A mai bejegyzéssel valószínűleg a népszerűségi indexem még alacsonyabbra süllyed mindenféle tekintetben, ha még ez egyáltalán lehetséges. A koleszos életmód, a hülye önmarcangolásaim (esküszöm néha hiányoznak azok az idők) meg a környezetemben lévő sok furcsa ember szinte rákényszerített arra, hogy elég alkalmazkodó és megértő legyek mindenféle csodabogárral szemben (plusz adalék, hogy engem sem gyerekjáték megszokni ugye), így aztán elég nehéz számomra olyat mutatni, amit nagy értetlenkedéssel fogadnék. Ami viszont feltűnt mostanában, és ahogy észrevettem, a korosztályunk jó részére jellemző, az a notórius késés, mindig, mindenhonnan.

A félreértések elkerülése végett, most kivétetelesen nem a személyes találkákról, baráti összejövetelekről, ne adj isten randikról beszélek. Hanem az olyan helyzetekről, ahol igen is elvárható lenne, hogy a mélyen tisztelt egyedek időben érkezzenek meg. Mondjuk, csak hogy a legbanálisabb példát említsem, az iskola. Nem is azzal van a bajom, ha valaki néhanapján elalszik, lekési a buszát, etc, hanem azzal, ha valaki legalább kéthetente egyszer "nem figyelt az órájára", "nem szólt az ébresztője" és egyéb gyönyörű, becsomagolt finomságok. Egyrészt én sem vagyok egy túlzottan rendszeres ember, sőt, ritka káosz van körülöttem, de arra még nekem is sikerül odafigyelnem, hogy nyolcra beérjek, ha már egyszer ez van megbeszélve (mert ami nálunk meg van beszélve, az meg van beszélve, ugye). Másrészt pedig, amit sokkal-sokkal felháborítóbbnak tartok, mint magát a késés tényét, az az, hogy a delikvensek jelentős százaléke egyáltalán nem érez bűntudatot amiatt, hogy késve érkezett be. Megint. Könyörgöm, ez az iskolának nevezett magoltatógépezet kötelező vagy mi a fene, azért jött létre, hogy kineveljen bennünket, ott van egy rakat nálunk okosabb, tapasztaltabb ember, akik csak arra várnak, hogy a fejünkben elültessenek mindenféle okosságot, ráadásul kb. éhbérért, és mi minden héten "elfelejtjük felhúzni az órát"? Ne vicceljünk már, a pofátlanság teteje. És tényleg, a legvérlázítóbb az egészben, ahogy mindenki a világ legtermészetesebb dolgának tartja, hogy elkéshet. 

Persze aztán az is megeshet, hogy velem van a baj. Ki az a marha, aki szeret időben odaérni mindenféle helyszínekre, hogy ott rendesen felkészülhessen, bepótolhasson mindent, ami elmarad, meg csak úgy simán megnyugtathassa magát, hogy igeen, ezaz, itt vagyok. Meg lehet, hogy manapság már azért is nekem kellene elnézést kérnem, hogy tiszteletben tartom a szabályokat. Biztosan az én hibám minden.