a szegény kisgyermek panaszai

where have you been?

essentialisinvisible:Houses of Parliament, London (1901) by Claude Monet

Sosem voltam jó abban, hogy a megfelelő időpontot válasszam ki az írásra, most is csak ezernyi más dolgom lenne, csak hogy egy példát említsek, át kellene magam rágnom holnapig Az ember tragédiáján, de egyszerűen érzem, hogy ha mostanában nem állok neki írni, akkor megint elfelejtődik minden, ami az elmúlt másfél hétben történt, és mérges leszek magamra, amiért nem rögzítettem valahova ezt az egész angliai kalandot.

Először arra gondoltam, hogy egy igazi jókislány módjára naplószerűen írogatom le az eseményeket, és a szokásos „este nyolckor indultunk el Győrből a kolesz elől” stílusra állok rá, de aztán a nem létező eszemmel ráébredtem, hogy valószínűleg a harmadik mondat után borulna mindenki (beleértve engem is) a billentyűzetére, és utazna el az álmok varázslatos világába. Úgyhogy ne haragudjatok, de ebből az élményből ki kell maradnotok, és a magam szétszórt módján, ami eszembe jut, azt leírom alapon kezdem inkább az egész történetet.

A buszút volt talán az egyetlen, amitől kifejezetten tartottam az utazás előtt. Egyrészt azért, mert négy óránál többet még sosem utaztam egy huzamban, és elképzelhetetlennek tartottam, hogy normálisan el tudjak aludni egy ülésen, és reggel ne úgy ébredjek fel, mint egy rosszul tartott zombi, másrészt pedig  a tizenakárhányórányi utazás második felére a számításaim szerint már az egyébként is minimális szociális érzékem és türelmem elfogyott volna, és ilyen értelemben is zombivá változtam volna.  Szerencsére aztán egyik bajlós előérzetem sem változott valósággá, és bár egy kicsit tényleg megviselt az alvás a buszon, egészen élveztem a történteket. A komppal sem volt egyébként semmi probléma, legalábbis az odaúton. Visszafelé egy kisebb viharba kerültünk, és ott azért már zöldült mindenkinek a feje, és konkrétan szlalomozva járkáltunk a folyosókon, mint a rossz részegek, de élménynek ez is mindenképp élmény volt.

A családunk…sokak szerint ez is egy érzékeny pont az ilyen utazásoknál, de én bizakodó voltam ezzel kapcsolatban, és úgy éreztem, a lassan négy év a koleszban kellően edzetté tett ahhoz, hogy egy hétig a jég hátán is eléljek. De azért itt is értek meglepetések, azzal ugyanis egyáltalán nem számoltam, hogy fekete családhoz kerülünk. Nem mondom, a kék jaguár, amivel az anyuka értünk jött, már kellően imponált, de a ház ahhoz képest meglehetősen szolid és visszafogott volt, és eléggé kicsi. Főleg, ami a mi szobánkat illeti, ahol ha a negyedik ágyat is kihúztuk, akkor konkrétan semminek nem volt már hely, és a bőröndökhöz az ágy alatt nem lehetett hozzáférni. Így utólag bánom, hogy erről nem csináltam fényképet, mert konkrétan a négy ágyból állt a szobánk. Mindegy, tulajdonképpen ez volt az egyetlen kellemetlen dolog az egy hét alatt, egyébként imádtam a családunkat. Az anyukán természetesen birtokoltunk egy apukát is, akit nem tudom, szerintem leginkább egy amerikai filmből szalasztottak, legalábbis engem az ottani apukákra emlékeztetett, a kopasz fejével, a nagy hasával és az egész habitusával, de egyébként ő is abszolút rendesen bánt velünk, még a focimeccsekről is beszélgettünk vele. Volt két idősebb lány, róluk nem sok mindent tudtunk meg, a létezésükről is csak péntek környékén szereztünk tudomást, és már nem is otthon éltek. Aztán volt egy nyolcéves fiú, Daniel, ő egy igazi tündérpofa volt, mindig az ő feladata volt bekopogni a szobánkba, ha kész volt a vacsi, és olyan kis felelősségteljesnek tűnt végig. Aztán ott volt még a hároméves David, akit komolyan haza akartunk hozni, annyira édes és aranyos volt. Onnan kezdve, hogy nyakkendőben fogadott bennünket, azon keresztül, hogy milyen édesen fényképezkedett velünk, egészen addig, hogy egyik este elénekelte nekünk a Who Let he dogs out? című tömörgyönyör dalocskát, minden egyes pillanatban imádtuk. Összességében az egész család nagyon kedvesen viselkedett velünk, és a kajával is szerencsénk volt, mert a vacsorák mindig nagyon finomak voltak (kiemelném, hogy egyik este hamburgert kaptunk sültkrumplival).  Igazi megváltás volt. De tényleg, ugyanúgy, ahogy a zöldséges spagetti első este), és a reggeli corn flakes-hez is hozzá lehetett szokni, sőt, még az ebédre csomagolt  szendvicskék is egészen jók voltak, főleg azután, hogy megtudtuk, a többiek miket kaptak. A penguin csokikról meg ne is beszéljünk , amelyek különleges tulajdonsága, hogy minden egyes csokin egy, a pingvinekkel kapcsolatos, fárasztó angol vicc található.

