a szegény kisgyermek panaszai

Ignorance is your new best friend

Van ez a fura dolog velem, meg az ízlésemmel. Már nem is emlékszem, ki említette meg, de az biztos, hogy elég furcsán érintett a feltételezés, hogy én mindig csak azokat a zenéket, filmeket, könyveket szeretem, amiket azok az emberek szeretnek, akiket én kedvelek. Tehát tulajdonképpen nincsenek is egyedi gondolataim ilyen szinten, és azért ilyen össze-vissza az a rengeteg minden, amit szeretek, mert nem is a saját egyéniségemet fejezik ki, hanem minden körülöttem élő emberét. 

Fanni felemeli a kezét, hogy tiltakozzon. Akármennyire nehéz elhinni, egyáltalán nem erről van szó. Hogy is fogalmazzak... Elég nyitott vagyok azzal kapcsolatban, hogy mit hallgatok és nézek meg, vagy épp olvasok el. Emellett rettentően sokat adok a barátaim és ismerőseim, illetve a családom véleményére, így ha valaki beállít hozzám azzal, hogy ezt vagy azt meg kell néznem, mert neki annyira tetszett, 99 százalékban biztos lehet benne, hogy ezt meg fogom tenni. Mert úgy érzem, ennyivel mindenképp tartozom nekik, ha már voltak olyan fantasztikusan kedvesek, hogy rám gondoltak. És nem csak a tartozásról van itt szó, sokkal inkább arról, hogy engem nagyon is érdekel, mások mivel töltik a szabadidejüket és mi érdekli őket. Ezért is fordulhat elő az, hogy rengeteg olyan zenét meghallgatok, amit mások ajánlottak. De!  - és itt jön a lényeg, úgyhogy figyelni ér - az már teljesen az én döntésem, hogy a meghallgatott zene tetszik-e vagy nem. Tehát mondhatta nekem épp a legjobb barátnőm, hogy XY zenéje mennyire fantasztikus, ha nekem nem tetszik, akkor maximum egyszer végighallgatom, mert semmiről nem ítélkezem, amíg meg nem hallgattam, aztán megy a felejtőbe. Az meg, hogy ezt hogyan csomagolom be az adott illetőnek, az megint más kérdés. Senkit nem szeretek ezzel kapcsolatban megsérteni, mert ha egy valamit megtanultam, az az, hogy rohadtul tud fájni, ha a kedvenceidet szidják. Itt most nem a játékos bosszantásról beszélek, mert az megint más tészta, de ezt meg ugye csak az játszhatja el nálam - és én is csak annál játszhatom el - aki ismer annyira, hogy tudja, min sértődök meg és min nem. Mindegy, a lényeg, hogy ha valami nem tetszik, megpróbálok finoman fogalmazni, de semmiképp sem fogom azt mondani, hogy "jajj mennyire imádtam ezt meg azt a filmet, könyvet, számot". De nem fogok beletiporni senkibe olyanokkal, hogy "jajj ez valami ritkaborzalom, hogy tudsz ilyen szart egyáltalán végignézni" Vagy legalábbis igyekszem. 

Hogy akkor miért vagyok ilyen keszekusza? Én magam sem értem. Néha ránézek a leggyakrabban hallgatott zenéimre, a könyvespolcomra, vagy épp a filmes mappámra, és megkérdezem magamtól, hogy hogy a francba tudom én ezeket összeválogatni? Mert higgyétek el, tényleg, annyi féle és fajta előadó, műfaj, író és mittudoménmi keveredik, hogy az már nekem fáj. A slusszpoén pedig, hogy  - ha már a zenéről írtam főleg - egy-egy előadónál néha eszembe jut, hogy ki volt az a bűbájos lény, aki anno ajánlotta nekem, lés ettől ilyen hülye félmosoly húzódik az arcomra. 

Ó és még valami, hogy ne egy ilyen nyálgombóccal fejezzem be ezt az egészet. Igen, oda szoktam arra is figyelni, hogy a kedvenc sztárjaim mit hallgatnak, de az állításom ugyanúgy itt is fennáll: Ha nekem nem tetszik, amit hallok, nem fogom csak azért erőltetni, mert nekik tetszik. De ha nem figyelnék rájuk... hát, mondjuk sokkal később ütköztem volna bele pl.  Ed Sheeranba (hála nektek, Tom Felton, Luke Pasqualino és Harry Styles), de Aloe Blacc sem lenne a szívem egy apró pici csücske (danke schön, Mr. Schlierenzauer)

2012.07.19. 13:18, fanni Vissza a bloghoz
1 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
Idézet
2012.07.20. 16:29
Nikotingirl

Szia. Egyetértek veled ebben a dologban. Hiszen az ember ritkán kap le egy olyan könyvet a polcról vagy néz meg egy olyan filmet, amiről nem tudja, hogy érdemes lehet "pazarolnia" rá az idejét, ha nem mondták már páran neki, hogy  ezt el kell olvasnia/meg kell néznie. Szerintem zenét is rikán keresünk hasraütés szerűen. Nekem is kevés olyan könyv van, zene meg szerintem nincs is, amit ne mások ajánlottak volna, vagy ne mások hatására kezdtem volna el abban a stílusban kutakodni. A lényeg, hogy teljesen rendben van, ha mások hatására olvasunk el egy könyvet/nézünk meg egy filmet. És tényleg a mi szívünk joga, szeretni fogjuk-e, vagy inkább másfelé keresgélünk tovább. :)

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 

Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.