Drága egyetlen Mírámtól is megkaptam a Liebster Awardot, amit nagyon köszönök, úgyhogy most az ő kérdéseire is szeretnék válaszolni, mert a tegnapi óta sem változtam abban, hogy imádok válaszolgatni.

Melyik korban élnél a legszívesebben? Miért?
Ezt a kérdést imádom amúgy (: Szóval, a Midnight in Paris alapján semelyik korban sem járnék jobban, de  ha választhatnék, egyrészt visszamennék a hatvanas évekbe, de akkor valahova Angliába, nagyon szépen köszönöm. Ha nagyobb léptékekben gondolkodunk, akkor pedig az ókori Görögország, lehet, hogy mivel nő voltam, semmibe vettek volna, de legalább csodás épületek és katonák között járkálhattam volna, és a történelem legnormálisabb isteneit tisztelhettem volna. 

Melyek a kedvenc filmjeid a következő kategóriákban: thriller, horror, vígjáték, romantikus, háborús és/vagy történelmi?
thriller: ilyet nem nagyon szoktam nézni. de mondjuk elméletileg a tetovált lány annak van titulálva, na akkor annak a svéd verziója, az amcsit nem szeretem.
horror: azt írják, hogy a Sweeney Todd vehető annak. Akkor az, mert mást egyébként nem is nagyon láttam.
vígjáték: Könnyű nőcske. mondjuk. 
romantikus: mindenen sírok, de mondjuk az Édes november drámának, az Igazából szerelem meg romkomnak. 
háborús, történelmi cucli: ez sem az én világom, de mondjuk szerettem a király beszédét, meg csak hogy a klasszikusoknál maradjunk, a 300-at. (ez vicc volt egy kicsit)

Mi a legfurcsább szokásod?
Melyik szokásom nem furcsa? mondjuk...egynek legyen az, hogy úgy eszem a kinder maxi kinget, hogy először leeszem az aljáról és az oldaláról a csokit, aztán megeszem a fehér tejes izébizét a karamellel, és a végére marad a finom mogyorós csoki a tetejéről.

Ha eltölthetnél egy rövid időt egy filmben/sorozatban/játékban/könyvben, melyik lenne az és miért?
film: 500 Days of Summer..lehetnék én Winter. 
sorozat: Gossip Girl...el bírnám viselni, na. 
játék: hátööö..van ilyen téli olimpiás játékunk. az tökéletes lenne.
könyv: A narancsos lány vagy a Harry Potter vagy a Büszkeség és Balítélet.

Mi az, amit jelen pillanatban a leginkább vársz?
Az októbert, mert megyek Németországba a cserediákprogrammal, és jó lenne rajta túlesni, mert tuti nagyon béna leszek. Meg a novemberi Muse koncertet. 

Legjobb könyv, amit valaha olvastál és bármikor újra kézbe vennéd?
A narancsos lány, a narancsos lány, a narancsos lány. Bármikor... szerintem már legalább hússzor elolvastam, de nem érdekel. Egyébként Jostein Gaarder írta, és a világ egyik legédesebb könyve, és imádom.

Ha választanod kellene egy hírességet, akivel le kellene élned az egész életedet, ki lenne az?
mást mond az eszem, és mást a szívem. Az ember, aki mellett el tudnám magam képzelni, akit tuti, hogy életem végéig kibírnék, és talán ő is elviselne engem valahogy, az Ed Sheeran. Ha viszont arra gondolok, hogy ott van gregor Schlierenzauer, akit meg már négy éve szeretekimádok, hát őt sem utasaítanám vissza, még ha németül is beszél. Valamelyik a kettő közül.

Melyik az a szám, amelyik a mostani érzéseidet leginkább tükrözik?
Jó, sosem tudok értelmesen választani ide, sokkal egyszerűbb lenne, ha szerelmes lennék, de nem vagyok, úgyhogy lezen a Razorlight-tól a Who needs love? mert épp azt hallgatom, és mert imádom a szövegét, és mert igazából nem is igaz, de tényleg nincs jobb ötletem.

