Hazudnék, ha azt mondanám, hogy kevés olyan dolog van, amitől újra ötéves kisgyereknek érzem magam. Többek között az állatkert is beletartozik ebbe a viszonylag nagy csoportba. Évek óta nem jártam "zóóózni" (ne nevessetek. oviban mindig így hívtam az állatkertezést. rövidebb és praktikusabb volt), és ma délután végre eljutottam a veszprémi állatkertbe. Hát meg ne tudjátok, mit műveltem ott le. Egyszerűen minden egyes állatkánál teljese elájultam, átmentem alfába, mindent lecukiztam, gügyögtem, és igen, teljesen idiótának tűnhettem. Valószínűleg az is vagyok ,de ez ugye nem kapcsolódik a témához. Szóval szerintem az egész családom ott tartott már, hogy leszívesebben letagadott volna, a furcsa nézésekről az idegenek részéről meg ne is beszéljünk, de őszintén szólva egyáltalán nem érdekelt, mert a lelkemnek nagyon is szüksége volt erre. A legfurcsább a dologban egyébként az, hogy én az összes létező állattól félek, ami a környezetemben megtalálható. A kutyáktól egyenesen  rettegek, de a macskáknál is csak a simogatásig jutok. A bogarak a legnagyobb ellenségeim, de esküszöm, még mamám tyúkjait és a nyulat is messziről elkerülöm. Nem igazán tudom, miért alakult ki ez bennem, Illetve természetesen vannak ötleteim, de egyik sem valami nagy felfedezés. Egyébként nehogy azt higgyétek, hogy erre a tulajdonságomra annyira büszke vagyok. Épp ellenkezőleg. Rettentően szégyellem, de nagyon nehezen megy a változtatás. Egy-két helyen már sikerült javítanom, de pl. szegény kutyusok még mindig nem a kedvenceim. Viszont valahogy az állatkertben egy kicsit elvesztem ezeket az ellenérzéseimet (valószínűleg a ketrecek miatt), és teljesen rajongani kezdek ezekért a tündérekért. Napokat tudnék eltölteni úgy, hogy vidrákat, zsiráfokat, zebrákat, majmokat, és tigriseket nézegetek. Üvegen keresztül még a kígyó is gyönyörű, és a medve sem tűnik annyira ijesztőnek. Bár a gyenge pontom azért egyértelműen a szarvascsalád volt. Ha jól emlékszem, pöttyös szarvasoknak hívták őket, de nem is ez a lényeg, hanem, hogy eszméletlenül gyönyörűek voltak. Nem tudom, miért rajongok ennyire a szarvasokért, de majdnem ott tartottam, hogy nekem otthonra is kell egy ilyen. Aztán persze, mikor már kellő távolságra voltunk tőlük, és visszanyertem a normális gondolataim, rájöttem, hogy ez egy viszonylag bonyolult feladat lenne. Ahogy a vörös macskamedve tartása is, aki szintén benőtte magát a szívembe, ahogy kerülgette az öntözőt, mert még véletlenül sem szeretett volna vizes lenni. Úgyhogy, ha valamivel az én kedvemet fel lehet turbózni, az mindenképp az állatkert. Még akkor is, ha nem voltak jegesmedvék vagy pingvinek, élveztem minden egyes pillanatot az állatok között, és egy kicsit megnyugtatták a lelkemet is. Jajj és majdnem elfelejtettem. Rengeteg újdonságot is meg lehet közben tudni. Igaz, azért nem olvastam el minden egyes bemutatót, amit kitettek a kis táblákra, és nem is maradt meg bennem annyi minden, mint amennyit szerettem volna, ért egy-két melgepetés, és az ilyeneket mindig jó olvasni. Tudtátok például, hogy van egy pávián, aki a napja (azt hiszem a napja, de az is lehet, hogy az élete) hatvan százalékát evéssel tölti, és ezzel ő az a főemlős, aki a legtöbbet foglalkozik az evéssel. Boldog életük lehet, az egyszer biztos. Vagy például, hogy a pöttyös szarvasaim a víz közelében szeretnek tartózkodni, és nagyon jó úszók. És azon kevesek közé tartoznak, akik nappal aktívabbak, mint éjszaka. Ó, igen, rengeteg ilyet tudnék most mesélni, de megpróbálom visszafogni magam (: Inkább csak annyit mondok, hogy állatkertbe járni, és ajánlom mindenkinek, aki már évek óta hanyagolta ezt a helyet, mert visszavisz egy kicsit a gyermekkorba, és az állatok tényleg nyugtatóan hatnak a lélekre. Legalábbis az enyémre biztosan (: