Nálam eléggé ritkaságszámba megy, hogy filmekről írogassak. Nem azért, mintha nem láttam volna több tucatnyi fantasztikus alkotást, amik miatt megérné pötyögni pár sort, csak egyszerűen viszonylag ritkán keresztezi útját az "írói kedv" és a "megkapó film" útja. Magyarul, általában nem akkor találnak rám ezek a filmek, amikor képes is lennék róluk írni.

Nem tudom, miért és hogyan maradhatott ki eddig az életemből a Holt költők társasága, de egy részem örül is, hogy egészen tizenhat éves koromig nem futottam össze a történettel. Mert lehet, hogy ha nem pont akkor nézem meg, amikor már az én életemben is jelen van valamilyen szinten a filmben szereplő problémakör egy része, sokkal kisebb hatást gyakorolt volna rám. Így viszont, hogy teljesen bele tudtam élni magam a történetbe, életem egyik legmeghatározóbb filmélményéről írhatok.

Fogalmam sem volt mire számítsak a filmmel kapcsolatban, egyedül Robin Williams főszerepéről tudtam, de még arról sem tájékoztattak, ki játssza Neil karakterét, így kisebb sokkot kaptam, mikor megláttam Wilson doki 20 éves alakját a filmvásznon. Lényeg  a lényeg, szerintem minden egyes szereplő fantasztikusan játszott, még a mellékkarakterek is teljesen magukkal ragadtak, és tudjátok mit... Az egész film élt. Érezted benne végig a lüktetést, azt, hogy ami történik, az fontos, és minden egyes mondatban megtalálhatod saját magadat, vagy épp azt a tanácsot, amire az életedben szükséged van. 

Igazából nem is igazán tudom megfogalmazni, amit szeretnék... Azt a csodát, hogy ebben a filmben nem csak egy életreszóló tanulság van, hanem rögtön legalább öt-hat, egyesek nagyon mélyen elrejtve, mások keményen az arcodba vágva. Annyi, hogy még a fontosabbakat sem tudnád kiemelni, olyan értékeket hordoz ez a film, hogy legszívesebben most azonnal megnézetném mindenkivel. És az a finomság, ahogy ezekkel az örök igazságokkal bánik, hogy úgy tálalja azokat eléd, hogy ne szájbarágásnak érezd, hanem tényleg leessen a tantusz, és tényleg tanulj valamit ezalatt a pár óra alatt. Mert én tanultam. 

Többek között azt is, hogy minden szülővel meg kellene nézetni ezt a filmet. Megtanítani nekik, hogy mennyire fontos az, hogy a gyerekeiket hagyják dönteni a sorsuk felől. Rádöbbenteni őket arra, hogy hiába hiszik azt, hogy a gyereknek az lenne a legjobb, ha orvos, jogász, vagy építész lenne, ha annak a gyereknek színészkedni, énekelni, írni, vagy focizni van kedve, az egész életét tönkretehetik egy ilyen döntéssel.  Aztán megnézetném mindenkivel, aki nem szereti, vagy nem érti az irodalmat, aki nem látja meg benne a varázslatot, aki nem hiszi, hogy értelme lehet az irodalomtanításnak. És megnézetném minden korombelivel, akinek problémái vannak azzal, hogy ki is ő valójában, aki fél kilógni a sorból, vagy akit épp aggaszt, hogy ennyire más, mint a többiek. Mind-mind olyan válaszokat találnának ebben a filmben, amik rengeteget segítenének nekik abban, hogy megértsék és elfogadják önmagukat. 

És tudjátok mit? Végezetül itt van pár idézet (angolul, mert lusta vagyok fordítgatni, és mert vannak dolgok, amik angolul sokkal jobban hangzanak) Kedvcsinálónak, vagy csak szimplán elgondolkodtatónak (:

 We don't read and write poetry because it's cute. We read and write poetry because we are members of the human race. And the human race is filled with passion.

 Excrement! That's what I think of Mr. J. Evans Pritchard! We're not laying pipe! We're talking about poetry. How can you describe poetry like American Bandstand? "I like Byron, I give him a 42 but I can't dance to it!" 

  Boys, you must strive to find your own voice. Because the longer you wait to begin, the less likely you are to find it at all. Thoreau said, "Most men lead lives of quiet desperation." Don't be resigned to that. Break out! 

 Mennyire nehéz megőrizni önmagunkat a többiekkel szemben! Látom a szemükön, hogy most azt gondolják: "én nem léptem volna ütemre", de jusson eszükbe, hogy akkor miért tapsoltak? Mindannyian igényeljük, hogy elfogadjanak, de higgyék erősen, hogy a meggyőződésük egyéni, a sajátjuk, még ha a nagy többség emiatt rossz szemmel néz is magukra, még ha a nyáj azt bégeti is: "neeem heeelyeees"! (...) Azt akarom, hogy leljék meg a maguk útját mihamarabb. Induljanak el rajta a maguk tempójában! Mindegy, hogy merre, mindegy, hogy hogyan, akár peckesen, akár kergén, bárhogyan!