kőolajból építünk várat, jóságos hipszter módjára és galaxisszínűre festjük a körmünk, de vajon eléggé csillog-e a por ahhoz, hogy csillagnak láthasd. 

Nem szeretem, amikor valaki azt hiszi, hogy csak azzal, hogy erőszakosan lép fel, felemeli a hangját és ordibál, alá is támasztotta és megindokolta pontosan minden érvét és bizonyította az igazát. Meg egyébként szimplán csak azt utálom, hogy az emberek hajlamosak azt hinni, hogy mindignekik van igazuk, és felépítheted nekik a legerősebb érvrendszer-kastélyt is, akkor is váltig fogják állítani, hogy a Naorendszer középpontjában nem a Nap forog, hanem ők maguk. Mert ők megtehetik. 

Gyerekkorom zenei ízlése képes volt egy késsel hátbaszúrni, és hiába próbálnám begyógyítani a sebet, újabb és újabb vágásokkal biztosítja, hogy ne menekülhessek előle és továbbra is a markában tartson. Pete Wentzék képesek voltak összeállni és új FOB albummal jelentkezni, ami, akárhonnan nézzük, egyáltalán nem fair, és egyszerűen nem engedhetném meg magamnak, hogy újra visszatérjek tündéri tizenkét éves énemhez, és a szobámban körbeugrálva énekelhessem, hogy "ALMALÉ KÉNE, DE LASSAN JÖN A HOSSZÚ HÉTVÉGE" . Mégis ezt csinálom és számolom vissza a napokat, heteket az album megjelenéséig, és spórolok egy nem létező magyarországi vagy ausztriai koncertre. 

Ha csak így teljesen random felhívnám a figyelmeteket arra, hogy a múlt héten négy nap alatt két csoporttal négy színjátszós fellépésem volt, vajon elhinnétek-e hogy tulajdonképpen nem is vagyok olyan botcsinálta, szörnyű, sipákoló, magát túlzottan jónek képzelő színjátszós lány. Valószínűleg nem, ugye? Mindegy, igazából egyáltalán nem tartom magam istenadta tehetségnek, csak egyszerűen élvezek délutánonként órákig játszani meg hülyéskedni, és ezért beáldozom azt is, hogy néha másoknak is szörnyűlködnie kell azon, amire a színészi játék jelzőt nem teljesen tudjuk ráhúzni. 

A német cserediákom szerint Magyarországon rengeteg szuperjó dolog van (nehéz elhinni, ugye?), például még sehol nem ittak olyan finom, sűrű és krémes forrócsokit, mint a győri általunk finoman csak kávézónak hívott kocsmákban. Aztán állítása szerint a magyar túró rudi klasszisokkal finomabb mint orosz megfelelője, ezt bizonyítva az összes német megette a kis specialitásunkat, pedig azért számítottunk rá, hogy nekünk kell a maradékot belapátolnunk. Voltak természetesen tipikus "magyar" pillanatok is, egyfelől egy nappal később jutottak csak el hozzánk a hóhelyzet miatt, aztán  egyik este csak úgy a semmiből elment a villany, és elemlámpafényben kellett beszélgetnünk, valamint általános kérdés volt minden fogadócsaládnál, hogy Győrben miért nem jár mindenki Audival és hogy miért vannak ilyen furcsa, lepukkant házak is a falukban meg a városokban. De amúgy természetesen iszonyat jól sikerült a hét, mázlim volt a cserediákommal is ,és bár mint a hulla estem be esténként az ágyamba, abszolút megérte. Németül viszont még mindig nem tudok. 

A hétvégén a változatosság kedvéért Brnoban voltam, ahol ilyen német-francia többnyelvű színjátszófesztivál volt, ami azért nagyon hasznos, mert rájöhetsz, hogy milyen sokrétű a francia tudásod ( felismertem a szart, a sajtot, a sonkát, a szeretleket és a jónapotot), hogy milyen unalmasak tudnak lenni az olyan színdarabok, amiből egy kukkot sem értesz, hogy a szlávok német kiejtése egyszerűen borzalmas, hogy rengeteg nutellát tudok magamba tömni negyed óra alatt, hogy az észtek nem igazán bírják a magyar pálinka erősségét, hogy nekem meg nem annyira ízlik a cseh sör, de azért pár üveg csak lecsúszott, hogy hogy kell észtül és litvánul inni, hogy nemcsak mi, hanem a szlovák lányok is lehetnek rendbontók, hogy az olasz meleg srácok fenomenálisak, és hogy a színjátszózás azért elég rendesen a homoszexualitás melegágya, szóval igen, csak egy tipikus hétvége Csehországban. 

Nem értem meg továbbá, hogy miért olyan nyúlfarknyi a szünetünk, mintha direkt azt akarnák a felnőttek, hogy a véletlenért se tudjuk magunkat kipihenni, ráadásul minden rohadt témazárót a szünet utánra kell pakolni, hogy a majd remélhetőleg csekély számú locsolóm is aközben önthesse rám a büdös kölnit, miközben megpróbálom kitalálni, mit is kevert meg itt Einstein a relativitáselmélettel, miért akarta Lincoln felszabadítani a rabszolgákat, hogy számolom ki a hiperbola egyenletét, mire gondolt Ady, miközben oszlott lelkének barna gyásza, és hogyan ünnepelik a karácsonyt Angliában. Mert ha mindezeket nem tudnám, teljesen életképtelen lennék, természetesen.