Nincs mit szépíteni a dolgokon, az év számomra legjobban várt albuma a One Direction második próbálkozása volt, mivel a fiúk még mindig nem tudták kievickélni a zenei világomból és nagyon kíváncsi voltam arra, mennyit voltak képesek fejlődni az elmúlt egy évben. Az Up All Night-ot igazából egész rendesen agyondicsértem,  de akkor még sokkal elfogultabban álltam hozzá a srácokhoz. Most már megpróbálom reálisabban nézni a dolgokat, és így visszatekintve az első album nem volt valami nagy eresztés - arra persze bőven elég volt, hogy engem és többezer rajongótársamat meggyőzzön. A dalok már ott is fülbemászóak voltak és természetesen akadt egypár igazán ígéretes szerzemény is, az I want, az Up all night és a Tell me a lie a kedvenc pörgős számaimmá váltak, a balladák között pedig Ed Sheeran Momentse vitte a prímet.Hogy mit vártam a második albumtól? Egyrészt értelmesebb és érettebb szövegeket, sokkal-sokkal több gitárt, értelmesebb elosztást a szólókban és egy kicsit kevesebb csöpögést. Szerettem volna, ha a fiúk aktívan kiveszik a részüket a dalszerzésből, amit ilyen-olyan módon, de meg is oldottak. De hogy minden kívánságom teljesült-e? A reklám után kiderül. Nem, igazából igyekszem végigmenni a dalokon és az alapján eldönteni. 

1. Live While We're Young
A mai napig nem tudom felfogni, miért kellett ezt a dalt első kislemeznek választani. Persze, a füledbe mászik nagyon hamar, de egyébként... a pörgősnek szánt számok közül az egyik leggyengébbről van szó. Annyira látszik rajta az erőlködés, ahogy a WMYB méltó utódját próbálták belőle kihozni. Nálam ez egyáltalán nem sikerült, és bár a klip egész jó lett, nekem  eddig a Gotta be you mellett a félrelőtt kislemezek közé tartozik.  6/10
2. Kiss You
Első hallagatásra nagyon nagyot csalódtam a Kiss you-ban. Azt reméltem, hogy ahogy a fiúk idősebbek lesznek, végre elhagyják ezeket az általam csak "kacsatáncos"-nak hívott dallamokat, amik természetesen már a Kiss you legelején megjelennek. Elég komolytalan kis dal, legalábbis számomra nem jelent sokat, viszont hangulatilag nagyon hamar hozzá lehet szokni, könnyen megjegyezhető és énekelhető. És bár fogalmam sincs, Louis honnan vette elő a hangját, de muszáj megemlítenem, mennyire érződik rajta a fejlődés az előző lemezhez képest. 6,5/10
3. Little Things
A valaha írt legszebb 1D-nek adott dalt, egyszerűen varázslatos, és messze a fiúk legjobb produkciója eddig. Ehhez kellett természetesen egy tizenhét éves Ed Sheeran, aki jobban megérti a lányokat, mint amennyire a lányok megértik saját magukat, kellett, hogy a srácok bevállalják végre az egy gitár + a bociszemeink + a hangunk felállást, ami azért elég előnyösen áll nekik, és bár az egész a videóval együtt kicsit nyálasnak tűnhet kívülről, szerintem IGENIS VAN MONDANIVALÓJA, nagyon szép a szövege, és tényleg, annyira érződik Ed a dalban. Akkor is ajánlom hallgatásra, ha valaki szereti ed-et és a 1D-t nem. 10/10
4. C'MON, C'MON
Kicsit megijedtem akkor, amikor először pörgettem végig az albumot, mert a Little Things-en kívül eddig inkább számított csalódásnak a Take Me Home, mint pozitívumnak, és ez a dal sem győzött meg arról, hogy itt valami világméretű csoda lenne készülőben. Szép, jó, de csak egy dal a sok közül, az egyetlen különlegesebb dolognak Harry szólóját számítottam benne, és bár nyáron tökéletes lesz tingli-tangli dalocskának, nem lett a kedvencem. 7/10
5. Last First Kiss
Meglepett a kicsit lassabb tempó, de pozitív meglepetés volt. Igazából nem tartozik a leggyorsabban a gondolataidba hatoló számok közé, de valami mégis különlegessé teszi, ez a valami pedig Zayn szólója a refrének előtt, ami kísértetiesen hasonlít valamire, még nem jöttem rá, hogy mire, mindenesetre a színvonal javuló, és a szövegben is van már egy minimális fantázia. 7,5/10
