Kezdjük talán azzal, hogy olyan esetekben, amikor valakit/valamit eszméletlenül szeretsz, tulajdonképpen lehetetlen objektívnek maradni, és bárhogy is próbálkozol, a végén ott kötsz ki, hogy egy becsomagolt imádatkupacot teremtesz vélemény néven. Úgyhogy, előre is felhívnám mindenkinek a figyelmét, aki itt arra vár, hogy össze-vissza oltogassak bizonyos öt srácot, esetleg leírjam, hogy mennyire nudli zenét csinálnak (már ha te így gondolod), az kerülje el ezt a posztot, mert valószínűleg azért inkább pozitív dolgokat fogok előtérbe hozni. Azoknak viszont kifejezetten ajánlom, akik nem tudják felfogni, hogy miért szeretem ennyire a fiúkat, nem értik, mi tetszik nekem ennyire ebben az egész őrülteben (mert engem nem ilyennek ismertek meg, sőőőt...stb. ) vagy akik egyszerűen még bele sem hallgattak a lemezbe, meg persze azoknak is, akik szeretik a srácokat. Nem hiszem, hogy eddig olyan nagy zsákbamacskát árultam volna, de a félreértések elkerülése végett: Igen, a One Direction debütáló albumáról, az Up All Night-ról szeretnék írni egy kicsit. Mindenképpen szeretném leszögezni, hogy annak ellenére, hogy imádom mindegyiküket, és bíztam bennük, egy kicsit azért féltem ettől az anyagtól, több szempontból is. A tehetségkutatokból kikerülő énekeseknél mindig eszméletlenül nagy a rizikó az első albumnál, mert vagy eltalálják a stílusukat, és akkor nagyon hamar még sikeresebbek lehetnek, vagy pedig teljesen félrecsúsznak, elszámítják magukat, és ilyenkor óriási annak a veszélye, hogy amilyen gyorsan felkapaszkodtak, olyan gyorsan csúsznak lefelé is. Épp ennek a kiküszöbölésére aztán a producerek mindenből tesznek egy kicsit a bemutatkozó albumokra, ami meg engem talán még jobban idegesít, mint az egy irány felé elmozdulás. (ott van például Adam Lambert....hiába imádom a hangját, egyszerűen annyira össze-visszák a dalai...talán ezért nem is lett annyira hatalmas kedvencem. bár mindig szívesen meghallgatom. mindegy, ez egyáltalán nem ide tartozik). Szóval kicsit a fiúkat féltettem a dalaiktól, amiket írtak nekik... Ugye milyen furcsán hangzik? Szerintem is, de nem szerettem volna bennük csalódni (mint ahogy például a Jedwarddal történt. Őket is imádtam, de az albumok egyáltalán nem lett az én stílusom. ) És azt sem szerettem volna végeredményben, hogy a szobatársaim kiutáljanak, amiért minőségtelen zenéket hallgatok... Fogalmam sem volt, mire számítsak istenigazából, de tényleg. 
Ezután a viszonylag hosszadalmas és unalmas bevezető után most már tényleg illene elkezdenem az albumról is beszélni, ugye? Összességében abszolút megnyugodtam, miután először végigpörgettem a 13+2 dalt. És nagyon boldog és büszke voltam egyszerre (ami a tévhitekkel ellentétben lehetséges és nagyon jó érzés). Oké, persze, már akkor is volt pár dal, ami jobban tetszett, volt pár, amit már akkor kiszúrtam, hogy "na, ez biztos nem lesz a kedvencem", de a kép összességében pozitív volt. Örültem azért is, mert kellő arányban voltak a gyors, pörgős dalok és a lassabbak, igazából kicsit megőrültem volna, ha csak az egyik vagy másik oldal képviselteti magát. Jó, igen, az előzetesek alapján már számíthattam valamire, de be kell, hogy valljam, a dalok teljes egészükben sokkal-sokkal meggyőzőbbek voltak, mint a fél perces előzetesek.Jajj, de akkor ugráljunk dalról dalra, úgyis ez a kedvenc részem. Mikor már tizennegyedszerre kell különbözőféleképpen megfogalmaznod, hogy mennyire hihetetlenül szeretsz egy dalt... ez művészet (csak vicceltem). 
