let us die young or let us live forever
Enyhe szánalmat és már-már hollywoodi z kategóriát érzek abban a töbféleképpen megmutatkozó abszolút degenerált viselkedésben, ahogy görcsösen elkezdtem kapaszkodni a tőlem egyre távolabb kerülő gyerekkoromba, sőt, továbbmegyek, az egyébként rengeteg kellemetlenséget okozó tinédzserkorba és a fantasztikus gimis évekbe. Igen, a fantasztikusnál mindig van egy cseppnyi irónia. Mindegy, nem is az a lényeg, sokkal inkább az, milyen nevetségen viselkedek, mióta elkezdődött ez a nyári szünetnek hívott érzelmi hullámvasút. Rám sem ismernétek, ahogy konkrétan hisztizve ölelgetem a párnámat glee évadzárókat nézve (igen, nemsokára érkezik arra is a magyarázat, hogy ez most miért van), vagy épp plüssállatokat rendezek tornasorba, hogy elindítsam az első rénszarvashadseregemet. Nevetni nem ér, ezek a dolgok megtörténtek, és egy icipicit, azt hiszem, jogom is van hozzá.
Emlékeztek arra a hülye időszakra, amikor mindenki azzal rágta a fületeket, hogy ne próbáljatok meg ilyen gyorsan felnőni, hogy csak azért, mert azt hiszed, később jobb lesz, ez még egyáltalán nincs garantálva, és gondolj inkább a jelenre? Én emlékszem, és akármennyire elmentek most nálam otthonról, ideje írásban is beismernem, hogy mindenkinek, beleértve a tanáraim, a szüleim, sőt még a nagyszüleimet is, igaza volt. Sajnálom, hogy tizennégy-tizenöt éves koromban túlérettnek tituláltam magam ahhoz, hogy igazi tinidolgokat csináljak. Nem éreztem az érettségi szintemnek megfelelőnek a fantasztikus tini romkomokat, és egy picit, tényleg csak egy picit lenéztem azokat, akik ennek éltek.
Bár, nem hiszem, hogy ezért csak és kizárólag saját magamat hibáztathatom, maximum olyan tekintetben, hogy mint minden jólnevelt tinédzser, megpróbáltam alkalmazkodni a csodálatos környezetemhez és az ő elvárásaikhoz, szintjükhöz, whatever. Szörnyen haragszom magamra, amiért lemondtam egy csomó bugyutának és értéktelennek tartott dologról, csak azért, mert a társaságomban kb. az volt a menő, hogy ha nem ittál vagy ittál esetleg ittál, akkor csak és kizárólag "jó"-nak, "minőséginek" és "elvontnak" titulált filmeket nézhettél és zenéket hallgathattál, mert te nem alacsonyodhasz le olyan szintre, hogy... DE IGEN. Nem érzem úgy, hogy bármivel is kevesebb lennék attól, hogy szeretem a One Directiont, teszem azt. Butább lennék ettől? Igénytelenebb? Gyerekesebb talán, de héé, nem ez a lényege az egésznek? Én viszonylag későn jöttem rá arra, milyen értékesek és mennyit tudnak segíteni az úgynevezett bűnös élvezetek. És ha bárki amiatt bélyegezne meg idiótának, szánalmasnak, vagy nemnormálisnak, mert néha a High School Musical dalok járkálnak a fejemben, mert igenis néha meghallgatom a call me maybe-t és egy jót partizok rá a gondolataimban, mert néha az erős csajpopot választom a rock, a punk vagy mittudomén milyen fúúúdefúúúde jó zene helyett, ám legyen.
Nem hiszek abban, hogy bárki is át tudná vészelni a tiniéveit, főleg egy kicsit kegyetlenebb középiskolát valamilyen "gyenge pont" nélkül. Hogy drága kedvencemet, Hádészt idézzem a Herkulesből: Valahol mindenkinek van gyenge pontja. Pandorának például az a fránya doboz volt a gyengéje, szegény trójaiak pedig rossz lóra tettek. A lényegi különbség inkább ott van, hogy vagyunk-e elég bátrak ahhoz, hogy felvállaljuk ezeket. Akármennyire vagyunk fúú de szókimondóak és kegyetlenek és nagyszájúak, én ezt sokkal inkább gyávaságnak tartom. Mi sem egyszerűbb annál, mint lenézni valakit és ezt kifejezésre is juttatni amiatt, hogy ő milyen szart néz, hallgat. Sokkal több kurázsi kell ahhoz, hogy bárki kérdezi, a szemébe mondjuk, hogy szerettük Justin Bieber babyjét, hogy általában tudunk nevetni a Hannah Montanás poénokunk, vagy hogy már vagy tízszer néztük meg ugyanazt a mesét és még nem unjuk.
És hogy erre miért csak most jöttem rá? Mert egy idióta vagyok, azért.
|
Hát igen. A bűnös élvezetek is kellenek, amiket elutasítunk tudatosan. Meg kell ismerni magunkat. :D Rám azt hitték egy ideig, hogy mindenkit lenézek, mert cigizik vagy iszik. De aztánk szépen lassan kiderült rólam, hogy néha rágyújtok és van, hogy iszom. Ezeket a határokat meg kell ismerni. Bármennyire erősködünk "erkölcsi mércénk" ellen, annál durvábban fog kitörni. Amúgy én szetem a HSM zenéket. :D És az OD egyik zenéjétől kifejezetten libabőrös leszek, persze furán néznek rám, mert engem különcnek tartanak, de én is ember vagyok, nem droid vagy mi...
Amúgy nem vagy idióta, van aki rá sem jön, csak magasan hordja az orrát. Szal respect.