Ha filmet rendeznének az életedből és te választhatnád ki, hogy ki játsszon téged, ki lenne az? Melyik 5 számot választanád a film betétdalainak?
Evanna Lynch - soha nem leszek olyan szép mint ő, és a személyiségem is messze alatta marad, de egyszerűen imádom, és egy álmom válna valóra.
Alexander Rybak - Fairytale
Ed Sheeran - Skinny love
Coldplay - Speed of sound
Foster the people - Houdini
The Beatles - Yesterday

 Ki volt a gyerekkori szerelmed?
Volt oviban egy srác, Martinnak hívták, egymás mellett ültünk ebédnél, meg fogtuk egymás kezét, szóval hihetetlen módon dúlt a szerelem. De így ez kb. egész életem szerelmi története, legalábbis az én részemről, szóval...

Mi volt a legjobb és a legrosszabb dolog, ami valaha történt veled?
Van egy ilyen "barátság napló" dolgom, amiben ezt le kellett írni, még amikor tizenegy éves voltam, és legjobbnak azt írtam, hogy megszülettem, a legrosszabbnak meg azt, hogy ilyen még nem volt. A legjobbat módosítanám a mostani norvégiai útra, ez rettentően sokat jelentett nekem, mert az eddigi életem legnagyobb álma vált ezzel valóra, a legrosszabbat viszont így hagynám, ért már pár nagyobb csalódás az életemben, de ha belegondolok, hogy másokkal mi minden történt, mindig arra jutok, hogy nagyon szerencsés vagyok, és az ilyenekhez mindig pozitívan próbálok meg hozzáállni. 
 

És pár közérdekű közlemény így a végére: Az előző olimpiás poszton aki végigrágja magát, annak őszinte elismerésem, elég hosszú időbe telt megírnom, úgyhogy gondolom olvasni sem egyszerű. A norvégiás beszámolóval is készülgetek, most már tényleg folytatnom kell az írását, mert mindent el fogok felejteni. Jön ezenkíül egy olimpiai pasilista, egy BEP top 10 lista, és még pár poszt, mert mostanában nagyon rámjött az írhatnék, úgy látszik, tényleg csak egy meghatározó élmény kell, és jön az ihlet. A kinézet is új, remélem tetszik nektek meg mittudomén, kellett már a változás, meg a színek, meg minden. 

Nyílt titok, hogy évek óta imádok sportot nézni, ezért természetesen eszméletlenül vártam az Olimpiát. Akkor is vártam volna, ha Kukucsinban rendezik, de az, hogy ráadásul London rendezhette meg a 30. Játékokat, akkora pluszt adott mindenhez, hogy már nem is tudom mióta aktívan vártam az augusztust, hogy négy év után újra részese lehessek ennek a csodának. Valamikor májusban jöttem aztán rá, hogy valószínűleg a két hétből legalább egyet Norvégiában fogok tölteni, emiatt aztán a fél olimpiáról lemaradok, de próbáltam pozitívan hozzáállni, és megígértem saját magamnak, hogy a fennmaradó időben annyit fogok a sportolóinkkal foglalkozni, amennyit csak lehetséges.

