Ha már egy kicsit megérintettem, egy lagymatag szellővel odasuhintottam a magyar költővilágnak, ideje, hogy tényleg elkészítsem én is a magyar költő-leltárom. Összeszedegettem pár olyan magyar költőt, akire azért irodalomtankönyvileg rendesen kielemeztünk / ki fogunk elemezni mindannyian, és pár szóban úgy gondoltam, megemlékezem a személyes tapasztalataimról és a véleményemről, minden szinten. 
Csokonai Vitéz Mihály 
Csokonai volt az első, aki megértette velem, miért is érdemes egyáltalán szeretni a költészetet, és az ő versei voltak az elsők, amiket ténylegesen imádni tudtam. Még általánosban ismerkedtem meg a Tartózkodó kérelemmel, és egyszerűen beleszerettem abba a dallamosságba, amivel Csokonai élni tudott. A mai napig azon kevés vers közé tartozik ez, amit álmomból felkeltve, egyszeri átolvasás nélkül is elmondok. (egyszeri átolvasással konkrétan minden egyszer megtanult verset újramondok. anélkül azért nehéz). A Reményhez-t meg szerintem nem kell senkinek sem bemutatni, úgyhogy igen, Csokonai az egyik kedvenc költőm. 
Kölcsey Ferenc 
Egyetlen baj volt szegény ürgével, hogy évekig csak a Himnuszt ismertem tőle. Amivel, mint verssel egyébként semmi gondom nincs, de himnuszunként azért már vannak fenntartásaim. Amikor viszont már több versével sikerült valamilyen kapcsolatot kialakítanom, be kellett ismernem, hogy azért valamilyen szinten hajlandó vagyok azonosulni és szimpatizálni vele. A Vanitatum vanitas teszem azt egyszerűen fantasztikus, kevés vers fogott meg annyira, mint az. 
Vörösmarty Mihály
A Szózattal kapcsolatban valamiért sokkal kisebb volt az ellenállásom, már általános iskolában is nagyon szívesen tanultam meg az egészet. A sors furcsa fintora, hogy ennek ellenére sem került be Vörösmarty a kedvenceim közé. A Gondolatok a könyvtárban például nem nyerte el valamiért a tetszésem, hiába fantasztikus az utolsó egy sor. Az Előszó már sokkal inkább az én világom, de valami akkor is hiányzott Vörösmartyból. Nekem, de ez ugya abszolút szubjektív vélemény. Ne is várjátok el tőlem, hogy bármennyire is irodalmi szempontból álljak a költőkhöz, mert nem vagyok irodalmár, csak szeretek olvasni. 
Petőfi Sándor
Szerintem Petőfi az egyik leggyerekbarátabb magyar költő, ezért is fordulhatott elő, hogy már alsóban az Anyám tyúkjával meg a Füstbement tervvel keltem-feküdtem, és a Petőfi versei iránt érzett szeretetem későbbre is megtartottam. Emberileg már persze sokkal fogósabb kérdés a dolog, de szigorúan a költészetét nézve nekem semmi problémám nincs Petőfivel. Igazából egyedül a tájleíró versei nagyon felejtősek a számomra, bár ennek valószínűleg ahhoz is köze lehet, hogy egy percet sem éltem az Alföldön és a Tisza sem az én folyóm. De a többi... A Borozó például fantasztikus ritmusával, A Szeptember végén a mondanivalójával, Az Egy gondolat bánt engemet... pedig a képi világával fogott meg nagyon. 
Arany János
Általánosban egyáltalán nem szerettem Aranyt, ennek pedig egyetlen oka volt: A Toldi. Számomra az a mai napig egy gyenge pont, és nem szívesen olvasnám újra. A walesi bárdokkal aztán megfordult minden, soha olyan könnyen nem tanultam meg még hosszú verset, mint azt, és a mai napig az egyik kedvenc magyar versem. Ami viszont az igazi szenzáció volt számomra Arany költészetével kapcsolatban, az természetesen a balladaköltészete. Már az Ágnes asszonnyal sikerült elhitetnie velem, hogy imádom, de amikor elolvastam mondjuk a Híd-avatást, a Tengeri hántást, a Tetemre hívást, már teljesen le voltam nyűgözve. Azóta is ez a három mondjuk a kedvencem (:
Ady Endre
Ahogy már említettem, Ady számomra a nullpont. Hiába vagyok oda a magyarság-verseiért, meg a hozzáállásáért és látásmódjáért pár lényeges elemmel kapcsolatban, a szimbólumrendszere néha teljesen kikészített, mint emberrel sem voltam vele kibékülve, a szerelmi kapcsolataitól pedig eszméletlen módon idegenkedem, nálam a Léda vagy Csinszka kérdésnek ténylegesen semmi értelme, egyik sem idegesít jobban, mint a másik. Azt természetesen elismerem, hogy Ady hatalmasat alkotott, azt is megértem, ha valakinek ő a kedvence, de nálam mindig semleges lesz. Azért persze A magyar ugaron meg az Új vizeken járok beférkőzte magát a szívembe, de ez titok. 