6. Heart Attack
Azt hiszem, a guilty pleasure kategória győztese nálam egyértelműen ez a dal. Már egy hallgatás után abszolút megjegyezhető, nagyon karakteres, és bár semmi extráról nem szól, valamiért abszolút a szívemhez nőtt. Valószínűleg azok miatt a macskavisítások miatt a refrénben. Na az mondjuk nem tudom hogy jött és a koncerten ki fogja ezt véghezvinni, de mindig azokra a részekre várok :D Az egyik legnagyobb partiszám számomra a take me home-ról, és aaaaannyira skandináv. 8,5/10
7. Rock Me
Be kell vallanom, hogy bűnöztem, és amikor kiszivárgott a Rock me, egyből meghallgattam. Na azóta vagyok oda- és vissza érte, szerintem a Take Me Home egyik, ha talán nem a legerősebb darabja, mindjárt sorolom is miért. Egyrészt tetszik a parafrázis a We will rock you-ra, ami pont annyira direkt, hogy ne lehessen direkt koppintásnak venni, másrészről imádom a perverz szövegét, amivel gondolom egy kicsit a rajongói átlagéletkort próbálták növelni. (I want you to rock me, hit the pedal, heavy metal -> I want you to fuck me, faster, harder. na, remélem most mindenkit kiábrándítottam). Aztán ott van Louis szólója, valami fantasztikus, szóval egész pofás darab, zeneileg rendben van, érezhető a fejlődés, és még fülbemászó is. 10/10
8. Change My Mind
Szerintem alapvetően túl sok lassabb dal lett az albumon, de speciel ezt nem lenne szívem kidobni. Már a gitár az elején megfogott, mert eddig nem sok ilyet hallhattunk a srácokkal, aztán ahogy variálgatták egymás között a verzéket (minden sokkal unalmasabb lenne, ha még mindent Liam kezdene) A refrén is csak közepesen nagyon nyálas, a hajlítgatások azoknál az oh-oh-ohknál azért megkapóak, na. Koncerten kíváncsi vagyok, mennyire lesz kiénekelhető, mondjuk alapjáraton szerintem öngyilkos taktika lenne pont ezeket a lassú izéket kiválasztani a turnéra, de természetesen nem én döntök. 7/10
9. I would
És a verseny győztese... nálam egyértelműen az I would. Első hallgatásra fel sem figyeltem rá annyira, pedig azóta a legnagyobb kedvencemmé vált. A történet nagyon egyszerű, megmaradtak az up all night egyik kedvenc témájánál, tulajdonképpen egy kicsit I wish-es a dolog, csak sokkal-sokkal jobb megoldásokkal. Tom Fletcher (akinek a legjobb dalt köszönhettük már az up all night-ról is) megtette, amit megkövetelt tőle a haza, mert ennek a számnak annyira jó hangulata és ritmusa van, hogy nem tudok mellette szó nélkül elmenni. Semmivel nem több, mint akármelyik langyos nyári lötyögőspop, de abból a fajtából MESTERMŰ. és csak egy mellékes megjegyzés, hogy a végén Louis és Zayn részei hát hihetetlenek. 10/10
10. Over again
Elérkeztünk a másik Ed Sheeran szerzeményhez, amiben Ed nem hazudtolta meg a dalszerzői képességeit és megint egy tökéletesen találó számot nyomott a fiúk kezébe, akik pedig ezt a szokásukhoz híven formálták a magukéra, és az eredmény magáért beszél. Talán az egyik legérettebb és felvállalhatóbb dal az albumról, nagyon érződik rajta Ed hatása, és egy kicsit kevésbé "nyálas" mint a little things, még ha utálom is ezt a szót használni arra a kislemezre. Teljesen rendben van az Over again, korrekt, és hangulatos. 9/10
11. Back For You
Nem, nem kergültem meg teljesen, de szerintem a Back for you is fantasztikus lett. Nem is tudom, szerintem a 1D pályafutása alatta leginkább pop-rockra hajazó próbálkozásról van szó, és már majdnem sikerült elérniük azt a szintet, ami a nagyon tucatzenét elutasító befogadóközönség szerint is legalább értékelhető lenne. Szövegileg ismételten nem egy világmegváltó költemény, viszont tényleg, zeneileg ez a szám áll legközelebb ahhoz a szinthez, amit én a fiúktól legszívesebben hallgatnék, mert konkrétan annak örülnék a legjobban, ha egy kicsit még jobban rockosodnának. Tehát ha a jövőt nézzük, ez a legreménykeltőbb szerzemény a take me home-ról, és csak ajánlani tudom nekik, hogy erre menjenek tovább. 10/10
