a szegény kisgyermek panaszai

and you can find yourself standing in the hall of fame

Az jutott valamelyik nap az eszembe, hogy bár egész sokat írogattam ide a blogra a nyáron, eszméletlenül keveset árultam el abból, hogy mi is zajlik az életemben. Igen, imádok az érzéseimről írni, zenéről, meg mindenn újdonságról, ami a világban történik, de nagyon ritkán jutok el addig, hogy csak egy olyan "jajj blogolni volt kedvem, írok egy kicsit arról, mi is történik velem épp" bejegyzést összehozzak. Egyrészt talán azért, mert úgy érzem, nincs is rá nagyon igény (tulajdonképpen a blogra sincs igény, de néha próbálom hitetgetni magam azzal, hogy rajtam kívül legalább egy, maximum két ember elolvassa azt, amiket lefirkantok ide), másrészt pedig egyre kevésbé szeretek az ilyen dolgaimról itt a blogban írni. Nem tudom, mi és mikor változott meg ezzel kapcsolatban, régebben a leglényegtelenebb eseményekről is hosszú-hosszú írásokat össze tudtam hozni, most meg már a tényleg fontos dolgokkal is bajban vagyok. 

Meg aztán mindenféle egyéb problémám is van, amit nem fogok itt kiteregetni, csak néha annyira jól esne, ha valaki így teljesen random megkérdezné tőlem, hogy mi nyomja a lelkem, és én kiapanaszkodhatnám magam. De a legnagyobb bajom, hogy egyszerűen nem találok olyan embert, akivel ezeket tényleg meg tudnám beszélni, mert állandóan falakba és akadályokba ütközöm, amiket egyrészt saját magam állítok, másrészről viszont a másik fél is rendesen benne van. Arról meg ne is beszéljünk, amit már szerintem legalább ötször kitárgyaltam itt a blogon, hogy nekem mi a francért kell mindig sokkal jobban szeretnem az embereket, mint amennyire ők szeretnek engem? Költői kérdés volt, biztos a fentiek szivatnak így valamelyik hülyeségemért. 

Ma csak ilyen teljesen lényegtelen töredékekre számíthattok, ami eszembe jut, kiírom magamból, tényleg bocsánat. Szóval valamelyik nap arra vetemedtem, hogy végignéztem jópár blogot, blogokat, amiket még soha életemben nem láttam, és megint szembeköpött a valóság, mint az szokása, és megmutatta nekem, hogy még mindig annyira elképesztően idegesítő dolgok vannak a mai fiataloknál. És most nem a tipikus példákkal jönnék, mert ezerszer megírták már előttem is, hogy mennyire rossz, hogy mindenki ennyire kapálózik az egyéniségért, közben meg mindenki ugyanolyan, én ezen már régesrég túltettem magam, ennél sokkal jobban idegesít ez a... nem is találom rá a megfelelő szavakat, mert nem teljesen bunkóság, nem is cinizmus vagy szarkazmus, de valami a három között, ami mostanában a fél blogos világra jellemző lett. Szóval ez az állandó támadás minden ellen, ez a lázadás és tagadás... A falra másznék tőle. Nem tudom rendesen elmagyarázni miről beszélek, de... a lényeg, hogy falra tudok menni ettől a sok sötétségtől, negativitástól meg nem tudom mitől. Mert ez nem depresszió, mondom, ebben egy csomó támadás és már majdnem bunkóság van, és komolyan, ennél már a sima fogmosásokat is szívesebben olvasom. de úgy látszik, ezzel nem sokan vannak így, mindegy. 

Idén valahogy elfelejtettem olvasni. Míg 2010-ben elolvastam 120 könyvet (erről még listát is készítettem), addig idén szerintem kb. tizenötnél tartok, de lehet, hogy ezzel is túloztam. Pedig rengeteg könyv csücsül itthon olvasásra várva, csak valamiért mostanában nem tudok rájuk odafigyelni, és ráhangolódni az egészre. Ezért is határoztam el, hogy szeptembertől nekivágok annak, hogy rendszeresen olvassak, azaz kb. minden nap, és az elolvasott könyvekről megpróbálok mindig véleményt is alkotni, és ezt leírni, hogy így számon tudjam tartani, hányadán is állok magammal, és ne hagyjam magam elkallódni, mert az olvasás még mindig a világ egyik legjobb hobbija, és igazán nem szép tőlem, hogy hanyagolom. 

2012.08.26. 23:13, fanni Vissza a bloghoz
Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 

Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.