Akárhonnan nézzük, akármerre forgatjuk a kockát, magyar szempontból ez a londoni két hét minden elvárást felülmúló, pazar és csodálatos volt. Ahogy olvasgattam a nyilatkozatokat, és hallgattam a saját környezetemet, egyetlen olyan véleményt sem találtam augusztus elejéig, amelyik három-négy aranynál többet várt volna. Persze, akadt pár emberünk, akikre helyeztünk már előre egy jó nagy adad elvárást és nyomást, elég akár a vízilabdacsapatunkra vagy a Kovács-Janics párosra gondolnunk, de az úszóinkat sem úgy ereszetettük ki a brit vizekre, hogy "tulajdonképpen lényegtelen, mit csináltok, már annak örülünk, hogy kikerültetek". Nem, nem, azért a köztudatunkban élő, sikeres sportolóinkra aggattuk rendesen a terheket. Hogy ez mennyire volt hiba, az nézőpont kérdése, de mint az később kiderült, saját magukban is ugyanúgy felbukkantak ezek az elvárások, tehát lehet, hogy mi már csak egy tükörképet mutattunk nekik... Mindegy, ami történt, megtörtént, a magyar delegáció kiutazott Londonba, nekünk pedig csak annyi dolgunk maradt, hogy támogassuk őket. És itt jött az első teljes pofáraesésem, amit a nemzetünkkel kapcsolatban tapasztaltam. Ahhoz képest, amekkora nálunk a széthúzás, amennyire mostanában csak a szelsőségeket látni a "nemzeti öntudattal" meg a magyarsággal kapcsolatban, megdöbbentően egy emberként álltunk oda a sportolóink mögé, hogy támogassuk őket a minél jobb eredmény elérése érdekében. Olyan emberektől hallottam az olimpiával kapcsolatos megjegyzéseket, akikről életemben nem gondoltam volna, hogy sportot néznek, és alig-alig hallottam csak becsmérlő szót a minket képviselő magyarokról. És ez így van rendben. Mögöttük állni akkor is, amikor minden erejüket megfeszítve nyernek, és akkor is, mikor hiába adnak bele mindent, elbuknak. De lehet-e egyáltalán bukásról beszélni egy Olimpián? Nem hiszek ebben. Hiszen nem csak azok a hősök, akik érmekkel a nyakukban érkeztek haza. Ugyanolyan sok, eszméletlenül kemény munka van azok háta mögött, akik "csak" pontszerzők lettek, vagy a futottak még kategóriába estek. Ők is ugyanannyira megérdemelnek minden tiszteletet és elismerést. 