What Makes You Beautiful: szerintem épp eleget mondok azzal, hogy a telefonomon most már hónapok óta ez a legtöbbet hallgatott dal, hogy isten tudja hány hétfőn keltem fel rá erre és mentette meg a napomat a kukából, hogy hányszor és hány helyen énekeltem ezt már hány embernek (és hogy emiatt mennyien szenvedtek halláskárosodást). Hogy tisztázzunk mindent: ha mondjuk májusban azt mondja nekem valaki, hogy én fél éven belül ennyire imádni fogok egy dalt, ráadásul pont ezt a dalt, nem hiszem el neki. Hogy miért szeretem? A sok-sok emléken kívül, ami hozzá köt, az eszméletlenül édes szövegéért, ami a romantikus lelkemnek mindig jól jön, a dallamáért, amit hihetetlenül jól lehet dúdolgatni, és persze nyílvánvalóan a fiúkért és a videóért...és..inkább nem sorolom tovább. 
Gotta Be You: bevallom őszintén, először nem tetszett. Ez mondjuk nálam nem meglepő, mert a lassú dalokkal valamiért nagyon hadilábon állok. Aztán ahogy egyre többször hallgattam, egyre jobban imádtam, a videótól meg aztán olyan szinten ájultam el, hogy onnan nem volt visszaút. 
One Thing: Az első hallgatás után abszolút benne volt nálam a top 3ban ez a dal. Az elején valamelyik Kelly Clarkson dal jutott róla eszembe, aztán meg már csak élveztem a zenét. Szeretem, hogy a dalszövegben nincs minden második sorban benne a girl szó, úgyhogy ezt lazán tudom énekelni mindenféle átírások nélkül, hogy igazából a mondanivalója teljesen bennem van (húú...belémmászott, mint az állat. neem, nem kell semmi rosszra gondolni). És örülök neki, hogy ebből lesz kislemez, és Niall szólója is..jujj. Még valami: az egyik kedvenc Harry sorom is ebben a dalban van :D (You're my kryptonite )
More than this: lassú dal, úgyhogy akár mumus is lehetne, és az előzetesek alapján ezt a "nem fog annyira tetszeni" kupacba pakoltam, de... Ugye, mindig van de. Kisebb szívinfarktust kaptam, amikor Nialler gyönyörű szólója után meghallottam Louist is énekelni. És ha már őt hallottam, akkor még hússzor meg kellett hallgatnom az egész dalt, ami azt eredményezte, hogy teljesen beleszerettem a szövegbe, a zenébe, és rengetegszer sírhatnékom támadt tőle (ami szintén nem meglepő, ha ismertek). És hadd emeljem ki még Zaynt is, mert ő is..hú, nagyon odatette magát itt is. 
Up all night: Nehéz erről a dalról bármit is írni, mert az egyik legnagyobb kedvencem az albumról, és az elsődleges reakcióm az lenne, ha az up all night-ról kérdeznének, hogy IMÁDOOOM. mindezt hangosan, szinte üvöltve és jó sokáig, egy kis visszhanggal megspékelve. Szóval, én mindennek nevezném magam, csak táncolós partianimalnek nem, de ettől a daltól, esküszöm, még nekem is táncolhatnékom és bulizhatnékom támad. Ami furcsa, és amit nagyon kevés előadónak sikerült eddig elérnie. Imádom a ritmust és a dallamot, és Harry refrén előtti részeit. Meg nyílván mindent, ami ezzel a dallal kapcsolatba  hozható. 
I wish: Először fel sem tűnt ez a dal, mert annyi csoda vette körül, hogy kicsit elnyomták szegényt. Pedig egyébként imádom a szövegét, talán az egyik kedvenc dalszövegem az albumról. Egyébként ez tipikusan olyan dal, amit filmzeneként tudnék elképzelni. Igeen, ilyen romkomokba leginkább. 
Tell me a lie: áá, a Kelly dal. Szóval erre nagyon kíváncsi voltam, mert hallottam Kelly verzióját, és jó volt, jó volt, de semmi különös. Reméltem, hogy a fiúk adnak hozzá valami pluszt, és ez sikerült is nekik. Az ő előadásukban valahogy több érzelem van..és el tudom hinni, amiről énekelnek. És mindazoknak, akik úgy gondolják, még mindig, hogy a fiúk csak azért jutottak el eddig, mert jól néznek ki, de a hangjuk egy nudligombóc, sok szeretettel ajánlom ezt a dalt. 
