Ha egy olyan erős egyéniséggel találod szembe magad, mint Vic, általában vagy valamilyen erőteljes késztetést érzel arra, hogy tarkón csapd egy kicsit, vagy, optimálisabb esetben igen gyorsan alakul ki valamilyen szimpátia vele és a blogjával szemben, és késztetést érzel rá, hogy újra és újra visszatérj olvasgatni. Nyílt titok, hogy nálam ez utóbbi verzió valósult meg, már régebb óta szeretem a 666waystolove-ot, de gondolom illene megindokolnom, mivel is érdemelte ki Vic, hogy a kedvenc blogjaim közé kerüljön az oldala. 

Tételezzük fel egy pillanatra, hogy épp csak megnyitottuk az oldalt, talán épp azért, hogy megtudjuk, miért pont 666 került a címbe, vagy épp, hogy a szerkesztő saját maga táncolt-e már az ördöggel sápadt holdfénynél. A sötét színvilág már elsőre is szenbetűnő, és Victől nem is számíthatunk másra, én legalábbis akárhányszor felléptem az oldalra, inkább a szürkékkel, feketékkel és kékekkel találkoztam, mint mondjuk rózsaszínnel, pirossal és narancssárgával ( ezt a hármat így egyszerre egyébként konkrétan senkinek nem ajánlanám, csak hirtelen ezek jutottak eszembe). Kérdés persze, hogy mennyire vezet egyhangúsághoz, ha valaki mindig hasonló kombinációkban gondolkodik, ugye? Úgy érzem valamiért, hogy itt valamiért működik ez a történet, soha nem jutott még az az eszembe, hogy az egymást követő kinézetek ugyanolyanok vagy épp unalmasak lennének. 

A jelenlegi designról egy kisebb áttekintés
Azon szerencsés egyedek közé tartozom, akik már a Hannibal bűvöletébe estek, így Will Graham a fejlécen egyből megragadta a figyelmem. Mostanában már viszonylag ritkán találkozom ennyire igényes és szépen kidolgozott fejléccel, kicsit azokra a régi gp-s időkre emlékeztet, amikor még az számított igényes kinézetnek, ha valahol ilyen szép megoldásokat láthattunk. Ezzel tehát az égegyadta világon semmi probléma, sőt. Kifejezetten tetszik még, hogy az oldal jobbra zárt, ez sem olyan gyakori már (fogalmazzunk úgy, hogy lassan fehér holló számba megy). Ami még nagyon megragadt, az a FOB új albumának borítója, rajta a 30Y egyik kultikus számának idézetével, ez számomra az oldal egyik legkülönlegesebb pontja, nagyon tetszik és a tudatos vagy tudattalan döntés, ahogy ezt a két dolgot összepárosította Vic. A kódolás már megint egy érdekes kérdés ugye, tudom, hogy erre nagyon sokan érzékenyek. Én alapjáraton nehezen ítélkezhetek, mivel az én css-eim sokszor nagyon-nagyon bénák, meg, hogy őszinte legyek, nem is szeretem annyira, ha minden össze-vissza színes és kiemelt meg mittudomén egy oldalon. Összességében számomra minden olvasható. Páran talán panaszkodnának amiatt, hogy a modulfejlécek olvasásához azért egy kis türelemre és odafigyelésre is van szükségük, de ez a legkevesebb. A nagy, szürke betűket kifejezetten szeretem, de a bordós kiemelés sem tudja elrontani az összképet. Az én elvárásaimnak tehát ez is tökéletesen megfelel. 