De egy kicsit akkor hadd írjak azokról is, akikre a legnagyobb figyelem esett az elmúlt két hétben. Az első napokban, emlékszem, azzal ébresztettek anyuék, hogy Cseh Laci még a döntőbe sem jutott be, jajj mi lesz így velünk, senki nem fog itt nyerni semmit. Apura jellemző leginkább ez az abszolút pesszimizmus, ha a magyar sportolókról van szó, és ilyenkor legszívesebben fejbevágnám egy cukkinivel vagy nem tudom, mert soha nem hisz senkiben, én meg igen. Mindegy. Az első érmünket, teljesen jellemzően egy olyan lánytól kaptuk, aki eddig nem sok szerepet kapott a médiában - mert amíg úszóink vagy kajak-kenusaink, de még a focistáink nevét is betéve tudja szinte minden magyar, addig a judosainkról finoman fogalmazva is keveset hallhatunk. Pedig minden bizonnyal ők sem a semmiből pottyantak az olimpiai közegbe, de ugye ez sem a leginkább preferált sport itthon, ezért viszonylag ritkán jut az ember információkhoz. Remélem, hogy ez legalább most már változni fog egy kicsit. Csernoviczki Éva harmadik helye számomra mindenképp pozitív meglepetés volt, amit a japán nővel művelt a bronzmérkőzésen, az még számomra, a full laikus számára is abszolút meggyőző volt, és öröm visszanézni, mennyire örült Éva az éremnek. Ha Norvégiában vagy, viszonylag nehéz a sportra koncentrálnod, így Szilágyi Áron aranyérméről csak akkor értesültünk, amikor az idegenvezetőnk ezzel üdvözölt minket valamelyik reggel. A sors iróniája, hogy az első aranyérmesünk is meglepetés volt, számomra legalábbis mindenképp, szegény vívóinkról mostanában nagyon elfeledkeztünk... Pedig még én is emlékszem arra az időszakra, amikor a vívás az egyik legéremesélyesebb sportunknak számított, Nagy Timi athéni aranyára, hogy régebbre ne is tekintsünk vissza. Az egyik legkellemesebb meglepetés volt számomra Áron aranya, eszméletlen büszkeséggel töltött el, és sokkal fontosabbnak tartottam/tartom, mint sok más aranyunkat, mert arra tanított meg  (legalábbis kellett volna megtanítania), hogy azoknak a sportoknak és sportolóknak is meg kell adni a támogatást minden szinten, amik nem számítanak épp a legfontosabbnak itthon, hiszen Áronnak is külföldön kellett edzenie. Meg kellene becsülnünk minden sportolói teljesítményt, és lehet, hogy agyonrágott csont, de nem milliókat beleölni a fociba. De ugorjunk eggyel tovább. Ungvári Miklós ezüstérme felett valahogy az egész magyar csoportunk elsiklott Norvégiában, pedig ez is hatalmas teljesítmény, épp most ecseteltem, hogy miért. Mindig mondják, hogy páros sportokban másodiknak lenni sokkal rosszabb, mint harmadiknak, és ez valószínűleg így is van, legalábbis az elején. Én hiszek abban, hogy csak idő kérdése, és az az ezüst is ugyanolyan fényesen tud ragyogni, mint az arany. És jött Dani... Ez is nagyon vicces történet, kitaláltam, hogy késődélután lévén, felmegyek az edzőterembe és tekerek egy kicsit, mert a nyaralás közben ugye jönnek rám rendesen a kilók, így felbattyogtam a hotelszobából a fitness-terembe, és felpattantam a szobabiciklire. Valamilyen überprofi rendszer volt, mert miközben tekertél, tudtad nézni a tv-t. Magyar adó természetesen nem volt, így unalmamban addig kapcsolgattam, amíg rátaláltam a német eurosportra. Már épp leszálltam volna, mondván, bőven ledolgoztam azt a fagyikelyhet, amit megettem előtte, amikor bejelentették csodálatos német kommentátorbarátaim, hogy a 200 mell döntője jön... hát mondom, a francot sem érdekel, ha beleszakadok is tekerek addig, amíg Dani úszik.... Alig kaptam már levegőt, minden bajom volt, de olyan sikítás kiszakadt belőlem, amikor megjelent Dani neve mellett a világcsúcs. Természetesen megkaptam a furcsa pillantásokat, de abban a pillanatban ez egyáltalán nem érdekelt. Nem kötöttem ezt sok ember orrára, de már nyolc éve Dani az abszolút kedvenc magyar sportolóm, nemcsak a sportbéli teljesítménye miatt, hanem a nyilatkozatai, az emberségessége miatt is. Nem szoktam sok emberre ilyet mondani, de ő tényleg példakép számomra, fantasztikus, hogy amellett, hogy ennyire remek sportember, ilyen jó ember is. És ez sikerült ismételten bizonyítania, aranyérme másolatát ugyanis a norvég (ne tulajdonítsatok ennek túl nagy jelentőséget, megteszem helyettetek én) Dale Oen családjának fogja elküldeni. Dale Oen április végén távozott tőlünk huszonhat éves korában, remek sportember volt ő is, ráadásul Dani jó barátja. Azt hiszem, ez mindenképp egy olyan tett, amit értékelni kell, és még egy ok, hogy eszméletlenül büszke legyek Danira. Ha mindenkibe csak