Barackos pitét akartam sütni, de a süni átgyalogolt az úttesten, és ez a hülye nem vette észre, hogy nálunk ilyen kényszerített keresztpályán működik csak ez az életbevágóan fontos átkelés-téma, és hogy a sokkal barátságosabbnak és kiegyensúlyozottabbnak tűnő, a Naptól legalább nyolcvanhárom egész hét tized Celsius fokra felmelegedett aszfaltút helyett a bizonytalan, kétszínű, ráadásul a süntüskéktől rettegő, nem mellesleg az állatkertben oroszlánokkal barátkozó zebrát kellett volna választania. Elhamarkodott döntésének következményeként egy kék kartonruhában tekerő sárgabiciklis, kékfonatos, B pozitív vércsoportú lány hatalmasat fékezett, s ezzel ugyan megmentette jószándékú, a  veszélről mit sem sejtő sünbarátunkat, őt magát azonban legyőzte ez a gravitációnak meg mindenféle erőknek hívott átláthatatlan, baráti körökben csak fizikának hívott izé, és fejét beverve az útpadkába, gyorsabban terült el, mint azt a filmek lassításai alapján képzelné az ember. Ha egy filmben lettünk volna, persze sokkal tökéletesebb háttérzenét is választhatott volna szerencsétlen lány, mint a Sárika egy kicsikét butácska kezdetű örök klasszikust, de ilyen az élet, a csikorogva fékező kabrió rádiója pont ezt üvöltötte. Az okos, tehetséges, szorgalmas huszonegy éves jóvágású fiúcska, aki a kabrió kormánya mögött ült, s aki nyílvánvalóan csak úgy tehetett szert erre a potom pénzért megvásárolható négykerekű csodára, hogy éjt nappallá téve dolgozott, hogy összegyűljön rá a pénz, a sokk hatása alá került, hiszen ha egy picit is jobban nyomta volna a gázt pár perccel előbb, ha nem elégedett volna meg a 180-as sebességgel városon belül, akkor órák kérdése, és már egy rendőrörörsön üthetné el az idejét. Így azonban megszállta az a különös nyugalom, ami akkor ér el minden átlagembert, amikor kikerül egy minden szempontból necces szituációból. Észre sem vette, hogy amíg saját magának épphogy, de sikerült lefékeznie járgányát, a mögötte lévők már nem voltak ilyen szerencsések, s két-három autónyi távolságban már kezdődött is az anyázások és a szebbnél-szebb mocskok szétszórása. A kopaszkigyúrt ÁLLAT (szigorúan nagybetűkkel) kikászálódott a szintén legalább húszmilkát érő fekete négykarikásból (négykarikás-négykerekers, egyremegy) és fenyegetve közelített a hátulról az Audit koccoló családi kisautó szerencsétlen tulajdonosához, egy, a negyvenes éveiben járó általános iskolai tanítónőhöz. A nő percekkel ezelőtt még azon gondolkodott, hogy fogja Sárikát rávenni, hogy a tanórák alatt ne próbálja meg kiverni a mellette ülő Emese fogát, s hogy mikor váltak egyáltalán a kislányok ilyen agresszívvá, meg különben is, a mai szülők már rég nem nevelik úgy a gyerekeiket, ahogy kellene. Ezért vette csak későn észre, hogy az úton torlódás van, s már nem fékezhetett időben. A fenyegetően közelítő kidobóembertől azért különösebben nem rettent meg, ő még mindig hitt abban, hogy szép szavakkal is el lehet intézni a konfliktusokat, biztosan ez a fiatalember is meg fogja érteni, hogy csak egy pillanatnyi figyelemhiányról van szó, s hogy elképesztően sajnálja a történteket. Komótosan tekergette le az ablakot, amikor azon az ÁLLAT türelmetlenül kopogtatni kezdte azt, s már épp elkezdte volna mondókáját, amikor betettem a barackos helyett az epres pitémet a sütőbe, annak legalább úgyis szezonja van.