12. They Don't Know About Us
Furcsa a TDKAU, mert elsőre egy Backstreet Boys slágerre emlékeztetett, mostanában viszont folyamatosan Eric Saade lassabb dalai jutnak róla eszembe. Igen, ebből azért elég sok minden leszűrhető, de a fiúk védelmére legyen mondva, azért egészen jól odatették magukat még ebben a stílusban is, és ha épp nagyon szerelmes időszakomban lennék, szerintem azért rendesen a kedvencemmé vált volna ez is. Így most is elvagyok vele, bár még mindig zavar, hogy ennyi a ballada, de azok között végülis ez is megállja a helyét, még szövegileg is. 8/10
13. Summer Love
Ha megkérdeztek a környezetetekben bármilyen 1D rajongót, tuti a kedvencei között fogja említeni a Summer Love-ot, és most lehet megkövezni, de számomra az album leggyengébb darabjai közé tartozik. Sablonos, átlagos, és bár a hangjuk nagyon szépen szól és ezt valószínűleg élőben is hozni tudják majd, nagyon nem tesz jót az albumnak, hogy a végére ennyire lelassul és ellaposodik, és sokkal jobb lett volna, ha ez kerül a deluxe verzióra, ide pedig beválasztják valamelyik gyorsabb dalt onnan. Persze, nagyon édes a mondanivalója, meg szép, de úgy vagyok ezzel is, mint a more than this-szel, soha nem lesz a kedvencem. 6,5/10
14. She's Not Afraid
Fel nem tudom fogni, miért nem került fel ez a csoda a standard változatra mert szerintem messze a legvidámabb dal, és totálisan jókedvre derít, bármilyen bajom is van éppen. A Loooooove-os rész természetesen a legeslegnagyobb kedvenc, de úgy az egész annyira jól van felépítve és összerakva, hogy tényleg teljesen oda meg vissza vagyok érte, és méltatlannak találom, hogy a legtöbb ember nem is fogja hallani, mert nincs az alap cd-n. a szívem szakad meg ezért a dalért, tényleg nagyon megszerettem. 10/10
15. Loved You First
Sokáig gondolkodtam, mire emlékeztet, és valamikor a napokban esett le, hogy a refrén egy pöppet hajaz a Don't stop believin' -re, és nagyon gyanús, hogy ezért is vált számomra olyan könnyen megjegyezhetővé. Ezt leszámítva vagy épp ezért egyébként teljesen rendben van ez a szám, semmi extra, de mondjuk simán kicserélhető lenne a Cmon Cmon-nal, és messze veri az up all night színvonalát, még akkor is, ha akárhányszor meghallgatom, a glee jut róla eszembe. 8/10
16. Nobody Compares
Én nem tudom mi történt, de majdhogynem az extra dalok jobban tetszenek, mint maga az album. Persze, ez biztos megint az én hülyeségem, de hát tehetek én arról, hogy sokkal jobban bírom a pörgést a lassúságnál? A tempó itt is remek, de mivel sokadszorra is a Yacoub-Falk-Kotecha hármas a szerző, nem lettem a legnagyobb rajongója a dalnak. néha úgy érzem, sokkal jobb lenne, ha elszakadnának a csodahármastól, mert ha továbbra is ők írják nekik a legtöbb számot, unalmassá válik ez a kaptafa. 7,5/10
17. Still The One
Persze ha olyan dalok születnének mindig, mint a Still The One, egyáltalán nem panaszkodnék.A refrént fantasztikusan eltalálták, volt, hogy napokig folyamatosan csak ez ment a fejemben, és semmi, de tényleg semmi nem tudta kiverni belőle.Ez azt is jelentette, hogy megjött az énekelhetnékem is, és ha valamit hallhattak tőlem mostanában a körülöttem lévők dúdolgatni, az ez volt. A vége felé van egy rész, ami egy kicsit az Up all night dalra emlékeztet még az előző lemezről, emiatt különösen a szívembe zártam. 8,5/10
18. Irresistible
