a szegény kisgyermek panaszai

smells like teen spirit

Próbálok írni, de ez egyáltalán nem lesz egyszerű, mert a változatosság kedvéért most nem pörgettem túl az agytekervényeim, így csak rettentően banális dolgokról tudnék pötyögni, aminek később szerintem se ti se én nem örülnék. Úgyhogy addig inkább jegelem az egészet, legkésőbb holnap délelőttig, és megörvendeztetlek titeket egy-két dologgal és dallal ami mostanában eszembe jutott. 

~ Enyhén furcsának találok, hogy lassan már bármilyen rádióadót bekapcsolok, órákan keresztül képes vagyok énekelni. A nagyon zenét ugyanúgy, mint a csak igazi mai slágereket. ez bosszantó.

~ vasárnao meg fogom sütni életem első répatortáját. Legalább annyira rá vagyok pörögve a témára, mint anno az első norvég almatorta sütésemre, úgyhogy nagy akció lesz. Remélem, jól is sikerül majd. 

~ Húszmilliószor akartam már mesélni, de van nekem is pottermore-om, úgyhogy aki már volt olyan szerencsés, hogy sikerült fellépegetnie, bejelölhetne igazán barátnak. EyeDraconis162 az alvilági nevem, és igen Mardekár. Igen, éreztem, hogy oda tartozom. Bár egy kicsit még mindig a Hollóhátba húz a szívem, imádom a zöldeket. 

~ A hivatalos időegység mostanúában nálam egyértelműen a WMYB lett, ami egyrészt vicces, másrészt meg mindenki szerint szánalmas, de ilyenekkel hol foglalkozunk. az út a suli és a kolesz között pont nyolc dalnyi a távolság. uhh.

~ lehet, hogy anyu egyik kubai tanítványához fogok járni spanyolra. meglepően csábító ez az egész így. 

~ Olyan furcsa, hogy amennyire az előző osztályomban szervezőbombának kellett lennem, mert senki más nem akart osztálydolgokkal foglalkozni, a mostani osztályomban mindenki fullosan lelkes, én meg csak ülök nyugodtan, és tudom, hogy minden rendben lesz. Fura nem nekem aggódni minden hülyeségen. 

~ szörnyen borzalmas, hogy mindenki VV5öt néz, én meg azt sem tudom, eszik e vagy isszák, csak azt olvastam, hogy benn van az alekosz pacsija meg a dukai reginának a brátyókája. és innentől eszembe sem jut, hogy nézzem.

2011.09.23. 21:21, fanni Vissza a bloghoz
Még nincs hozzászólás.
 

Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal