Az idei évig annyira nem is kötött le az, hogy órákig a laptopom elé kucorodva filmeket nézzek, viszont a 2013-as év villámcsapásként ért, és rájöttem, hogy egy csomó mindent kihagyok azzal, hogy egy köteg kult- vagy alapfilmnek számító csodát kihagyok, így úgy döntöttem, végetvetek a filmes analfabétaságomnak, és idén ténylegesen belevetem magam a sűrűjébe. Ami eddig szerencsésen össze is jött, idén már több, mint 70 filmnél tartok, de ahogy darálom le az újabb és újabb darabokat, egyre inkább döbbenek rá, mennyire borzalmasak is a filmnézési szokásaim. Megpróbáltam őket egy csokorba összeszedni, ezzel is arra emlékeztetve magam, hogy jó lenne, ha a jövőben ez nem így történne. 

~ Az öt perces stop. 
A legnagyobb hátránya annak, ha laptopon nézem a filmeket, hogy hatalmas a kísértés arra, hogy viszonylag rövid szakaszonként megállítsam, gyorsan csekkoljam, mi történt ezalatt a nagyvilágban, megakadjak valahol, és csak negyedóra múlva jusson eszembe, hogy hopp, elkezdtem nézni egy filmet. Ezzel azonban az egyébként is mérhetetlenül sok időt igényelő filmek ( főleg a legalább két és fél órás darabok) még tovább húzodnak, vagy egyszerűen sosem érek a végükre. 
~ Felpörgetve.
Ez a legújabb őrületem, mióta ennyit használom a vlc-t. Van ez a szomorú igazság, hogy én a lassú, vontatott filmeken képes lennék elaludni, valamint hogy nagyon kevés olyan film van, amit valamilyen szinten nem tartanék lassúnak, ezért valószínűleg a legszentségtörőbb és idegesítőbb tulajdonságomnak számít a filmrajongók körében, hogy egyes filmeket nem bírom ki az eredeti tempójukban, és egy kicsit felgyorsítom. Általában tíz százalékkal, nagyon súlyos esetekben hússzal. A film egyébként esküszöm semmit nem veszít az élvezhetőségéből, mindent teljesen felfogok, egyszerűen tizenpárperccel lerövidítem őket. 
~ Unalom? Kaja. 
Ha véletlenül belebukok egy olyan részbe, ahol percekig egymást csépelik csak a szereplők, azaz számomra semmilyen izgalommal nem kecsegtet, fogom magam, elsétálok a legközelebbi kajafelvevőhelyig, betankolok magamnak és szépen eleszegetem az ipari mennyiségű kaját magamba tömöm a film alatt. Ezt mondjuk az alakomon kívül senki nem bánja, de engem igenis zavar.
~ Soundtrack - mánia.
Ha meghallok egy dalt a filmben, amit valahonnan nagyon ismerősnek tartok, de meg nem tudnám mondani a címét és az előadóját, egyszerűen megállítom a filmet, addig keresgélek a neten, amíg rá nem akadok, és legalább kétszer lejátszom, mielőtt visszaugranék a filmre. Na, pontosan így lehet tökéletesen elpazarolni minden idődet. 
~ Pozíciókeresés.
Képtelen vagyok egyhelyben végigülni mind a két, vagy akár három órát, nekem egyszerűen szükségem van arra, hogy bizonyos időközönként pozíciót váltsak, a hasamra feküdjek, törökülésbe üljek, betakarózzak, felvegyem a magzatpózt, etc. Ezt általában persze akkor szoktam elkövetni a tökéletes időzítésemnek köszönhetően, amikor a film legizgalmasabb jeleneténél tartunk, így azt a fél percet mindig vissza kell pörgetnem, és előről kezdenem az adott jelenetet. 
~ Nem tehetek róla, fáradt voltam. 
Rengeteg hiperszuperjó filmen bealszok. Egyszerűen nem a film hibája, mert utána másnap minden gond nélkül megnézem, egyszerűen csak nagyon sok remekműnek az első 8-10 perce még nem az igazi, legalábbis nekem nem... Igen, ez a 8-10 perc a legkritikusabb, ha azt túléltem megállás nélkül, akkor az egész menni fog... de ha itt elálmosodok...egy idő után rácsapok a spacere, lecsukom a laptopot és legalább fél óráig álomvilágba menekülök. 
~ Mi is történt?
Van az a verzió is, amikor úgy teszek, mintha figyelnék a filmre, és a képernyőt bámulom, de ha valaki megkérdezné, mi is történt az elmúlt pár percben, nem tudnék rá válaszolni. Ilyenkor sajnos megint vissza kell pörgetnemm sokszor több perces jeleneteket is.

Hogy mit tudtunk meg ebből? Hogy még mindig borzalmas filmnéző vagyok, és saját magammal cseszek ki, amiért ennyire nem tudok koncentrálni arra, amit épp csinálok. Ezért is szeretem jobbana tévénkben nézni a filmeket, olyankor legalább nem tudok össze-vissza katintgatni (: