be my mirror
Elérkezett ez a nap is. Ahhoz képest, hogy pontosan két hete nyitottam ki hivatalosan a reindeer gamest, elég sok mindent megtudhattatok azóta rólam. És nekem ez a két hét bőven elég volt ahhoz, hogy ma délutántól eszméletlenül hiányozzon a blogolás, és epekedve várjam a péntek délutánokat, hogy végre ideülhessek és pötyöghessek nektek egy kicsit. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én nagyon megszerettelek titeket, akik feljártok az oldalra, írtok nekem vagy csak elolvassátok egy-egy bejegyzésem. A kommentjeitek mindig rengeteget tudnak segíteni, remek tanácsadók vagytok, és sikerült már nem is egyszer mosolyt csalnotok az arcomra. Köszönöm netek ezt az elmúlt két hetet, és remélem, hogy a jövőben is ennyien jöttök majd, mert ez iszonyatosan jól esik nekem.
Egyébként, jelentem, mégiscsak lehetett annak valami értelme, hogy tegnap ennyire kiírtam magamból a dolgokat, mert eszembe sem jutott éjszaka a negaív gondolatáradat, és mosolyogva aludtam el. Azt hiszem, ezt a jövőben többször is alkalmaznom kellene, bár nem tudom, ez mennyire emészthető. Mármint az állandó nyavalygásom önmagam miatt.
Hogy mire számíthattok tőlem év közben, azt még én magam sem tudom. Normális esetben mondanám, hogy valószínűleg csak hétvége-közelben láttok majd errefelé, akkor viszont gyakran. De...dobpergés...van wifi a telefonomon, ami tulajdonképpen lehetővé teszi, hogy hétközben is internetközelben legyek. Azt nem mondom, hogy minden nap fogok a kis telefon-billentyűzetemen olyan hosszú bejegyzéseket írni, mint amilyenekhez mostanában hozzászoktattalak titeket, de próbálkozni fogok azért. És valamikor a közeljövőben tervbe van véve egy laptop vásárlás is, ami szintén sokat könnyíthetne a dolgokon.
Szóval mindenkinek kéz és lábtörést az elkövetkezendő kétszázvalahány napra, remélem, azért néha-néha felnéztek majd ide is, roppant unalmas és átlagos mindennapjaim után érdeklődve (: Én most eltűnök, egy órakor már úton leszek a híres nevezetes kollégium felé, hogy mindenkit jól megölelgessek, és ki tudjunk beszélni mindent, ami a nyáron történt. Legyetek jók, írjatok, ha bármi eszetekbe jutott. De tényleg. Mindenféle üzenetnek nagyon örülök. Ha csak random beszélgetni szeretnétek velem, vagy valamivel kapcsolatban ki szeretnétek fejteni a véleményeteket, nagyon szívesen meghallgatlak titeket. Imádok hosszú maileket olvasni bármiről, úgyhogy ha egyszer írási kényszeretek támad, és eszetekbe jutok, akkor az imitationpearl@citromail.hu mindig nyitva áll a levélkéitek előtt (: És egy meglehetősen idegesítő közhellyel most már tényleg abbahagyom: Jó tanulást (:
|
Úgy fognak hiányozni a bejegyzéseid! :') Má megszoktam, hogy mindig olvasgatom a blogodat, és most kemény négy-öt napot kell várnom egy-egy újabb írásodért. Azért remélem, annak a wifis teló segítségével majd adsz magadról életjelet! :D
Légy jó és neked is jó tanulást! ;D