Pénztárosnő az egyik szupermarketben !

Már csak azért sem fogom kedvessel kezdeni a levelemet, mert egyszerűen nem érdemli meg ezt a jelzőt. Itt van még lehetőségnek a tisztelt is, de elég sok türelmemet és tiszteletemet elszívta már tőlem a társaival együtt, hazudni pedig nem szeretnék, úgyhogy inkább ezt is hanyagolnám. Igazából örülhetne annak is, hogy nem bunkóztam le már mindjárt a kezdetekkor. Minden csak nézőpont kérdése, nem?

Ahogy az is, ami már annyiszor megtörtént közöttünk. Nézze, én pontosan tudom, hogy nagyon fárasztó lehet napi nyolc órákat abban a pénztárban üldögélni, leolvasni a vonalkódokat, számolgatni a pénzt, kezelni a bankkártyaleolvasót, sok esetben még a zöldségeket is lemérni. Megértem, ez mennyire monoton és fárasztó, és emellett mennyire nem lehet hangulata ahhoz, hogy emberként viselkedjen a vásárlóival, de legalább egy kicsit megerőltethetné magát ezzel kapcsolatban. Tudja, amikor belépek egy üzletbe vásárolni, nem azt várom, hogy - bocsánat a kifejezésért - kinyalják a seggemet, de bizonyos fokú tiszteletet és kedvességet igen is elvár az ember, hiszen mégis csak én vagyok a vevő, és önnek - szerintem - az is feladata lenne, hogy azt sugározza felém, hogy "óó itt minden annyira szuper, legközelebb is ebben a boltban fogok vásárolni". Ehhez képest mit kapok? Az első alkalommal el kezd morogni azon, hogy miért nincs nálam kosár... Nem kezdek el vitatkozni, hogy csak időt szerettem volna spórolni, vagy épp nem volt kosár a helyén - ez utóbbi talán már nem az én hibám, inkább hagyom, próbálok mosolyogni, és nem megsértődni azokon, amit haragjában a fejemhez vág. Másodszor már tanulok az esetből, és hiába csak egy csomag rágót szerettem volna vinni, fogom a kosarat, és abba teszem, nehogy probléma legyen... De Önnek, természetesen ismételten nem felelek meg... Már messziről hallom, ahogy elmormogja "Miért kell egy rohadt csomag rágónak egy egész kosár? " Én tényleg, én igazán igyekszem nem magamra venni és megsértődni. Elgondolkodom, milyen lehet az élete, próbálom meggyőzni magam, hogy biztos csak azért mond nekem ilyeneket, mert nagyon rossz napja volt, mert utálja a munkáját, mert előttem pár vevő biztosan bunkón viselkedett magával. Tudja, próbálok ráerőltetni egy mosolyt az arcomra, és nem a személyem elleni támadásként gondolni az egészre, mert úgy hamar meggondolatlan tetteket követhetnék el. És még mindig nem tartok ott, hogy elforduljak az Ön üzletétől, mert akármilyen hihetetlen, a többi pénztárosnő eszméletlenül kedvesen viselkedik velem - pedig nekik is ugyanannyit kell ott gürcölniük, mint Önnek - és az otthonomhoz is ez az üzlet áll a legközelebb.
Nem igazán tudom, mit kezdjek a helyzettel. Ha mostanában olyan peches vagyok, hogy csak az Ön pénztárja van nyitva, és kénytelen vagyok odaállni, mindig előre felkészítem magam a legrosszabbra, és próbálom visszafogni magam. Nem visszaszólni és kiosztani Önt, mert nem fogok ilyen mélyre alacsonyodnil. Helyette csak a képzeletemben játszom, ahol egy jól irányzott forgórúgással pont az arca közepét találom el. Egyelőre, ez nekem megfelel.