sneaking out and looking for a taste of real life
Röpke két óra múlva indul a vonatom Pest felé, és olyan hat óra körül már Berlinben leszek, úgyhogy megragadom az utolsó alkalmat is, hogy írjak még nektek ide. Nem igazán tudom, hogy mit várjak az elkövetkezendő héttől. Bevallom őszintén,. hogy egy kicsit (nagyon) félek, és kivételesen nem csak attól, hogy a szállásadó családom nem jön ki értem a reptérre, és egyedül bolyongok majd egy többmilliós városban. Azért ez is egész ijesztőnek hangzik, nem? De ami még ennél is sokkal inkább félelemmel vegyes izgalommal tölt el, az a projekt, amin részt veszünk. Elég régen volt már, hogy rendesen elő kellett vennem a színjátszós tudásomat, mivel az elmúlt pár hónapban nem ez volt a legfontosabb része életemnek. Csak remélni tudom, hogy azért nem felejtettem el semmit, mert nem szeretném a nap huszonnégy órájában bénának és tehetségtelennek érezni magam. Arról meg ne is beszéljünk, hogy mindent németül kellene prezentálnom...mióta meglett a középfokú nyelvvizsgám, egyszerűen az összes némettudás kiszállt a fejemből. Utána ugyanis németórán is lazíthattunk egy kicsit, és mire el kezdtük volna a rendes munkát, én elutaztam Angliába, ami természetesen szintén nem a némettudásomat fejlesztette. Így jelen pillanatban azért is imádkozom, hogy meg tudjak szólalni, és a szókincsem ne annyiból álljon, hogy ja, nein és danke schön. De ezeket az apróságokat leszámítva nagyon várom az egész hetet, és remélhetőleg tényleg jól fog sikerülni, és olyan maradandó élmény lesz, mint az angliai út volt.
Amúgy lehet mély levegőket venni és megnyugodni, Németország után egy kicsit lenyugodnak a kedélyek körülöttem, a nyári szünetig megpróbálok már sehova sem vándorolni, és egy kicsit a tanulásra koncentrálni. Mivel legalább másfél-kéthétnyi aktív iskolaidő kimaradt az életemből, rengeteg a pótolnivalóm, és az év végi hajrá is a nyakunkon. Szerintem ez a május-júniusom nagyon hajtós és húzós lesz, valószínűleg ki sem látszom majd a dolgozathegyek közül, de azért igyekszem majd normálisan beosztani az időmet, és mindenre elég energiát hagyni. Hogy ez mennyire fog sikerülni, azt én magam sem tudom, de legalább próbálkozom majd.
Aztán hogy nyáron mi vár rám, azt még én magam sem tudom. Ha minden a terveim szerint alakul, akkor izgalmas és mozgalmas szünetnek nézek elébe, tele csodás városokkal, találkozókkal, és imádnivaló emberekkel. Ehhez viszont az kell, hogy mindent időben össsze tudjak szervezni, hogy semmi ne ütközzön, és hogy a spontán programok is jól sikerüljenek. Egyelőre két fix pontot tudok a három meleg hónappal kapcsolatban: egyik a családi nyaralásunk július végén, majd az ezt követő héten a gólyatábor, amit már csak azért is illene meglátogatnom, mert az öcsém idén fogja elszenvedni mindazt a tömény szivatást, amit a szervezők és a mentorok kitalálnak nekik. Arról meg, hogy esténként mit fogunk csinálni, inkább nem beszélnék, mert borzalmas és illúzióromboló :D. És hogy ezen kívül mit szeretnék? Elsősorban eljutni az általam öt legszebbnek talált magyarországi városba fényképezni egy kicsit. A sorrend nem számít, mert nem tudnám őket sorba állítani, de csak a pontosság kedvéért, Pécsről, Veszprémről, Szegedről, Kőszegről és Sopronról beszélek. Az ötből igazából négy abszolút bevállalható, Pécsett unokatesóómék is el tudnának szállásolni, Sopron, Veszprém és Kőszeg pedig emberi távolságon belül van. De hogy Szegedre hogy jutok le, na arról még fogalmam sincs. Tervben van az is, hogy unokatesómmal dolgozni mennénk (mint minden rendes tizenhat éves), méghozzá Ausztriába. Jól hangzik, nem? Csak ahhoz egyelőre még ilyen életrajz-szerűséget kellene írnom, és fogalmam sincs, hogy álljak hozzá, úgyhogy lehet, hogy semmi nem lesz belőle, akkor viszont anyuval kell kerítetnem valami egyszerűbb munkahelyet, de mindenképp szeretnék egy kis pénzt szerezni nyáron. Mire szeretnék még időt? A találkozókra. Nyaranta egy kicsit mindig rámjön az egyedüllét élvezete, imádok csak otthon ülni, zenét hallgatni, olvasgatni és pihenni. Ezzel nincs is semmi gond, és ezt a jó szokásomat meg is szeretném tartani, csak mellette próbálnék időt szánni a barátaimra, ismerőseimre, osztálytársaimra...és úgy alapjáraton mindenkire, akit szeretek. Úgyhogy, ha minden úgy alakul, ahogy elterveztem, akkor csodálatos nyárnak nézek elébe, és nem csak azért, mert július végén az álmaim közepén találom majd magam.
Most viszont lassan itt a búcsú ideje, mert Németország csak rám vár. Az angliai recept mostanra is érvényes, mindenki nagyon fog hiányozni és vigyázzatok magatokra. Már szombat délután megérkezünk elvileg, úgyhogy most nem kell olyan hosszan nélkülöznötök. Mindenkinek fantasztikus hetet, az érettségizőknek meg így sokadszorra is sok sikert kívánok. Tschüss Leute.
|