Akkor még egy kicsit a kajákról. Nem tudom, hogyan és miért, de a briteknek a miénktől teljesen eltérő étkezési szokásaik alakultak ki, és ezek engem viszonylag nagyon zavartak. Ott volt például az, hogy mi is elég későn jutottunk vacsorához (8 és 9 között általában), de a család még utánunk állt neki enni.  Vagy ez a reggeli őrületük a mogyoróvajas, lekváros toastokkal vagy a müzlikkel. Mintha más variáció nem is létezne. És a tonhal… valamiért nagyon kötődnek ehhez a kis állathoz, és előszeretettel használják. De hogy pozitívumokról is beszéljek, nekem a zöldségeik és gyümölcseik sokkal jobban ízlettek, mert fressebbek, éretlenebbek voltak a magyaroknál, és a brit répa például sokkal édesebb mint a magyar. Az édességkínálatuk is más egyébként, gumicukorból csak a haribot találni, viszont rengeteg féle és fajta kekszük van, sokkal több, mint nálunk. És a chipsek…szerintem erről azért már talán hallottatok, de az angolok állandóan chipset zabálnak. Nem a nálunk megszokott nagy zacskó a legnépszerűbb, hanem a kisebb, egyszemélyes kiszerelések, kb. 100 kcal kalóriatartalommal (igen, ez aztán lényeges), amiket lazán betermelnek a főétkezések között. Egyébként a boltokban két véglet van, A Sainsbury’s, az ASDA és az ilyen nagyobb bevásárlóközpontok szerintem egészen normális áron adják a termékeiket, vannak dolgok, amik még a magyar átlagfizetéssel is megfizethetőek, a kisebb boltok és a friss cuccok viszont iszonyatosan drágák, bele sem mertem gondolni, mennyit fizettem egy-egy szendvicsért. A gyorskajáldák is magyar viszonylatban drágák, az ottani életvitelhez képest viszont szerintem abszolút korrektek.

