Apuval nem sok,  tulajdonképpen teljesen komolytalan dolgon tudunk összeveszni, de a zenei ízlésem és a foci ezek közé tartozik. Előzővel az a baja, hogy néhanapján arra vetemedek, hogy popot hallgatok (ami szerinte nem tartozik a zene kategóriába. ) szerintem meg igenis igen, és egy tizenéves lánynak szüksége van ilyen zenékre is, ahogy szüksége van a cuki fiúénekesekre (és itt nem Justin Bieberre gondoltam), meg az erőt adó feminista csajdalokra. Na, ő ezt képtelen megérteni. Amit meg én nem értek, mert én meg teljesen elfogadom az ő zenei dolgait, végighallgatom az összes Rolling Stones lemezt huszadszorra is (félreértés ne essék, semmi bajom velük). A foci meg, hát, mint minden sport, örök konfliktus a családunkban. A legnagyobb problémánk ott van, hogy a szüleim nem bírják megérteni, hogy van aközött különbség, hogy kit tartok a legtehetségesebbnek és kit szeretek. Szerintük annak semmi értelme például, hogy nem szeretem Messit. Igen, elismerem, hogy remek játékos, azt is elismerem, hogy napjaink EGYIK legjobb focistája, DE ettől függetlenül, mint embert, nem  kedvelem, és innentől kezdve teljesen lényegtelen számomra, hogy hány gólt lő és hogy mennyire zseniális. 

Ó, egyébként annyira vicces, de az elmúlt három-négy évben a sport vált az egyik olyan témámmá, amiről órákig tudnék beszélni. Emlékszem, pár éve még nem tudtam elképzelni, pláne nem megérteni, hogy sportot nézni élvezetes lehet. Teljes hülyeségnek tartottam, utáltam, mikor anyuék leültek focit nézni, és én miattuk nem nézhettem azt, amit szerettem volna. Az olimpia volt az egyetlen kivétel, azt egészen kiskoromtól figyelemmel követtem, főleg azért, mert lehetett a magyaroknak szurkolni. Most meg? Szerintem ötször annyi sportot nézek, mint egy átlagos fiú. Na jó, azért nem a foci az elsődleges, de mostanában már egyre gyakrabban bekerül a programba. Olyan szintű az érdeklődésem a sportok irán,t hogy ha netalántán a tévé elé jutok, és hozzám kerül a távirányító is, az eurosport és az eurosport 2 az első, amit megnézek. És általában ott is ragadok, nem is rövid időre. Hihetetlen, hogy mennyi minden meg tudja ragadni a figyelmem, és most már hány sportban vagyok "érdekelt". Az egész titka valahol abban áll, hogy kedvencet kell keresned magadnak. Miután már van kiért szorítani, van minek szurkolni, van miért kiáltozni és a hajadat tépni... na onnatól izgalmas a dolog. Amíg teljesen semlegesként élvezed a játékot, sokkal kevésbé fog meg (bár, lássuk be, a szívednek és az idegrendszerednek ez a verzió nyílván kevésbé árt). És, azoknak, akik azt gondolják, ennek az egésznek semmi értelme, megjegyezném, hogy igenis sokat lehet tanulni közben. Hihetetlenül gyorsan ragadnak rád a különböző sportágak szabályai, a múlt nagy bajnokainak neve, egy kerékpárverseny során az adott ország különböző tájainak sajátosságai, a fizika egy-két érdekesebb törvénye, a furcsa szakszavak és kifejezések. Tájékozottabbá is tesz a világ dolgaival kapcsolatban, és ha jó kommentátort fogsz ki, teljesen más témákról is értesülhetsz. A sport összehoz, én rengeteg ismeretséget köszönhetek a síugrás iránti rajongásomnak. Barátokat találhatsz, olyanokat, akikkel végigelemezhetitek a látott versenyeket, akik megértik a rajongásod. Szóval, sportot nézni egyáltalán nem olyan rossz dolog, mint azt egyesek gondolják (: És az már teljesen részletkérdés, hogy te épp a fociért, az autósportért, a kézilabdáért, a röpiért, a kerékpárért, a téli sportokért, a snookerért, az amerikai fociért, a teniszért, az úszásért, az atlétikáért, vagy épp az evezésért vagy oda. A lényeg nem változik: olyan élményeket ad, amiket kár lenne kihagyni.