Amiről most írni szeretnék (igazából már egész régóta tervezem, csak aztán mindig elhalasztódott. de még mindig erőteljesen aktuális), azzal szerintem a tinédzserkorúak viszonylag nagy százaléka találkozott már, valamelyik oldalról.  Bizony, a rajongó tinik élete egyáltalán nem egyszerű... Én, aki régebben el nem tudta képzelni, pláne nem megérteni, hogy képes valaki bármilyen híres embert szeretni, vagy éppen rajongani érte (még ha nem is tudjuk ma már pontosan, hol van a kettő között a határ)...ma meg? nézzetek rám...olvassatok bele a blogba, kövessetek twitteren, vagy ami még feltűnőbb tumblrön, és minden amit kaphattok, az egy betegesen rajongó tizenéves lány. Hogy ez jó-e vagy rossz, azt mindenkinek egyéni joga eldönteni (: Én igazából mostanában már hozzászoktam magamhoz, és egyáltalán nem zavar, ha valami ennyire megérint. (Az ugye megint másik kérdés és másik téma, hogy a barátaim és a családaim mennyire örülnek ennek. összességében szerintem semennyire. rengeteg jó történetem van. majd egyszer). Hogy németérettségis bölcseségekkel, illetve érvelésnél felhasznált finomságokkal vágjak bele a dolgoknak, mint mindennek, ennek az érmének is két odala van. (nem panaszkodhattok, szóltam előre a közhelyek miatt). Főleg azokra a hírességekre, énekesekre és sportolókra gondolok ahol valahol a világsiker és a z-kategória között állnak, tehát Magyarországon még nem alakult ki körülöttök akkora országos sikítozóbázis, mint mondjuk Justin Bieber körül, de elkerülhetetlenül előtérbe kerültek a "régi" és az "új" rajongók közötti ellentétek. Mivel a történet mindkét oldalán álltam már/állok most is, azt hiszem, tudok pár dologról itt írni nektek. (mondhatnánk hogy egy tapasztalt róka vagyok, de ezt mégsem jelentheti ki egy  tizenöt éves lány). Csak az ördögi körbe nem bekerülők kedvéért (higgyétek el, szerencsések vagytok. tényleg), szögezzük le, hogy bármelyik oldalon vagy, egyáltalán nincs egyszerű dolgod. 
Ott van például mindjárt az, amikor felfedezel magadnak valakit/valakiket/valamit, ami akkor már egyre népszerűbb és népszerűbb, és már egy viszonylag erős magyar és külföldi tábor is kialakult. Te meg ott állsz, eleinte viszonylag kevés biztos információval (jobb esetben tudod a nevüket), és belecsöppensz egy olyan világba, ahol előtte még nem jártál. Itt (főleg, ha olyan területre bukkansz, mint én), mindenki mindent tud a fent említett új kedvencekről (ami tudáshalmaz számodra egyelőre felfoghatatlan) és a legtöbben annyira szerencsések, hogy már sokkal régebb óta élvezhetik ezt az egész nyúú wörldöt, mint te. (és magától értetődően erre büszkék is. És miért ne lehetnének azok? Ebben semmi, de semmi elítélni való nincs). Na, ilyenkor több olyan baklövést is elkövethetsz, amivel egyszerűen kikészítheted a rajongói bázist. Hogy csak egy-két példát említsek: rosszul írod a nevet... na azon annyira kiakadnak, hogy hétfejű sárkányként támadnak rád. Úgyhogy inkább nézz utána, guglizd le, nem tart sok időbe.... Aztán bele lehet esni abba a hibába is, hogy anélkül kezdesz el róluk beszélni és írni, hogy alaposabban utána néztél volna bárminek is, és ilyenkor gyakran nagyon átlátszó a "és emlékszel arra, hogy...?" vagy az "és azt láttad, hogy...?" kérdésre adott "persze, de már nem emlékszem" vagy az "az pont kimaradt" válasz. Márpedig legtöbbször ez jut először eszedbe :D Vitatkozni pedig aztán tényleg nem érdemes. Úgyhogy csak egy dolgot tehetsz: vagy nem éled bele magad teljesen a dolgokba, normális maradsz, és lepereg rólad minden (akik ezt meg tudják tenni, azokat nagyon irigylem, mert én erre sérült lelkem jelen állapotában képtelen vagyok), vagy pedig pozitívan fogod fel a dolgokat, és örülsz annak, hogy neked nem kell várnod egy-egy újabb videó, könyv vagy film megjelenéséig jódarabig, hiszen annyi és annyi újdonság vár még rád addig. (mármint számodra újdonság. és igen, irigylem azokat is, akik csak a harry potter őrület végén kaptalk rá a könyvekre...nem kellett azon aggódniuk, hogy miután végigdaráltad a többszáz oldalt, egy vagy két évig nincs utánpótlás). És, tapasztalatból tudom, hogy minden apró-cseprő információt eszméletlenül gyorsan fel lehet szedni. Úgyhogy, sosincs késő. (:
