Ez a hét egyszerűen olyan szinten megviselt idegileg, fizikalilag és lekileg is, hogy kezdem azt hinni, hogy én ezt nem sokáig fogom bírni. Nem azért, mert olyan hihetetlenül sok lenne a tanulnivaló, vagy mert úgy érzem, mindenki utál, hanem egyszerűen a hullámzás miatt. Néha azt gondolom, hogy ez az állandó hangulatingadozás még annál is rosszabb, mintha folyamatosan a mélyben lennék. Idegesít, hogy nem tudom írányítani az érzemeim, és a legnagyobb nevetésekből lesznek hirtelen sírhatnékok. Persze ez nem csak a belső személyes vívódásaim miatt van. Igazából erre nem is nagyon tudok gondolni, mert egyszerűen mostanában kevesebb időm maradt, hogy magamat marcangoljam, és kielemezzem, ki épp miért nem szeret. A dolognak legalább ez a része pozitív, de  helyette olyan dolgok kerültek előtérbe, hogy csak nézek. 
Rögtön itt van például a csodálatos kollégium. Rengeteg időbe telt, mire hozzászoktam mindenhez, mire elfogadtam és megszerettem mindenkit, és mire mások is elfogadtak engem. Arról ne is beszéljünk, hogy milyen volt hozzászokni a szabályokhoz és szokásokhoz. Erre idén mondvacsinált indokokkal olyan újdonságokat vezettek be, hogy csak kapkodjuk a fejünket, azt sem tudjuk, épp melyik új szabályon húzzuk fel magunkat és hordjuk le a fél világot a sárga földig. Őszintétn szólva, örülnék, ha mások megnyugtatnának, hogy náluk is vannak ilyen hülyeségek, de másrészről senkinek sem kívánok ennyire értelmetlen módosításokat. Csak hogy a kedvenceimet soroljam:1.  Nem lehet délután aludni. Megmondom őszintén, ezen akadtam ki a legjobban. Egyszerűen bejönnek délután a szobánkba és mindenkit felkeltenek, aki alszik. Elméletileg azért, mert így este hamarabb elfáradunk, és nem fogunk éjszaka randalírozni. Namármost. Nekem a délutáni fél óra alvásra-pihenésre rettentően szükségem van. Ha nem is mindennap, de viszonylag sokszor érzem, hogy kell nekem ahhoz, hogy utána tanulni, vagy csak simán létezni tudjak. És amíg nincs a bízonyítványomban négyesem, amíg kiváló a koleszbeli minősítésem, addig nekem, könyörgöm, ne szabják meg, hogy mikor aludjak és mikor ne. Egyébként meg teljesen logikátlan az egész, mert érdekes módon az elmúlt egy hétben ugyanúgy mindenki ébren volt éjfélig vagy még tovább, és ugyanúgy maradtak emberkék, akik még ilyenkor is hangoskodtak.  2. Ha kétszer is azt veszik észre, hogy fél tízig nem fürödtél meg és nem ágyaztál meg, írásbeli figyelmeztetést kapsz. Ez meg annyira komikusnak hangzik, hogy komolyan elnevettük magunkat, mikor először elmondta nekünk a világ legellenszenvesebb nevelőtanára. ezt a gyönyörű jelzőt egyébként Tekla érdemelte ki, aki csak abban leli örömét, ha látja a diákok sokkos, szenvedő, vagy morcos arcát. Már mikor bejön, süt belőle a rosszindulat, és nem bír ki egy délutánt sem, hogy ne szóljon be valamit. Szóval ez a fürdős téma is előkerült már, majdnem beírást kaptunk emiatt....inkább nem is kommentálnám. Mondjuk azt, hogy Zsófival személyes kihívásnak vesszük :D 3. Aztán ott van még az is, hogy minden egyes pénteken be kell suvasztanunk az összes cuccunkat egy miniatűr szekrénykébe. Semmi nem maradhat a polcokon, az ágyon, a fürdőben...nagyon idegesítő, hogy minden hétfő délutánomat azzal kell kezdenem, hogy kipakolok a szekrényemből. Nekem, mint a rend hivatalos ellenségének, természetesen ezzel is vannak problémáim. És ilyen apróságokat már meg sem merek említeni, mint hogy fél tíz után kikapcsolják a wifit, hogy fiú nem lehet lány szobában és fordítva, hogy először más menzára tettek, mint az osztálytársaim. Fogalmazzunk úgy,hogy nagyon durván kaotikus a helyzet, és hiába lázadozunk, semmi eredménye nincs. De, a remény hal meg utoljára, vagy valami ilyesmi. Délután meg akkor is aludni fogok, ha tilos, mert muszáj kipihennem magam. 
A tanárok meg, természetesen, teljes mértékben ignorálják, hogy most tértünk vissza a pihenőnkről, és még nem vagyunk csúcsformában. Az elmúlt egy hétben sikerült annyit tanulnom, mint még soha. Mivel elhatároztam, hogy idén kicsit komolyabban veszem azokat a tantárgyakat, amik fontosak a jövőmet illetően, ezért kénytelen vagyok odafigyelni órákon, leülni házi feladatot írni...nem túl lekesítő, de minden viszonylag könnyen belemegy a fejembe, úgyhogy bízom benne, hogy át tudom majd ugorni az akadályokat. Ó, és kezdek visszapártolni régi szerelmemhez, a rajzhoz. Gimiben egy borzalmasan életunt, és az osztályunkat rettentően utáló tanárt kaptunk, és ez iszonyatosan elvette a kedvem ettől az egésztől. Idé viszont új tanár jött, egy kb. apuval egyidős férfi, és egyszerűen tetszett, ahogy a rajzról beszélt, ahogy elmesélte, mit fogunk csinálni, és még a művtörire is képes voltam odafigyelni nála. Úgyhogy egy kicsit vissza a gyökerekhez, most újra szerethetem ezt a csodálatos tantárgyat (: Jövő héttől végre van színjátszó is, bár a legnagyobb problémám most az, hogy valószínűleg egy időbe fog esni a röpivel, ami azt jelentené, hogy új sporto kellene találnom magamnak. Nem szeretnék ellustulni, viszont a mai napig nem találtam magamnak olyan sportágat, amit igazán szívesen és élvezettel csinálnék. Mindenben csak a muszájt, meg a szenvedést, meg a kellt érzem, és ez így abszolút nem vicces. Rengeteg dolgot próbáltam már, idén az úszással szemezek többek között, csak ez egyrészt rettentő macerás, másrészt senki nem szándékozik velem jönni, egyedül meg mégsem annyira vicces. Amíg nem találok megoldást, valószínűleg marad a futás, ami, ha finoman fogalmazok sem a kedvenc sportom, de érzem, hogy szükségem van valamire. Ötleteket természetesen szívesen fogadok. Aztán ma már német színjátszó is volt, ezt is vártam már nagyon, mert jó a társaság, és mert imádom az egészet. Emellé még bejön kéthetente a biosz szakkör, illetve majd ha egyszer találok megfelelő tanárt, a spanyol is. Igazából tényleg csak a sport hiányzik ahhoz, hogy teljesen el legyek foglalva. Valamit muszáj lesz kezdenem magammal. 
Ilyenkor iskolakezdéskor mindig kiakadok a korosztályomra, meg arra, hogy mi nálunk mostanában a divatos, erről majd mindenképp szeretnék írni. Meg arról is, hogy milyen kis szociális lettem mostanában, és az egész hetes koleszozás után mennyire jól esik egy kis egyedüllét. (: Na majd egyszer.