben. Nyílvánvalóan. Szóval, max. pont a németektől, azt hittem, meghalok. Lena, aki előbb belekeveredik abba, hogy kinek adnak pontokat, azt hittem, ezt is benézte valamiért, de nem. A németeknek TÉNYLEG tetszett a Kedvesem, ahogy a finnek sem csak a nagy barátság miatt szavaztak ránk (Hangsúlyoznám mindenkinek, hogy szavazzunk már azért a finnekre máskor, ciki, hogy ők mindig felpontoznak minket, mi meg megint nulláztunk. GÁZ) és Albánia sem tőlünk akar atombombát venni a szavazatok segítségével. Aztán a többi ország is, aki ránk szavazott...Tényleg látszott, hogy ezeket a pontokat nem Magyarország kapja, nem a történelmi múltunk vagy az ilyen-olyan helyzetünk, hanem ALEX ÉS A DALA, és pont miatta kerülhettünk a top 10be. Mert a Kedvesem, hiába szditák annyian, egy JÓ DAL lett, erre az Eurovízióra legalábbis biztosan. A négyéves unokatesóm szerint ugyanolyan "szép", mint amennyire a hetvenéves nagypapám "belevaló betyárnak" hívja Alexet, vagy amennyire a finn tumbli követőim egyértelműen beleestek Alexbe, egyikük 15 sms-t küldött ránk. A Kedvesem a miénk, magyar, és különleges, és ez olyan eredményekhez vezetett, hogy szerintem a legtöbb tv-néző szóhoz sem jutott és bevallom, még én sem ébredtem fel a kábulatból. 

Szóval ahelyett, hogy mindig rászállnánk kis hazánk eurovíziós huszáraira, bízzunk már meg egy kicsit bennük, hogy okozhassanak ilyen meglepetéseket. Alex maga írta a dalt, a húga rajzai futottak a háttérben, az ő elképzelése volt, hogy magyarul énekeljen (nem hiányzott a svéd sem), a színpadra nagyon kellett Dani és Helga is, egyszerűen tényleg úgy érezhetjük, hogy valami a miénk, ami sikeres, amit szeretnek az emberek Európában, valami, ami jó. Úgyhogy bújjon vissza a csigaházába mindenki, aki úgy gondolta, hogy Alex szénné fog minket égetni, mert ezeknek az embereknek a saját háza ég.