Ha már a pénzügyekbe ennyire belemertünk, akkor nagyon röviden a ruhákról. A Primark az egy igazi kánaán, potom pénzért dobálják utánad a jobbnál jobb cuccokat, és nagyon ütős darabokat is össze lehet szedni a hatalmas boltban ( én például három fontért vettem cipőt, a pólók is nagyjából ennyibe fájtak, de még táskát is emberi áron találtam), a nálunk ismert üzletek viszont, mint az H&M vagy a Zara, ott sem olcsóbbak, sőt…

De akkor most már ugráljunk a tényleg izgalmas részre, azaz mindenre, amit a hét Angliában töltött nap alatt láttunk. Tulajdonképpen minden fontos nevezetességet sikerült megnéznünk, legalábbis a számomra lényeges pontokat érintettük. Canterburyben kezdtünk, a katedrális csodálatos volt, és ha leszámítjuk, hogy majdnem otthagyott minket a csoportunk, akkor mindenképp jó emlékek kötnek majd a városkához, főleg, hogy imádtam a házak hangulatát, és azt, hogy itt még viszonylag jó időben sétálgathattunk. Londonban már nem volt ilyen szerencsénk, az eső – micsoda meglepetés- rengeteget esett, és általában a tíz fokért kellett imádkoznunk, miközben otthonról szinte minden nap arról hallottunk, hogy milyen meleg van. Ez mondjuk engem annyira nem zavart, én tökéletesen meglettem volna nulla fokban is, de azért kisebb nehézségeket okozott az esernyők alól felbámulni a Big Benre. Igen, meglátogattuk a jó öreg óratornyot, és a Parlamentet is, ami ezentúl az egyik kedvenc építményem lesz, szerintem valami eszméletlenül gyönyörű. Sétáltunk a St. James’s parkban, ahol mókusokkal is találkoztunk, láttuk a Buckingham Palotát, és a Westminster Apátságban is eltöltöttünk jó egy órát. A Tower is a látnivalók között volt, ahogy többször körbebuszoztuk a Picadillyt, és az O2 Arénát is. A british Museumban is volt egy kis időnk. Valamiért nagyon mély benyomást tettek bennem a hidak, A Tower hidat, és a Westminster hidat is imádtam, a Millenium hídról pedig ne is beszéljünk, mintha csak valamelyik Harry Potter filmből szalasztották volna, nagyon imádtam. A Covent Garden is teljesen elbájolt, az Oxford Streeten pedig igazi kihívás volt vásárolgatni anélkül, hogy elhagynánk egymást barátnőimmel. A Szent Pál katedrális pedig teljesen és totálisan a szívembe zárta magát. Annyira magával ragadott az egész hangulata és varázsa, pedig nálam ritkaságszámba megy, hogy egy ilyen célból épített épületért ennyire rajongani tudjak. A kilátás is gyönyörű volt a városra, és az egyik legmaradandóbb élményem maradt a hétről. Két különleges élményben is részem volt, amik nem kötődnek szervesen Londonhoz, de azért eléggé meghatározták ezt a pár napot. A látogatás a London Dungeon-ben és a Madame Tussauds-ba. A kettő közül szerintem az első a kevesbé ismert, úgyhogy