Egy kicsit megnyugodunk a sok pörgés után, ez a dal ugyanis annyira kellemes nyugalmat áraszt, nagyon tetszik a gitár ami meghatározza az egész aláfestést. Persze nem egy nagy ötlet a refrénben a különböző tulajdonságokkal játszani, amik ugyanarra végződnek, de hatásos, és ahogy egyre többször hallom ezt a dalt, arra jutok, hogy ha már ennyire odavannak a lassabb dalokért, akkor csak ed sheeran és ez az út járható, mert ez így egész jó. nem egy klasszis valami, de ha megvan az az egy irány, akkor lesz ez még jobb is. 8,5/10
19. Magic
Bolondos és vidám, de a skacok (jó, csak vicc volt ez a megnevezés) ennél tudnak sokkal jobbat is, ennél a számnál érzem egyedül, hogy sokkal inkább illett volna az előző lemezre, mint erre a mostanira. sok az autotune és effekt, meg olyan kis gyerekes az egész a Rock me meg a Back for you mellett mondjuk. Ettől függetlenül bármikor rosszkedvem lesz a közeljövőben, az biztos, hogy a Magic lesz rám a legjobb hatással, mert minden negatív tulajdonsága mellett jó kis cukiság, sok sok édes tejszínhabbal a tetején. 7/10
20. Truly, Madly, Deeply
Ugyanúgy, ahogy az irresistible-nél, itt is nagyon tetszik a dal finomsága és visszafogottsága, az, hogy nem akar rám erőltetni semmit. Az eleje engem egyből a hey there delilah-ra emlékeztetett, és féltem attól, hogy a végére túl sok lett az egyezés, de szerencsére csak a hangulata idézte fel bennem egy icipicit a Plain White T's-t. Ha szövegileg szeretnénk még keresni valami értelmezhetőt, azt egyébként szintén itt találjuk, szóval azt hiszem, ez a dal is bekerülhet abba a még mindig nem túlzottan hatalmas halmazba, ahova a 1D minőségi dalait gyűjtöm össze. Szép, szép, szép. 9/10
standard album átlagpont: 8,15/10
deluxe album átlagpont: 8,23/10
Nagyjából ennyi volt. Hogy összességében mit tudok elmondani? Először is, ami abszolút érzékelhető, az a fejlődés. Sokkal érettebb albumot tarthattam a kezemben az Up All Nightnál, sokkal több munkát éreztem benne, sokkal nagyobb igyekezetet arra, hogy komolyan vehető anyag készülhessen. Kevésbé érzem azt a gyerekességet, ami azért meg az UAN-on érződött rendesen, itt már tényleg csak egy-két dalban maradt meg. Szerintem fantasztikus, amit a srácok megcsináltak a Take me home-mal, és ha még így sem fogják magukat belökni kegyetlen társadalmunk szívének csücskébe, azért sokkal kevesebb támadási pontot hagytak magukon, és tényleg, ha így folytatják, előbb-utóbb sokra vihetik. Ami még mindenképp pozitívum, az az, hogy sokkal bátrabban nyúltak a hangszerekhez, főleg a gitárhoz, tetszik ez az új hozzáállás, ez koncerteken persze még jobb lesz. És el ne felejtsem a legfontosabbat, A SZÓLÓK ELOSZTÁSA. még mindig nem tudom elhinni, hogy Louis és Niall végre annyi szólót kapott, amennyit megérdemel, és rendesen hallhatjuk a hangukat. Csak remélni tudom, hogy a srácok nem hagyják abba a fejlődést, és a harmadik album még szuperebb lesz. Mert mondhat bárki bármit, ma világviszonylatban a fiúbandák közül még mindig ők nyújtják a legtöbb "izgalmat", és megtalálták a saját stílusukat, tehetségek, és a belüket is kidolgozzák. Arról meg nem ők tehetnek, hogy olyan rajongóik vannak, amilyenek, ugye. És így a legeslegvégére, hogy ne ilyen szájízzel fejezzem be, pár random adat. Az album már most rengeteg ország eladási listáját vezeti, a norvégot is többek között. Első lett Nagy-Britanniában, ahogy a Little Things is első helyen debütált a kislemezlistán. az USA-ban az első hétre több mint félmillió eladást jósoltak. Svédországban már most platinalemez a Take Me Home, Hollandiában is arany, és még arra is van esély, hogy a közeljöbőben Magyarországon is arany legyen. MERT A TAKE ME HOME JÓ. Abban a stílusban, amiben a fiúk működnek, abszolút vállalható és hallgatható.