a szegény kisgyermek panaszai

I know you're so much stronger than I ever gave you credit for.

Sokat gondolkodtam azon, miért éppen azokat tartunk barátainknak, akik. Sosem voltam jó a szorosabb kötelékek megkötésében, valahogy a legtöbb embernél megmaradtam ennél a " ha összekerülünk elhülyülünk, megbeszélünk egy-két dolgot, kibeszélünk másokat ( kár tagadni, ezt mindenkinél el lehet játszani, és mindenki él is ezzel a lehetőséggel), és furcsa módon még késztetést sem éreztem rá, hogy ennél jobban megnyíljak. A gimi ha sokmindent nem is, azt biztosan megtanította, mennyi felszínes kapcsolatot össze tud kaparni magának az ember akár pár év alatt is, és milyen ritka a tényleges, igazi barátság. Hogy mit is értek ez alatt pontosabban? Az óvodát és az általános iskola első hat évét is az isten háta mögötti szülőfalumban töltöttem. Hamar hozzászoktam ahhoz, hogy azokkal kell barátkoznom, akikkel egy osztályba, egy közösségbe járok, mivel rajtuk kívül más korombeli egyszerűen nem volt a környezetemben. Velük voltam suliidőben, velük voltam délután néptáncon és énekkaron, hétvégenként együtt néztünk idióta szerelmes filmeket, és együtt ünnepeltük a szülinapunkat. El sem tudtam képzelni, hogy ez teszem azt egy városban máshogy is működhet. Mindenkit ismertünk a suliban, mindenkiről tudtuk, hol lakik, mit csinálnak a szülei, és minden pletykát magunkba ittunk. Innen bekerülni egy 100ezres nagyságrendő városba, egy nyolcszáz fős iskolába, ráadásul a bájos kollégium kombóval... Egyszerűen nem bírsz belenyugodni, hogy itt köszönni kell annak, akit ismersz, mert az iskola nagy részéről egyelőre azt sem tudod, kicsoda. Nem bírod felfogni, hogy még évek után is teljesen ismeretlen arcok jönnek veled szembe a folyosón, hogy még a ballagók között is van olyan, akinek a keresztnevét sem hallottad az eltelt idők során. Igenis furcsa, hogy egy rakás emberrel kapcsolatba kerülsz a különböző iskolai programok során vagy épp egy-egy szülinapi bulin, és aztán utána hosszú hónapokig mosolyogtok egymásre akárhányszor összefuttok, de ennél többet sehogy sem hoszhatsz ki ezekből az ismeretekből. Furcsa, hogy olyanok, akiknek a szobatársa voltál akár egy évig, együtt éltetek, a következő évben már csak egy-egy félmosolyra futja két óra között meg egy boldog szülinapot üzenetre a facebookon. Valamikor arra is rádöbbensz, hogy sokak azok közül, akikkel általánosban minden idődet töltötted, teljesen megváltoztak (épp ahogy te is), és hiába igyekeztek, nem tudjátok fenntartani a kapcsolatot, elszakadtok, és legközelebb már csak egy-egy tízperces beszélgetésre futja a vonaton, péntekenként, hazafelé. Innen pedig már csak idő kérdése, hogy rádöbbenj arra is, hogy a mostani osztálytársaiddal ugyanez fog történni. Persze, meg fog maradni az a pár ember, akik tényleg számítottak, akikkel tényleg egy hullámhosszra kerültetek, akik a barátaid lettek. De a többiek? Talán ha összefuttok majd a nagyvárosok sétálóutcáin, intetek egymásnak, ha véletlenül egy házibuliba kerültök, koccintotok egymás egészségére, érdeklődtök a többiek jelenje felől, megígéritek, hogy mostantól majd párszor találkoztok, de ennyi. Vagy ennyi se, tekintve, hogy biztosan lesz olyan ember is, akitől örülsz, hogy megszabadulsz. 
Furcsa dolog ez a barátság. Egyelőre nem tudom elhinni, hogy minden embernek megadatik egy igaz barát, aki hosszan ott marad az életében. Kezdem azt hinni, hogy ez csak egy illúzió, egy rózsaszín ködfelhő, egy ábránd, amiben jó bízni.

2013.05.05. 22:14, fanni Vissza a bloghoz
1 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
Idézet
2013.05.08. 22:35
Letti

Pontosan így gondoltam én is mindent egy évvel ezelőttig. Elvoltam azokkal, akikkel, de valahogy nem volt az igazi, tudtam hogy hiányzik az az egy, aki más, aki különleges, aki igaz barát. És egyszer csak beszélgetni kezdtünk a lánnyal, aki bár az osztálytársam volt, valahogy nem ütköztek a "köreink", csak egy órán egymás mellé vitt minket a Sors, vagy valami hasonló. 
Beszélgettünk, ismerkedtünk... És elképesztő volt. Kiderült, hogy egyszerre vagyunk teljesen egyformák és a lehető legkülönbözőbbek. Azóta rengeteg dolog történt... Nagyon komolytalanok és nagyon durván komolyak is, amik örökre meg fognak határozni minket... És el sem tudom képzelni ma már az életem nélküle. Olyan számomra, mint egy húg, egy barát és a szerelmem egy személyben, bármennyire hangzik is ez betegesen. :) Szóval... Már megváltozott a véleményem. Szerintem létezik igaz barátság (nem úgy, mint igaz szerelem, mert szerintem meg az egy kamu) és minden ember megtalálja előbb, vagy utóbb... Legalábbis én hiszek ebben, mert velem megtörtént és örökre hálás leszek érte. :)

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 

Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!