arról pár szót azért ejtenék. Ez az izé tulajdonképpen egy szellemvasút gyalog, azaz a célja az ott dolgozóknak, hogy halálra ijesszenek. Ez azért nem igazán sikerült nekik, de ennek ellenére kihagyhatalan élmény, ahogy például eljátsszák egy ember kibelezését, rád tör hasfelmetsző Jack, vagy épp Sweeney Todd borbélyszékében üldögélsz, és úgy érzed, mintha épp a hajadat vágná. Nekem plusz élményem is kapcsolódik a Dungeon-höz, ugyanis a boszorkányégetéses mutatványhoz én lettem a kiválasztott, azaz engem égettek el máglyán. Hogy stílusos legyek… a meglehetősen ijesztő kinézetű ítéletvégrehajtó meglátta bennem a boszit, így előbb egy hatalmas lángtenger takart el, majd a testem helyén egy csontváz jelent meg… a többiek legalábbis ezt érzékelték. Hogy mi történt valójában, nem árulom el, hadd maradjon meglepetés, ha egyszer arra jártok. Ó, és majdnem elfelejtettem, hogy a sok rémség végén egy szabadesés-szimulátor várt ránk, ami meg aztán tényleg eszméletlen volt. A Madame Tussaud féle viaszrengeteget meg szerintem mindenki rendkívül jól ismeri, igazából magamtól soha nem mentem be volna egy ilyenbe, de ha már ott voltam, jó turista módjára egy rakat celebkével és híres emberrel csináltam fényképet. Mondanom sem kell, azok mellett nézek ki viszonylag normálisan, akiket magas ívből ejtek le, és akik bármilyen szinten is szerepet töltenének be az életemben, na mellettük van übergyökér fejem. Néhány érdekesség még pluszban: fél óráig azon voltam kiakadva, hogy Justin Biebert konkrétan a Beatles és Michael Jackson közé állították be, hogy ha Hamilton ott van az f1-es pilóták közül, akkor, ha a németek és Alonso nem is, de legalább Button kikerülhetett volna. Hogy a focistákat miért csak Roncsi, Pelé és Beckham képviseli, vagy hogy Russel Brand hogy kerül oda, ha Katy Perryt sem találtam meg. Aztán enyhén elámultam a saját tájékozottságomon, amikor Rihanna szobrocskáját meglátva az első gondolatom az volt, hogy „Rihanna ezt a ruhát a 2010es X-Factorban vette fel, amikor Matt-tel énekelte az Unfaithfult. Nem mertem hangosan kimondani, de aztán itthon ellenőriztem mindent, és igazam volt, szóval… Adtam magamnak egy pirospontot. A taxizást is nagyon élveztem amúgy, ahogy végighaladtunk a brit történelmen, és összességében nem is volt olyan borzalmas ez a tüszőzés. Utolsó nap egyébként ellátogattunk Greenwichbe is, itt is szakadt az eső a változatosság kedvéért, és mivel a nulla fokhoz értünk, rendesen fel kellett öltöznünk. (ha. ha . ha. ).  És majdnem teljesen elfeledkeztem a legeslegeslegeslegjobb élményről, azaz az utunkról a London Eye-on. Fantasztikus volt, szavakkal le sem lehet írni, anélkül London nem is az igazi, ez egyszer biztos.