Babits Mihály
Babits Bihály Bajnos Bem Baz Bén Bilágom... Már a kezdetekkor, az életrajz tanulmányozásakor is kerültek hatalmas kérdőjelek a fejembe a személyiségével kapcsolatban, de ezt még leküzdhette volna azzal, ha az én világomat eltaláló, megtaláló versekkel nyűgöz le, ez valamiért azonban nem történt meg.A lírikus epilógja pedig még tetszett is, sőt, egyik regényének, A gólyakalifának is adni fogok egy esélyt, sőt a Fortissimoban és A cigány a siralomházban-ban is van valami, ami megfogott, úgy nagy egészben viszont nem talált meg Babits, és valószínűleg sosem lesz a kedvencem. De ne legyen igazam. 
Kosztolányi Dezső
Nálam Kosztolányi A KÖLTŐ és AZ ÍRÓ, és erre már igazán fiatalkoromban fény derült. Nem tudom, mennyire ismert tény az, hogy én elsős koromtól kezdve egész általános iskolás koromban a szavalóversenyek állandó és viszonylag sikeres szereplője voltam. Másodikban bukkantam rá a Mostan színes tintákról álmodom... című versre egy ilyen gyerekvers-gyűjteményben, és rohantam is anyuhoz, hogy én bizony ezt fogom elmondani, lesz ami lesz. A rajongás pedig azóta egyre csak fokozódott, és egyáltalán nem az Édes Anna miatt... Nem, nem, Kosztolányi versei egyszerűen számomra annyit jelentenek, hogy elmondani is nehéz. És akkor a legjobbat még nem is mondtam... Bizony, az Esti Kornél. Nálam az már mindennek a csúcsa, a Boldog, szomorú dallal egy csokorban. 
Radnóti Miklós
"Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép" Ezt írta Radnóti a Nem tudhatomban, és ezzel a sorával érdemelte ki, hogy ő is nagy kedvenceim közé tartozzon. Mert akármennyire nem rajongok ezért a magyarkodjunk-virtusért a mai világban, a Nem tudhatom még az én számból is őszintének hangozhat. S bár ugyan az említett sor után Radnóti jóhiszeműen azt írja, hogy ezt minden magyar tudja is, ami, lássuk be, elég nagy ferdítés, azért rengeteg mindenre ráérzett. A Töredéket remélem senkinek nem kell bemutatnom, a versben az egyedüli tragédiát azt jelenti számomra, hogy ma is ugyanolyan aktuális lehet, mint akkor volt. Egy szó mint száz, Radnóti is a kedvencköltőlistám dobogóján van, mert zseniális, pont ezért. 
József Attila
A nagy kérdőjel ember a listámon. Magyarórán még nem találkoztam vele, így valószínűleg azok az órák döntenek majd arról, merre billenjen a mérleg. Ugyanis József Attila számomra annyira egy ilyen absztrakt fogalom, fogalmam sincs, szeretem-e vagy idegesít, nem tudom, a verseit imádom vagy iszonyodom tőlük, egyszerűen nem tudom eldönteni, milyen érzéseim vannak vele kapcsolatban. Ha esetleg később tanulunk róla, mindenképp megemlékezem róla még.

Első adagnak talán legyen elég ennyi. Sokan kimaradtak, tudom jól. Balassi eltűnt valahol a süllyesztőben Vajda Jánossal, Tóth Árpáddal, Juhász Gyulával, Pilinszkyvel és sok-sok egyéb kedvencemmel együtt, róluk igény esetben egy későbbi bejegyzésben még megemlékezhetek. Nektek ki a kedvenc költőtök? Ki az, akit egyáltalán nem szerettek?