Kedves egy óvatlan mozdulattól is kiszakadó harisnya!

Sokáig gondolkodtam, hogy merjek-e neked egyáltalán írni. Tudod, sokkal egyszerűbb megoldás lett volna a fizikakönyvemet választanom, csak az az igazság, hogy őt sokkal kevesebbet tanulmányoztam, mint téged. Veled, drága egyetlenem, sajnos rettentően szoros a kapcsolatom. Pedig eleinte semmi gondom nem volt veled, szerintem hároméves koromban nagyon jó barátok lettünk, akkor még vastag voltál, és színes, és kis virágok voltak rajtak, és soha, de soha nem szakadtál ki, még akkor sem, amikor biciklizés közben véletlenül az árokban kötöttem ki. Kitartottál mellettem, és épp ezt imádtam benned annyira. De ahogy idősebb, és idősebb lettem, minden megváltozott. Mindketten beláttuk, hogy egy idő után el kellett hagynom a rózsaszín-píros csíkos részedet, és meg kellett barátkoznom egy másik személyiségeddel...tudod, ezzel az eszméletlenül vékony fajtával. Én értékeltem az átalakuládosat, tényleg, mert abban bíztam, hogy ettől majd vállalhatóbban és esetleg nőiesebben fogok kinézni. 
De mi van most? Tudod mi van? Elmondom neked. Folyton keresztbehúzod a számításaimat. Hamis ígéretekkel kecsegtetsz, és semmibe veszed a terveimet. Ahelyett, hogy - mint minden normális harisnya - csak szépen felkúsznál rám és nyugton maradnál a nap végégig, te különös örömöt lelsz abban, hogy amintv lehet, kilyukaszd magad...tönkretéve ezzel az EGÉSZ NAPOMAT. Tudod milyen érzés, amikor két perce ültem fel a buszra, és te máris azon ügyködsz, hogy hogyan kerülhetnénk közelebb ahhoz a rocker sráchoz, akinek a szegecses nadrágja megfelelő segítséget tud nyújtani a terveid végrehajtásához?Arról ne is beszéljünk, amikor a suliban beérve az az első dolgod, hogy fizikai kontaktust teremtesz a padom szélével, és addig heccelitek egymást, amíg megint lyukas leszel, pedig ezerszer elmondtam neked, hogy én ezt nem szeretem. Miért olyan nehéz neked, hogy egy kicsit is figyelj rám? Nem, nem várom el azt, hogy én legyek az egyetlen az életedben. Nem vagyok féltékeny típus ilyen szempontból, de ez már mindennek a teteje. Nem tudnál néha, csak párszor, nem ilyen felesleges afférokba keveredni? Mert mindig én sérülök meg...és tudod mit, már elegem van? 
És mintha ez nem lenne elég, még mások előtt is nevetségessé teszel a viselkedéseddel. Láttad, hogy múltkor is hogy néztek ránk... Azzal a nagy lyukkal magadon mintha csak azt hírdetnéd "hééé srácok, nézzétek, ez a lány nem tud olyan boldoggá tenni, mint az a drótkerítés a szomszédban, de olyan hülye, hogy még lecserélni sem képes": El sem tudod képzelni, mennyire fáj ez nekem. 
Talán az lenne a legegyszerűbb, ha szakítanék veled. Csak fognám, és kitennélek a lakásból. Végülis nyár van, ilyenkor annyira nem is hiányoznál.. De azt hiszem gyenge vagyok, és mélyen, legbelül tudom, hogy akármennyire ki nem állhatom a természetedet és a viselkedésedet, szükségem van rád. 
De csak hogy tudd: UTÁLLAK. Teljes szívemből.