Kedves Érettségiző Diákok!

Azért gyűltűnk itt ma össze, hogy... oké, abbahagytam, nyugi, csak egy rossz vicc volt.  Uhh..de remélem a célt elértem vele, és most már akkor is végigolvassátok ezt a posztot, ha belehaltok is az unalomba, vagy épp még az utolsó pillantásaitokat szeretnétek venni a "novellaelemzés szempontjai" jegyzetetekre. (képzeljétek, velünk ezt már hetedikben leiratta a magyartanárunk, hogy majd az érettségire milyen jól fog jönni... mintha az emberek kilencven százaléka nem az érvelést választaná...na mindegy) Mert ezt az egész gondolathömpölyeget (értsd: semmiséget) tulajdonképpen teljesen és százszázalékosan nektek írom, úgyhogy...figyeljetek nagyon jól ide. 

Igazából azt sem nagyon tudom, mivel kezdjem, mert egy évszázados idiótának érzem magam az egész ügy miatt. Azzal próbálom nyugtatni magam, hogy ti ezt már eddig is tudtátok rólam, és tulajdonképpen bármit is csinálok, nem fogtok sokkal hülyébbnek nézni, mint eddig, úgyhogy...inkább csapjunk a lecsóba. (nem is szeretem a lecsót. legyen inkább valami pizza. ) Szóval...mivel a jövő hetet ismételten az országhatárokon kívül fogom tölteni, ti viszont erőteljesen eddigi életetek egyik legfontosabb eseménysorozatán vesztek részt, ezért úgy érzem, muszáj valahol elmondanom, hogy mennyire szorítok értetek, és mennyit fogok rátok gondolni meg küldeni az erőt a jövő héten. Normális esetben ugye úgy működne a történet, hogy még ma este hússzor elmondanám nektek, hogy minden rendben lesz, hogy bízom bennetek, és hogy ügyesek lesztek. Aztán szépen sorban, minden egyes nap, minden egyes tantárgy után letámadnálak titeket a kérdéseimmel, és meghallgatnám minden érzéseteket és történeteket, mert...hogy miért? Mert igazából rohadtul érdekel. (meg olvassátok el az előző posztot, kinda sok mindent megmagyaráz ez is). De idén erre nem lesz lehetőségem, ami majd tuti feszélyezni fog, és majd Németország közepén is az jár majd az eszemben, hogy jóságos szőrgombócos bolondgomba, ezek ma írták meg a töriérettségit, és semmit nem tudok róla. 

Ööö... ja. Röviden tömören ennyivel el lehetne intézni a történetet, de nem fogom, mert imádok a semmiről órákig fecsegni, meg ha már csak egyszer is egy ici-pici mosoly húzodott az arcotokra, mialatt olvasgattatok, már megérte az egész történet. Tehát...én tudom, hogy über über über stresszes állapotban vagytok at the moment, és még a kínai nagy fal története is jobban érdekel titeket, mint az én firkálmányaim, de... Áá, a francba, soha nem leszek jó ebben. Lényeg a lényeg, én tényleg nagyon fogok nektek szorítani és tudom, hogy mindenkinek sokkal-sokkal jobban fog ez az egész történet sikerülni, mint ahogy most érzitek. Ha nagyon elkeseredtek, vagy épp rohadtul örültök valaminek a héten, azt jelezhetitek az illetékes félnek (alias nekem) a twitter nevű mütyörőn, vagy hosszabb kiáltozások esetén a facebook nevű fertőn, a következő hét bármelyik napján bármelyik időpontban, én meg amint tudom, olvasom, válaszolok, és amit csak szeretnétek. Sőt, igazából meg is szeretnélek titeket kérni, mivel minden este nem tudom majd megtenni, hogy minden egyes átszenvedett délelőtt után annyit jelezzetek nekem, csak egy mondatban, hogy mi a helyzetszituáció. 

Tulajdonképpen ezt az egészet sokkal cukibbra és személyesebbre terveztem, de lassan tényleg fogalmam sincs, mit mondhatnék még. Talán még annyit kérek, hogy ne nézzetek kilométeres idiótának az egész miatt, és ha nagyon frusztrál titeket, hogy ennyire érdekel a téma, akkor inkább hallgattasatok el egy a szám felé irányított, erősen odacsapott étkezőasztallal. Szóval just to know alapon fanni egész jövő héten, meg azután is, sőt még azután is szorít nektek. Próbálhatnék jó tanácsokat adni, de az úgy sem menne, mivel még soha nem érettségiztem. De... maradjatok nyugodtak, minden pörfikt lesz, bízzatok a sorsban, meg az agytekervényeitek működésében, meg a csokiban, és a szerencsében. Azt hiszem, másra nagyon nem lesz szükségetek. (mármint ha a számológépet és a töriatlaszt nem vesszük. és a tollat. a toll viszonylag fontos. a madarak sem tudnak nélküle repülni). Aztán csak ügyesen! Kéz és lábtörést, meg miket szoktak ilyenkor mondani.