A napos oldal
Mármint a bemutatkozás és az oldalsó modulok. Az előbbiben az kifejezetten tetszik, hogy egész mondatokat olvashatunk, és ha nem is ismerjük meg belőle Vic életének minden pillanatát, számomra nagyon fontos, hogy az írói stílusáról már kaphatunk egy viszonylag jelentős képet, ami akár arra is rávehet, hogy ott maradjunk az oldalon olvasgatni. (Hadd ragadjam meg az alkalmat, hogy külön pluszpontot biggyesszek ide az idézetért, ami ebben a modulban található, mert az Esti Kornél az Esti Kornél...) Kapunk még egy blognak megfelelően itt oldalt kívánságlistát, egy emlékeztetőt arról, miről is kaphatunk mi még írásokat Victől, illetve naptárt, to do listet és egy listát arról is, mit kell megnézni, elolvasni, és hasonlók. Ezekhez komolyabb hozzáfűznivalóm nem lenne, gondolom a funkciójukat betöltik, de hogy őszinte legyek, ezek engem sosem kötöttek le hosszútávon. Már egy bejegyzésben kifejtve is olvashattuk, Vic miért döntött amellett, hogy mindenféle cserélgetés helyett azokat az oldalokat linkeli ki, akiket ő szeret olvasni. Ezt én abszolút tiszteletben tartom, sőt támogatom, és egyáltalán nem hiányolom a cserelehetőséget. Talán még a modulnevekről írhatnék egy kicsit. Itt egy eléggé vegyesvágott képet kapunk, sok szerencsét annak, aki mindegyiket meg szeretné fejteni, de talán erre nincs is szükségünk. Azért én a 30Y-ért meg szegény Will Grahamért azért ujjongtam egy kicsit, csak olyan visszafogott módon. 

Mi van belül?
Persze, minden szép és jó, de egyszer csak eljut az ember addig, hogy beleolvasgasson a bejegyzésekbe. Itt egyébként üdítő a sokszínűség, Vic általában nagyon sok témát körülölelve ír, tetszik, hogy nem veszik el a részletekben, és nem lesznek kilométeres hosszúságúak ezek a vélemények és személyes élmények (ami nálam ugye sokszor megesik. ) Már az elejétől fogva tetszett, ahogy amikor egy adott jelenségről vagy gondolatról olvashatunk kifejtett véleményt, ténylegesen felfedezhetünk benne egy bizonyos rendszert, nem kavargunk a gondolatok között, minden rendesen elkülönítve, külön bekezdésekben található. Na most az írások stílusa... Mint már fent említettem, itt vehető észre az a "Vic-Faktor", amit vagy megszoksz vagy megszöksz előle. Szerkesztőnk ugyanis egyáltalán nem kertel. Soha. Ha neki az a tisztán kialakult véleménye, hogy valami szörnyű, akkor azt nem fogja finomítani, pláne nem elrejteni, és sosem hazudtolja meg önmagát. Ez a nyers őszinteség azért nagy néha akár vissza is üthetne, de szerencsére társadalmunknak, ahol mostanában valamiért kifejezetten értékelik, ha valaki ennyire kemény és határozott, Vic oldala rengeteg emberben egy abszolút pozitív élményként maradhat meg, és valahol mélyen én is így vagyok vele. Nem mondom azt, hogy nem lepődnék meg kellemesen, ha néha valami teljesen pozitív bejegyzéssel találnám szembe magam, de nem is ez az, amit elvárok Victől és amiért olyan gyakran fellépek az oldalára. Azt mindenképp leszögezném még, hogy a leányzó egyrészt remekül ír, másrészt pedig egy olyan egyéniség, amire a mai tucatblogoló világnak igenis szüksége van, és isten ments, hogy akárki meg akarja az ő stílusát változtatni. 

A hab a tortán és hasonlók
Bevallom, viszonylag ritkán veszem rá magam arra, hogy egy-egy blogger novelláit és egyéb írásait olvasgassam, nem is azért, mert nem érdekelnének, sokkal inkább azért, mert mindig annyira elveszek a blogbejegyzésekben, hogy erre már nincs energiám. Nem is azért vagyok ráadásul felbérelve, hogy ezeket az írásokat értékeljem, azt mindenesetre elmondanám, hogy hatalmas vastaps Vicnek, amiért ilyen "termékeny" író, és a tehetségét több stílusban is megcsillogtatja, úgy is, hogy ez mindenki számára elérhető legyen. És, csak hogy emeljük a tétet, természetesen kritika is kérhető, ami egyébként teljesen tisztességes és túlmutat az oly megszokott tipikus seggnyaláson. 

Tudom, hogy azt ígértem, hogy ezek a kritikák nem a tipikus rózsaszín habos muffinok lesznek, ami olyan elterjedt most, de egyszerűen nem tudok és nem is akarok feleslegesen olyan oldalakat és embereket szidni, akik nem érdemlik meg. Az az igazság, hogy azért is szerettem meg ennyire Vic oldalát, mert engem ténylegesen a régi blogos világra emlékeztet, meg természetesen azért, mert nem lehet figyelmen kívül hagyni az ilyen egyedi embereket. Így eléggé nehézzé vált a dolgom, hogy értelmes kritikákat írjak (:

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés