Inkább már bele sem fogok az elnézéskérésekbe és kifogásokba, mert higgyétek el, órákig tudnám ragozni a semmit, azaz, hogy miért nem írtam ide hetekig. De őszintén szólva, természetesen, ha eszméletlenül fontosnak tartottam volna az írásat, szakítottam volna rá időt, és találtam volna lehetőséget is. Nem, nem erről van szó. Fogalmazzunk inkább úgy, hogy rengeteget változtam az elmúlt fél évben, és egészen máshogy állok hozzá az egész bloghoz. Visszanézve a régi énemre, rettentően idegesítő lehettem. Akármennyire próbáltam leplezni, igenis érdekelt, hogy hányan járnak az oldalra, és rohadtul tudtam örülni, ha az átlagnál többen vagytok, ugyanakkor sokszor elkeseredtem, mikor alig tévedt ide valaki. A túlzott versenyszellem már a génjeimbe is bele van táplálva, az iskola meg aztán csak felerősítette bennem ezt a késztetést, és hiába is próbáltam meg ellene küzdeni, nem igazán jártam sikerrel. Így aztán igyekeztem nektek minél gyakrabban írogatni, mert mégiscsak akkor jó ide feljönni, ha találsz új bejegyzést, amit el tudsz olvasni. (a logikám még mindig a régi). Az elmúlt hónapban viszont rettentően sokat változtam. Már majdnem olyan szinten mozdult el a személyiségem más irányba, hogy megijedtem. jelenleg abban az állapotban vagyok, hogy próbálok feldolgozni mindent, ami velem és körülöttem történik. Higgyétek el, nem egyszerű feladat. De valahogy sokkal mélyebbnek érzem, ha mindezt anélkül teszem meg, hogy itt egy másik emberként működve ugyanúgy írogatok mindenről. Valahogy nem lenne hiteles minden, amit ide legépelnék. És van egy olyan gyanúm, hogy nem is értenétek meg mindent, amit el szeretnék mondani.. Legyen elég annyi, hogy én sem ismerek magamra, és a pár évvel ezelőtti önmagam most minden valószínűség szerint rettentően utál. Kérdés ugye, hogy mi okozott bennem ennyi idegesítő változást. (például, hogy még a régen megszokottnál is többet nevetek egyáltalán nem vicces dolgokon és egy napon belül annyi rossz poént tudok elsütni, hogy körülöttem már mindenki agysorvadást kap) A válaszom két szó: Fogalmam sincs (a válaszom két szó egyébként a herkulesben van. mondjuk az, hogy ennyi mesét nézek mostanában, az biztosan nem az én hibám. és még véletlenül sem mutogatok ujjal a szobatársaimra). Egyszerűen nem tudom megtalálni az okokat, vagy épp azok, amiket oknak gondolok, épp okozatok. Megértem, ha ez nem teljesen világos számotokra, mert őszintén lassan már én sem értem a saját gondolataimat. Összefoglalva a hülyeségem ijesztő méreteket öltött, és viszonylag nehéz visszafognom, épp ezért próbállak titeket is megkímélni tőle. (mert én ilyen kis jófej vagyok. szó nincs itt kilométeres lustaságról, ááá... hogy jut ilyen egyáltalán az eszetekbe?)

De hogy egy kis helyzetjelentést is hozzak: általánosságban elmondható, hogy úgy nézem az életemet, hogy nem veszek lélegzetet ( igen, ez meg kiscsillag dalszöveg. Nem, mostanában nem hallgatok ilyen zenét. Kicsit elszoktam tőlük, a centrum most erőteljesen Nagy-Britannia. ez is egyike a sok furcsaságnak. whatever. (a random angol szavak a mondatokban meg a másik)). Tehát csak zajlanak körülöttem az események, én meg próbálom tartani a lépést, és nem elveszni útközben. Van itt ez az iskolának hívott borzalom is, ahol a változatosság kedvéért ki sem látunk a dolgozathegyekből, meg március végén nyelvvizsgát tervezünk németből, ami nálam egyet jelent azzal, hogy viszonylag hamar fog megjelenni a gyomorideg, meg a szokásos vizsga előtti pesszimizmus, ami a környezetemnek természetesen megint nem fog jót tenni. Lassan döntenem kellene arról is, hogy merre fakultálódjak, de hála a drágalátos kormányunknak, őszintén szólva egy kukával vagyok egyenértekű, és halvány lila gőzöm sincs merre induljak el. (erről majd szeretnék egyszer bővebben beszélni. de nem ma). Meg vannak ilyen csodálatos iskolán kívüli dolgok is. Például hogy a tavaszom egészen sűrűnek ígérkezik. Márciusban meglátogatom a napfényes Csehországot, áprilisban pedig tíz napig Brüsszel-London-Párizs felé veszem az irányt pár osztálytársammal. Májusban osztálykirándulás valamilyen túlélőtáborban (meg fognak enni a bogarak, leesek a sziklákról, belefulladok a vízbe, és elveszek túrázás közben), és ha minden jól megy és nagyon ügyesek vagyunk, május vége felé potsdam is összejöhetne. emellé még akkor zsúfoljunk be egy német nylevvizsgát, egy tizenhatodik szülinapot, egy sulis ballagást, egy tavaszi szünetet, és még ki tudja, mennyi apróságot. Azt hiszem, nem fogom túlzottan utálni 2012t. Van benne valami csábító.

Meg lehet nyugodni, még mindig ugyanolyan hajlíthatatlan vagyok síugrás és One Direction - ügyben, mint eddig voltam. Továbbra is bármikor bármeddig beszélek bárkinek ezekről a témákról, és továbbra is nyakába borulok mindenkinek, aki kiejelnti, hogy szereti őket. Életveszélyes vagyok, de tényleg. A változás talán annyi, hogy el kezdtem írni egy fanfictiont (amivel elég gyatrán haladok), és ha minden a terv szerint alakul, a jövő hét közepétől pár rész majd publikus lesz. Nem hiszem, hogy bárkit is érdekelne, de kommentben esetleg sikítozhattok címért, mert a pici lelkemnek azért nem esne rosszul, ha legalább egy ember elolvasná.
Norvégia is ugyanúgy a képben van, sőt, Viktorka meg Rózsa akciói után még fényesebben ragyog, mint eddig tette. Meg aztán a normális tél is hiányzik, az érzés, hogy fázok, a hajamra eső hópelyhek, a mosoly az arcomon, amikor meglátom, hogy kint minden fehér, a többiek nyafogása miközben én boldogan ugrándozom a latyakban, hogy hóangyalt csináljak, hogy hóembert építsek, és hasonló gyönyörök, mert ezekből ezen a télen nem sok jutott nekem.
Egyébként pedig, csak hogy pozitív gondolatokkal hagyjalak itt titeket, el kell, hogy mondjam, hogy mostanában sokkal többször vagyok érthetetlenül jókedvű, rengeteget mosolygok és úgy alapjáraton szeretek létezni (kivéve délelőttönként. akkor túl fáradt vagyok ahhoz, hogy örüljek). Szóval, a hülyeségnek és idiótaságnak is megvannak az előnyei. Jajj, és eszméletlenül szeretek mindenkit. És ezt előszeretettel mondom mindenkinek. Szóval ha a közeljövőben azt hallanád tőlem, hogy szertlek, ne lepődj meg egyáltalán. Csak azt ne mondd, hogy utálsz, mert akkor lebiggyesztem a pici számat, és szomorú leszek egy kicsit nagyon.