Tudom, nagyon fantáziadús a cím. De mivel egyszer van gyereknap (ami nem ma van), meg a norvégokról bármikor bármennyit, ezért tádáámm, egy rövid tömör és velős összefoglaló Ibsen Vadkacsájáról. 

Szóval, akármennyire hihetetlen, ez egy dráma, és nem egy Ibsen nevű furcsa norvég örökbefogadott állatkája valamelyik állatkertben. Állítólag öt részre vagyunk osztódva felvonásilag, ami pont kettővel több, mint a három, és eggyel kevesebb, mint a hat. Mivel már több mint egy éve olvastam, nem emlékszem minden részletre teljesen tisztán, ezért kénytelen voltam beleolvasni a rövidítettbe, de az meg nagyon megijesztett, és teljesen összekavart... mintha egy más történetet olvastam volna. Mindegy. Megpróbálom a lehető legegyszerűbben megnézni az egészet. 

Van alapvetően egy családunk, a szálak körülöttük bonyolódnak. Főszerepben Hjalmar Ekdal (olyan gyönyörű norvég neve van), aki fényképészként dolgozik (tök menő munka, ha belegondolunk), a feleségével Ginával (sokat dolgozó Gina) és a kislányukkal, Hedviggel él (Hedvig nem egy tűzről pattant lázadó tini, hanem nagyon aranyos lány. ritkaságszámba megy). És van még egy nagypapa is, Öreg Ekdal álnéven, aki régen gazdag volt meg minden ilyesmi, az öreg Werle üzlettársa volt, de aztán börtönbe került, lecsúszott, magába zuhant, tehát viszonylag nem jött neki be az élete második fele. A keserűséget - mint  sokan mások - ő is furcsa víziókba fojtja, konkrétan a ház padlásán berendez egy vadászmezőt, ahol a legfontosabb szerepet egy élő állat, egy sebesült VADKACSA (ki gondolta volna a cím  alapján) tölti be. 
A másik talán legfontosabb szereplő Gregers Werle, a már fent említett öreg Werle fia, aki most - konkrétan az első felvonásban - tért vissza, és rögtön mindennel problémája lesz. Többek között azzal is, hogy az öreg Werle miért nem támogatta jobban az Eldar családot, és hát..nem nevezhető álombelinek a kapcsolat apa és fia között. 
Az első felvonásban lezajlik a vacsora, ahol ilyen csemegeinformációkat tudhatunk meg, de ez a rövidítettekben jól meg van írva. A másodikban tudjuk meg, hogy a kislánynak, Hedvignek rossz a szeme, illetve hogy az Eldar család azért, hogy fenn tudja tartani magát, ki szeretné adni az egyik szobát. Ezt ki is veszi Gegers Werle, aki ugye egyébként sincs tutkóban az apucijával, meg segíteni is akar Hjalmaréknak, és végre bepillantást nyerhetünk a vadászmezőre a padláson, és a vadkacsára is, amit amúgy még Werle ajándékozott Hedvignek. 
Amúgy ennek a  vadkacsának hatalmas varázsa van, mint azt a harmadik felvonásból megtudjuk. Az egész család odavan érte, és körülötte forog az élet. Majdnem olyan, mint egy kacsalábon forgó palota, csak ez inkább vadkacsaláb körül forgó Eldar-ház. Szóval Ginán kívül mindenki vadkacsa-párti, a vadászatok során sem kerül soha lelövésre. Na, ebben a felvonásban kezdett el azt hiszem, Gregers szálakat össze-vissza fűzni, hogy megkeverje a történetünket. Hjalmar pl. elmeséli neki az új találmányát a fényképezéssel kapcsolatban, mire Gregers a barátját a vadkacsához hasonlítja, aki bennragadt a mocsárban. Hedvig is beszélget Gregerssel, elárulja, hogy a kacsához hasonlóan ő már nem akar innen menni sehova, inkább kosárfonást tanulna - hogy a kacsának fonhasson új kosarat. én mondtam, minden a kacsáért...Teremtődik egy reggeli is, ahova Gina meghívja a két szomszédot is, Relling doktort, és Molvik teológust. Ide toppan még be az öreg Werle is, aki a fiával szeretne beszélni. Gregers és az öreg Werle beszélgetéséből kiderül, hogy Gregers legújabb pontja a "to do list"- en, hogy Hjalmart kiemelje a mocsárkájából, alias megváltoztassa. (nekem itt speciel Gregers nem szimpatikus, valamiért ellenérzéseim vannak vele szemben, de ez egyéni szocprobléma. de egyébként a szomszédok sem rajonganak érte) 
A negyedik felvonásban aztán robban minden bomba.. .Hjalmar megtudja, hogy Hedvig nem az ő gyereke, mert Gina kavart az öreg Werlével... bezony, a szálak jó gubancosak, de Gregers ennek kifejezetten örül..mármint Hjalmar változásának, hiszen ez volt a célja. Közben hír érkezik arról is, hogy az öreg werle elveszi Sörbynét (a darabban az elemző szerint ők teljesítik meg az igazi házasságot, hiszen mindent elmondtak egymásnak, nincsenek titkaik etc.) Hjalmar Gregers tanácsára vissza akar fizetni minden pénzt, amit a család valaha is az öreg Werlétől kapott. Aztán... Hedvig kap egy levelet Sörbynétől, amit az öreg Werle írt, és amiben leírja, hogy pénzzel szeretné támogatni Hedviget... of course Hjalmar is látja ezt a levelet, apró cafatokra is tépi (gregers megint örül..) De amúgy Gregers abban a tudatban volt, hogy az igazság elhintésével segít majd a családon, és furcsállja, hogy még nem happy minden. Kitalál egy c tervet is, lebeszéli Hjalmart a szökésről (Hjalmar egyébként itt már hmm...nem túl kedves Hedviggel, a kislánnyal. ), és azt mondja Hedvignek, hogy ha megöli a vadkacsát, minden jóra fog fordulni (innen is látszik, hogy Gregers is mennyire szimbolikusnak tekinti a kacsát). 
Jön az utolsó felvonás, ha eddig még nem keveredett bele senki. Én már párszor megtettem, de igyekszem. Szóval, itt már teljesen filozófikus mélységekig evezünk.. Relling doktor és Gregers beszélgetnek arról, hogy jó-e, ha az embereket kizökkentjük az álomvilágból, amit építenek maguk köré. Aztán Hjalmar megérkezik, hogy összepakoljon és elmenjen, és amikor Hedvig odafut hozzá, konkrétan eltolja magától, ami szerintem nagyon szívtelen húzás tőle. Hedvig elég gyorsan levágja, hogy az apja el akarja őket hagyni, ezért felmegy a padlásra, ahonnan először a vadkacsa hápogását hallani, majd egy lövést. Mindenki azt hiszi, az öreg vadászik fenn, de aztán rádöbbennek, hogy Hedvig az, és hogy nem a vadkacsát lőtte le, hanem a saját mellkasába lőtt (hála a doktornak azt is tudjuk, hogy nem baleset volt). 

