Steven Spielberg, kéremszépen, tönkretett. Nagyon alattomosan ráadásul, mert nem is nagyon számoltam azzal, hogy a nyár esős napjait azzal fogom tölteni, hogy pont az ő filmjeit nézegetem. Nekem Spielberg neve eddig maximum a számomra teljesen érdektelen Jurassic Parkkal és a Cápával kapcsolódott össze, meg persze, valahol, mélyen elrejtve tudtam, legalábbis hallottam róla, hogy Hollywood legjelentősebb rendezői között tartják számon. Az már csak az IMDb segítségével derülhetett ki, hogy az egyik nagy kedvencemet, A terminált is ő rendezte. Ha erről esetleg valaki eddig lemaradt volna, mindenképp ajánlom, Tom Hanks zseniális, mint mindig, és még Jones kisasszonyt sem lehet utálni ebben a szerepében. 

A Ryan közlegény megmentése, a Kapj el, ha tudsz és a Schindler listája már hónapok óta várakoztak a gépemen arra, hogy megnézzem őket, és nem, tudomásom sem volt arról, hogy ugyanazon rendezőnek a munkái. Mindegyik filmhez elég szövevényesen jutottam el, a Kapj el, ha tudsz például természetesen a főszereplőpáros miatt rabolta el a szívem, és úgy voltam vele, hogy ha már a két általam talán legjobban tisztelt színész, Leo DiCaprio és Tom Hanks egy filmben játszik, azt nem hagyhatom ki. Egyébként abszolút élvezhető film volt, mindig is szerettem a bűnöző és nyomozó közötti pszichológiai játékokat, itt pedig abból volt bőven, úgyhogy több, mint két órán keresztül élvezhettem a két csodabogár lenyűgöző játékát egy számomra abszolút lenyűgöző történet szálain keresztül. Mindez mégis eltörpült amellett az összesen majdnem hat óra mellett, amit a másik két film megnézésével töltöttem. (Időmilliomosnak tűnök, tudom. Pedig csak szervezettség kérdése az egész)

Nem is tudom, mivel kezdjem. Tegnapelőtt délután úgy vágtam neki a Ryan közlegény megmentésének, hogy valószínűleg nem fogom tudni majd befejezni, mivel az első jelenetsorokba beletekertem, és ijedten kapkodtam el a fejem attól a brutális realitástól, amit a képernyőn láttam. Kertelés nélkül nyerhetünk ugyanis betekintést abba, miről is szólt valóban a háború, hogyan hulltak el életek, és nem, ez sem abból, áll, hogy szétlocsoltak két liter kecsapot a tengerparton. Aztán persze, ahogy kibontakozott előttem az egész történet, ehhez is hozzászoktam, és a több mint két óra csak úgy elrepült mellettem. Észre sem vettem, és már a könnyeimet törölgetve a stáblistát bámultam és próbáltam magamhoz térni. Ami a legjobban megfogott, talán az, amit az egész film üzent és amit én ebből felfogtam. Nehéz megfogalmazni, mit tanított meg számomra a Ryan közlegény megmentése, de azt hiszem, hónapokig fogok még forgolódni az ágyban a látottakon forgolódva. Azt gondolom, említenem is felesleges, hogy amúgy, egyébként, teljesen mellesleg a színészi játék is fullosan elvarászolt, életemben először sikerült elhinnem, hogy Vin Diesel valamikor jól nézett ki, Tom Hanks pedig... Hát, ő meg Tom Hanks, különösebben nem szeretném magyarázni. Csak ajánlani tudom azt a filmet, még olyan érzékeny lelkű lánykáknak is, mint én, akik igazából nem igazán tartják magukat a "háborús filmeket is megnézek" kategória tagjainak. Ezért megéri elszakadni az elveinktől egy kicsit. Elérzékenyülni meg természetesen ezen is el lehet.

A Schindler listájáról meg annyit, hogy kötelezővé tenném mindenkinek, hogy így 17-18 éves kora körül (is) megnézze. Nem is találhattam volna alkalmasabb időpontot a ma délutánnál, hiszen Anne Frank születésnapjáról beszélünk. Rengeteg filmet megnéztem már a második háborúról, és mivel németet tanulok, még az ottani, egészen különleges nézőpontot képviselő filmvilágba is betekinthettem. De eddig azt hiszem, a Schindler listája volt messze a legjobb film, amit a holokauszttal kapcsolatban végignéztem. Egyszerűen annyira őszintén, annyira tisztán meséli el azt, ami itt, Európában történt. Nem köntörfalaz, de nem is túloz el semmit, az egész annyira...életközeli. Hogy ennek ahhoz lehet-e köze, hogy az egész filmet fekete-fehérben forgatták (egy-két színes részlet persze van, pont annyi, és pont úgy, ahogy az kell), vagy a színészek hihetetlenül erős játékához ( Liam Neeson szeme fekete-fehérben is átvilágít rajtad, Ralph Fiennes az orrával együtt is hihetetlenül játszik, Ben Kingsleyt meg meg sem említsük..), vagy Spielberg mesélőerejéhez, vagy az összeshez egyszerre, azt nem tudom, az viszont biztos, hogy minden szemtelenül el van találva ebben a filmben. A legcsodálatosabb pedig az, hogy az egész film úgy beszél neked jóságról, igazságról, és becsületről, hogy nem rágja azt a szádba, mint egy Coelcho regény. Egyszerűen fantasztikus, még mindig nem tértem magamhoz, és szeretném hangsúlyozni, hogy az egyik legerősebb film, amit valaha láttam.