Aztán persze, a fordított helyzet sem könnyű, mikor hirtelen arra ébredsz, hogy a kedvencedért, akiről eddig csak pár emberrel tudtál magyarul beszélgetni, mert itthon nem volt épp a figyelem középpontjában...hát, nos hirtelen rengeteg tinilány kezd érte rajongani, és te olyannak érezheted az egészet, mintha elvennének tőled valamit, ami eddig csak a tiéd, csak a tiétek volt. És igen, idegesítő azért is, mert úgy kezdenek el beszélni Róla, vagy Róluk, mintha már évek óta ismernék, miközben olyan általad alapnak vélt tulajdonságokat, szoksáokat, különlegességeket nem tudnak, hogy te csak nézel, mint rozi a moziban. És persze, annak ellenére , hogy az agyad teljes mértékben tudja, hogy örülnöd kellene, hiszen rajongásod tárgyának biztos rengeteget jelent, hogy egyre többen szeretik, de...valami akkor is ott motoszkál benned. nevezhetjük féltékenységnek? nem tudom, azt mindenesetre tudom, hogy nem vagyok egyedül az ilyen érzésekkel. De. Egy idő után le lehet ezeket küzdeni, hozzászokni a gondolathoz, és belegondolni, mennyire jó most azoknak, akik felfedezik a régi videókat és képeket. VIsszagondolni arra, hogy elsőre te is mennyit nevettél egy-egy poénon, hogy először mekkorát dobbant a szíved, mikor egy-egy videó vagy film megjelent, hogy milyen extázisba estél, ha nyertek valamit vagy megjelentek a tv képernyőjén... esetleg újra ált is élhetsz minden  apróságot, rengeteg mindent visszahoznak ezek az emlékek. 
Miután vége a fanni feleslegesen osztogat haszontalan tanácsokat résznek, jöjjön a fanni ki nem állhatja fejezet, aztán tényleg abbahagyom ezt az írást, mert így utólag visszaolvasva annyira sületlenségeket írtam, hogy az már nekem fáj. Szóval, a fent részletezett dolgokat mint megértem, bármelyik oldalra kerül valaki, mert szerintem teljesen természetes reakciók (kivéve ha túlzásba megy ugye az ember). Ami viszont mostanában nagyon nem fér a csőrömbe, az az eszméletlen utálat egyes sztárok, híres emberek után, amit mostanában látok. Most nem arról beszélek, hogy mindenkinek feltétlenül tisztelnie és szeretnie kellene az egész sztárvilágot (és most a sztár alatt nem Kiszel Tündékről, de még csak nem is Kim Kardashianekről, vagy hogy hívják beszélek, hanem olyan tehetséges emberekről, akik letettek valamit az asztalra. ), mert ez egyszerűen képtelenség. Az viszont, hogy valakit mindig, minden körülmények között lehordanak a sárga földig, mindenfajta kérdések nélkül, nekem nagyon szúrja a szemem. Most nem a papparazzikra, és haosnló hmm..szörnyekre gondolok, hanem a saját korosztályomra. Nem akarok azokkal a közhelyekkel jönni, hogy csináljatok meg utánuk ti is mindent ugyanúgy, mert ezt mindenki agyonhallgatta már... de a leggyerekesebb dolgok egyikének tartom, ha valaki utáló-oldalakat nyit, vagy épp csak facebookon, twitteren állandóan kifejezi utálatát. És nem csak az zavaró, amit kifejezésre juttatnak, hanem ahogy. Igen, én sem szeretek mindenkit. Sőt... de mikor hallottátok tőlem (vagy olvastátok itt) azt, hogy Britney milyen egy utolsó büdös ribanc, hogy kurvára nincs semmi hangja, és kb annyi helye van a szakmában, mint egy lukas vödörnek, emellett kibaszott csúnya és nagy asegge, és hogy hűű de rühellem ezt a picsát?   Hát, remélhetőleg soha, mert igencsak meg kellett magam erőltetnem, hogy ezt így összehozzam. (annak ellenére, hogy szoktam káromkodni, sajnos nem is keveset. és annak ellenére, hogy Britney nem tartozik a kedvenceim közé). Szóval igen, mindennek megvan a határa. Az utálkozásnak is. Meg hát ugye világbéke, mert az fontos. mindenkinek. és a sablonköteg végére még annyit, hogy remélem semmit nem ért ez a szösszenet, és semmilyen gondolatot nem váltott ki belőletek, és hogy nem néztek hülyébbnek, mint eddig.