Taken: na jó, annyira nem tudom átérezni ezt a dalt, mert ilyen még sosem történt meg velem, egyik oldalról sem (lö foreveralone). Ennek ellenére szerintem érdekes téma, és a dalban is van valami furcsa feszültség. Zayn szólója mondjuk eszméletlen, tipikusan az a..ide még vissza kell pörgetnem, ezt meg kell hallgatnom mégegyszer pillanat. És mivel Liamről még nem írtam, szóval... neki is vannak szép pillanatai. 
I want: Olyan furcsa, mert anno azt hittem, hogy ez lesz az abszolútkedvencem, aztán valamiért kicsit elfelejtődött, és sokáig csak úgy hallgattam, hallgattam, de istenigazából nem ragadott meg. Viszont valamiért tegnap nagyon rákattantam. Kicsit stílusilag szerintem kilóg az albumról, és nem ilyen tipikus valami, szóval ja. tetszik. természetesen. 
Everything about you: Valamilyen meghatározhatatlan dolog miatt (aminek nem , még véletlenül sincs köze ahhoz, hogy hallhatom Louis Tomlinson hangját, ááá), az első pillanattól kezdve az egyik legesleg volt az albumról. Valamiért olyan "vérbeli" One Direction dalnak érzem, mindenkinek megvan a maga szerepe, mindenkit lehet benne imádni, mindenki olyan részt kapott, amit mintha rászabtak volna... Nem tudom... Olyan kis édes dal, még ha elsőre a refrén rész túl hosszúnak is tűnt. 
Same Mistakes: Az első verzét kifejezetten imádtam az elején, valamiért nagyon eltalálták. Aztán volt két-három nap, amikor képtelen voltam végighallgatni a same mistakes-t. Utána viszont, mint ez a lassabb daloknál lenni szokott, szépen lassan csak megszerettem. Valamiért viszont mindig Zayn jut eszembe, és fogalmam sincs miért. Jajj..és szövegorientáltaknak ajánlom ezt is. 
Save you tonight: Az előzetesek alapján kijelentettem, hogy nálam ez a dal nr.1 lesz, aztán végülis be is jött. Szóval.. mivel lehetetlen nem ismételgetni magam, ezt is IMÁDOM, csupa nagybetűkkel. Viszont a családtagjaim annyira már nincsenek oda érte, főleg miután már legalább hússzor hallották az én előadásomban is. Attól azért az emberek többségét megkímélném, de tényleg. 
Stole my heart: A preview alapján elkönyvetelm Dynamite - számnak, ha jól emlékszem, de igazából ennél sokkal többről van szó. Hmm... talán az egyik kedvencem dalszövegileg, tipikusan olyan, mint a wmyb, tehát hogy reménytelen romantikus lelkem bármikor szívesen hallgatna valami ilyesmit. Másrészt pedig imádatom tárgya a refrén, és állandóan a fejemben mászkál. 
Stand up: Most jön a hab a tortán, azaz a bónusz dalok. A Stand up-ot viszonylag későn hallgattam meg a többi dalhoz képest, de hamar behozta a lemaradását, mert azóta viszont az egyik kedvenc gyors és pörgős számom lett. Igazából nem a világ legbonyolultabb és legsokatmondóbb valamije, de nem is annak lett szánva. Engem kikapcsol és felpörget reggelente, és késztetést érzek rá, hogy mindig felemeljem a kezemet. Komolyan. 
Moments: És igen, ismételten a végére hagytam és hagyták a srácok is az album gyöngyszemét, a legszebb dalt. Alapjáraton magasak voltak az elvárásaim, mert amit Ed Sheeran ír, és a One Direction ad elő, abból csak valami csoda születhet. Ez a dal, egyszerűen leírhatatlanul gyönyörű . Olyan arculcsapósan eszméletlen. Sok szeretettel küldeném a fiúk és minden rajongó nevében azoknak, akik leszólják bármelyikük hangját. Hallgassátok meg az összes szólót... egyszerűen tökéletesek. A Harmóniák, a dalszöveg, ami pont olyan, amilyen egy Ed Sheeran dalnak kell lennie, hát... figyelemreméltó. Annyira érett ez a dal, és a One Direction szerintem itt mutatja meg leginkább, hogy sokkal többek ők, mint egy nyálas fiúbanda. 
Óó, és végére is értünk mindennek. Összességében még annyit mondanék el, hogy IMÁDOM az albumot, és sokkal-sokkal jobb lett, mint amilyenre én nagy naívan számítottam. És ha mindenkinél nem is, nálam a továbbiakban is rengeteget fog forogni az Up all night.  Mert vannak olyan "szerelmek", amik nem múlnap el pár nap vagy hónap alatt.