Mindez szép és jó, de mit kellene ebből levonni következtetésnek?  Azt, hogy a hazugságokkal átszőtt élet sok esetben még mindig sokkal jobb, mint a színtiszta igazság, és az embereket akaratuk ellenére nem lehet szembesíteni az igazsággal. Vagyis lehet, csak valaki mindig megjárja, ha így teszünk... hogy is fogalmazzak, nem a legszebb tanulság, ami valaha is megfogalmazódott az irodalomban, de hogy elgondolkodtató, az ezer százalék. Még ilyen "good to know" kategória, bár ebben a tanárok és tankönyvek sokkal jobbak mint én, hogy nem tragédiával van dolgunk, mert hiányzik a "katarzis" (imádom ezt a szót), és és a kijózanodás, mintha minden menne tovább csak úgy szimplán a történet befejezése után. 
Ja, és ami szerintem a legironikusabb az egészben, hogy az egyetlen olyan szereplő hal meg a történet végén, akiben egy gramm hazugság sem volt, és végig tiszta maradt. Hát nem ilyen mindig az élet?

Remélem, senki nem fogja Ibsent húzni érettségin, mert jó lenne, ha ez az én privilégiumom maradna (tegyünk úgy, hogy tudom mit jelent ez a szó. igazából fogalmam sincs, de olyan idevalónak tűnt). de, ha így lenne...akkor a norvégpower legyen mindenkivel.