Hogy mi foglalkoztatja az angolokat mostanában? Az egyértelmű válasz Simon Cowell. Minden egyes újság címlapján az ő botrányai szerepeltek, és még a rádiókból és tévékből is csak őt lehetett hallani és látni. Mintha tényleg egész Nagy-Britannia körülötte forogna. Aztán a The Voice is nagy népszerűségnek örvend, ahogy a zsűritagok innen, és az X-Factorból is. A hazai poppalánták természetesen szintén sokat emlegetettek, és Jessie J körül is forr a levegő mostanában. Elég nagy már a felhajtás az olimpia körül, a boltok tele vannak az ezzel kapcsolatos termékekkel, és az építkezések is lassan az utolsó fázisokba lépnek. A királynő uralkodásának hatvanadik évfordulója is jó téma, és Kate és William első házassági évfordulója is rengeteg cikket és filmet inspirált. Kate-et egyébként is nagyon szeretik valamiért, úgyhogy róla mindig hallani. A foci is központi téma volt a héten, nyílván a BL-elődöntők miatt. Mindenki hatalmas Chelsea-szurkoló volt, a családunk is kisebb örömujjongásban tört ki a meccs után, de a Real-Bayern meccset is legalább ekkora érdeklődéssel figyelték.

London hangulata teljesen más, mint a magyar városoké, de a maga módján imádnivaló. Sokkal gyorsabb és pörgősebb, még az utcán is szinte mindig történik valami, rengeteg külföldivel találkozni, a nagyobb turistaközpontoknál a britek száma elenyésző. Sokan futnak reggelente, még a Tower körül is, és minden annyira…angol, és brit, és londoni. A piros buszok, a fekete taxik, a fish and chips lelőhelyek, a gyorskajáldák, a hatalmas esernyők… Azt hiszem, London így is, úgy is belopta magát a szívembe és szeretnék minél előbb visszatérni. A szervezett utazás egyik legnagyobb hátránya, hogy egyáltalán nem lehetsz spontán. Olyan szívesen beugrottam volna egy CD-boltba, ettem volna egy finomat a Nando’s ba, vagy ittam volna egy finom kávét a Starbucksban, de erre sajnos alig volt lehetőségünk. Újságot is az utolsó pillanatban sikerült csak vadásznom például . De ezen kívül semmit nem tudok panaszként felhozni az utazással kapcsolatban.

A nyelvtanfolyamról majdnem nem is írtam. Azért, mert annyira értelmetlen volt tulajdonképpen. Öt délelőttön keresztül össze voltunk zárva egy Zack nevű, félig brazil félig olasz, meglehetősen meleg félőrült idiótával, aki azt hitte, hogy mi már ultrahaladók vagyunk, és lehetetlen feladatokat adott fel, amiket mi megegyezéses alapon nem csináltunk meg, így a viszonyunk nem volt túl kiegyensúlyozott. Sokkal több értelme lett volna, ha délelőttönként is várost nézünk, de mindegy, azért emlékezetes marad ez így is.

És akkor a végére hagytam a két bónuszt, azaz Brüsszelt és Londont. Brüsszelt odafelé ejtettük útba, és nagyon kellemesen csalódtam ebben a városban. A főtér gyönyörű, nagyon hangulatos, és a brüsszeli gofri, még ha rettentően borsos is az ára, valami mennyei. Édes, és gyümölcsös, és naggyon finom. Párizs pedig… Párizs pedig még másnaposan is felejthetetlen. (a tranzitszállás gyönyöreiről nem írnék hosszabban, de fogalmazzunk úgy, hogy én nagyon jól éreztem magam, a fejem és a gyomrom viszont másnap erősen tiltakozott). A Notre Dame-tól (ami amúgy nálam abszolút pozitív csalódás, főleg belülről. ) a Louvre-ig szakadt az eső, így a négy órás múzeumlátogatás pont jó alkalom volt megszáradni. Szóval emberek, ez a Louvre…ez így a nagybetűs csoda. Az egyetlen probléma, hogy az agyad és az érzékszerveid egyszerűen képtelen ennyi varázslatot befogadni, és úgy másfél óra után muszáj leülnöd és pihenned, különben teljesen meghülyülsz. A négy óra alatt nem sok mindent sikerült bejárnunk, így ide is mindenképp vissza szeretnék majd térni, de legalább Mona Lisával, a Milói Vénusszal, és Hammurapi törvénykönyvével is találkoztam. A sétánkat tovább folytattunk a Concorde térig, majd a híres-nevezetes Eiffel-toronyig, ami ismételten mély nyomokat hagyott bennem, és sokkal gyönyörűbb volt, mint gondoltam.

Hogy összességében mit tudnék még mondani? Azt, hogy imádtam ezt az egész utazást, a társaságot, a hangulatot, és biztos, hogy életem egyik legmeghatározóbb élménye volt eddig. Sőt, ami azt illeti, csodálatos lezárása volt a 15. életévemnek. Azért sokszor gondoltam rátok is, hiányzott mindenki ezerrel, és örültem, hogy újra itthon lehetek.  Jó újra itt, akárhogy is van (: Jelezzétek nekem valahol, ha elolvastátok ezt a kisregényt itt, hogy tudjam, valaki volt olyan tündér, hogy végigszenvedte magát mindenen. Bár nem tudtam rendesen átadni azt a sok csodát, ami ott ért, és biztos rengeteg apróság eszembe fog még jutni, amiről nem írtam, de… majd kiegészítek még később. 

 

*lesznek képek is klsőbb. csak még válogatnaom kell*

2012.05.03. 20:58, fanni Vissza a bloghoz
Még nincs hozzászólás.
 

A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG