Igazából vicces, hogy az előbb megírtam egy teljesen depresszív bejegyzést, de véletlenül kitörlődött, és így utólag, ahelyett, hoy bosszankodnék, inkább örülök neki, mert lehet, hoy megbántam volna, ha egy olyan mély és kitárulkozó bejegyzést kiteszek ide. A vicces a dologban, hogy igazából fogalmam sincs, ki olvassa ezt a blogot, hányan ismerhetnek, hányan tudhatják, hogyan is élek valójában... és emiatt néha félek is kiírni dolgokat, pedig olyan jó lenne lelki szemetesnek használni ezt a blogot... De van pár olyan dolog, mint például az a folyamatos bizonytalanság, amiben élek vagy a hirtelen jövő agresszív kitöréseim, amiről nem szívesen beszélnék azoknak az embereknek, akiket tényleg ismerek. 

Most pedig természetesen kiszállt minden értelmes gondolat az agyamból, persze, miért ne, miért is lenne jó megmutatni, hogy néha, nagyon néha, értelmes gondolataim is vannak. Nem, ilyenkor csak az az énem jön elő, amelyik semmi olyat nem talál, amiről írhatna, aki vagy saját magát marcangolja sok soron keresztül, vagy a furcsa zenei ízlését próbálja megmagyarázni.

Ma megnéztem egy filmet. Tudom, hogy ennek nem kellene hatalmas hírnek lennie, de az az igazság, hogy az elmúlt hetekben nem sok időm maradt arra, hogy ilyen szórakozásoknak hódoljak, és azt sem igazán tudtam, melyik filmbe fogjak először. A hétvégén a youtube-on futottam bele teljesen véletlenül az Across the Universe-be. Fogalmam sincs, hogy kerülhette el a figyelmemet eddig ez a film, és így utólsg nagyon bánom, hogy nem láttam már előbb, de őszintén szólva, nem tudom, mit gondoljak róla. Egyszerűen még azt sem tudom eldönteni, hogy tetszett-e egyáltalán a film, vagy nem. Vegyes érzéseim vannak, és nagyon régen volt, hogy bármilyen alkotást ennyire nem tudtam volna hova tenni a skálámon. Fogalmam sincs, hogy méltó volt-e a Beatleshez ez a film, nem tudom, hogy meghatódtam-e a végén, vagy csak egy általános reakció volt, amit minden második alkalommal eljátszok, ha meghallom a Hey Jude-ot, nem tudok hova tenni egyes jeleneteket, egyszerűen NEM ÉRTEM az egészet, és ez rettentően zavar és elbizonytalanít, úgyhogy kénytelen leszek még egyszer megnéznem majd, utána majd megpróbálok róla értelmesen írni. 

Olyan jó lenne, ha jönne az ihlet, és gyakrabban tudnék írni ide. Az álmaimról, az ötleteimről, arról, hogy mi idegesít... egyszerűen mindenről. De mire odajutnék, hogy ténylegesen lepötyögök valamit, általában már este van, én fáradt vagyok, és egyszerűen teljesen erőtlen, a fejem is mire kiürülne, egyszerűen ezért nem jövök gyakrabban. Mepróbálok igyekezni, de az életem egy kész katyvasz mostanában, teljesen elvesztem a részletekben, nem találom magamat, időhiányban szenvedek, és közben valami idóta varázslat miatt láthatatlan is lettem, legalábbis a környezetemben lévők nem igazán kezelnek mostanában úgy, mint egy emberi lényt, igen, ez szarul esik, de megpróbálok rajta túllépni és a tényleg fontos emberekre koncentrálni. Belebonyolódtam a tanulásba is, mintha állandó készültségben kellene lennem, és folyamatosan csak tanulnom kellene, az elvárások legalábbis ezek, nem tudom, meddi bírom tartani a tempót. Igyekszem gyakrabban jönni, normális témákkal, addig meg nem tudom.. twitteren azért mindig el lehet érni, meg követni.