egy pici szorulna Dani személyiségéből... Lényeg a lényeg, nekem egyértelműen ő az Olimpia egyik legnagyobb hőse, és akkor is az lett volna, ha nem az első helyen végez. Ezek után már persze sokkal jobban igyekeztem elkapni a német eurosport műsorát, és sikerült is bekapcsolódnom Cseh Laci 200 vegyes döntőjébe...na pontosan itt töltött el teljesen a büszkeség. Tudjátok, egészen más nem a saját hazád szemszögéből nézni a versenyt. Egészen más olyan kommentárokat hallgatni, akiknek semmi közük Cseh Lacihoz, és ezért következetesen László Cééé-nek hívják. És egészen, egészen büszkévé tud tenni az, amikor azok után, hogy minden szépet és jót elmondtak az amerikai nagyágyúkról, Cseh Laciról is csak pozitívan nyilatkoznak, idézeik a nyilatkozatait (!), és a verseny előtt azt mondják, hogy remélik, összejön neki az érem, és bebizonyíthatja saját magának, hogy nem abban a formában van, amit 400 vegyesen mutatott, majd a verseny után, ahol Laci hősiesen becsapott harmadikként, alig-alig beszélnek a második Lochte-ről, Lacit viszont több mondaton keresztül dícsérik. Tudjátok milyen érzés ez? Ezek után nekem Laci bronzérme felért egy arannyal. A következő történet is nagyon érdekes. Hazafelé kicsit idióta volt a szervezésünk, ezért több, mint három órát kellett bóklásznunk a koppenhágai reptéren. Egy idő után már nagyon untam az egy helyben üldögélést, és melegem is volt, ezért elhatároztam, hogy meglátogatom a mosdót, és megfésülködöm, meg valamivel lehűtöm magam... Nagyban keresgéltem, amikor véletlenül betévedtem egy bárba, rápillantottam a képernyőre, ahol épp a dán eurosport ment...és egyszer csak ott virított előttem egy hatalmas magyar zászló...na mondom, megint miről maradtam le... Lecövekeltem a bár közepén, a pincéreknek úgy kellett kerülgetni, de nem érdekelt, mert abban a pillanatban kezdte el Berki Kriszitán a gyakorlatát, én meg kővé dermedtem, annyira gyönyörű volt. Mániám, hogy a torna a világ egyik legszebb és legmutatósabb sportja, és mindekit tisztelek, aki ebbe belevág, mert itt nem elég erősnek lenni, valami olyan eleganciát is tanul az ember, ami lenyűgöz és elképeszt. És amit Krisztián csinált a napokban, az varázslatos volt. És tényleg, annyi dráma volt emögött az arany mögött is, pont ezért tartom nagyon értékesnek. Az, ahogy Krisztián nem jutott ki Pekingbe, az, ahogy hiába nyert VB-t, egyáltalán nem lehetett itt biztos az aranyában, ráadásul a briteknél ott volt a hazai pálya előnye, és az, hogy az a kis hiba a selejtezőben majdnem a döntőbe került... Ezek tudatában ez az aranyérem nem is csilloghatna jobban. És utálom magam ismételgetni, de Krisztián is annyira remek ember, és úgy tudtam örülni a győzelmének... igen, a repülőtér közönsége előtt is bemutatkoztam. Amszterdamban, épp átszálltunk az egyik gépről a másikra, amikor találtunk egy kis wifit, fel is ugrottam gyorsan a hírportálokra, és egyből kiszúrta a szemem Módos Péter bronzérme. Hihetetlen eredménynek tartottam, és gyorsan szét is kürtöltem minden magyarnak a repülőn. Már éjfél környékén lehettünk, amikor a hazaúton megálltunk valahol tankolni, és anyuék ismét örömhírrel tértek vissza az autóba: Parsnak is meglett az arany. Benne nagyon bíztam egyébként, szerintem nagyon fontos, hogy a nálunk mostanában nem túlzottan sikeres atlétikában is legyen valaki, aki ilyen eredményesen képviseli kis országunkat. Az ő teljesítménye mögött is rengeteg munka van, és egy külön történet az a kalamajka is, amin Krisztián az elmúlt években keresztül ment. Nem győzöm elégszer elmondani, mennyire büszke vagyok rá is. Hazaértünk, és az éremeső csak nem akart abbamaradni. Már a négy aranytól teljesen lehidaltam egyébként, és úgy voltam, hogy ha már semmit nem nyerünk is büszkék lehetünk a sportolóinkra. De ők tovább folytatták ezt a "diadalmenetet". Jött Lőrincz Tomi, aki csodálatos bírkózással jutott el a döntőig, az elődöntős szereplése ismételten olyan pillanat, amit érdemes sokszor visszanézni. Szegény nagyon csalódott volt a döntő után, viszont biztos vagyok benne, hogy később csak a szép emlékek maradnak majd meg benne és bennünk is, amikor visszagondolunk a londoni játékokra. és természetesen még rengeteg esélye van Tominak és Petinek, hogy bizonyítsanak, és egy kicsit jobban megkedveltessék velünk a birkózás világát is.Risztov Éva aranya a maratoni úszásban...erre már nem maradtak szavaim. Emberfeletti teljesítmény, és Éva is annyi mindenre megtanította ezt az országot..hogy soha, de soha nem szabad feladni, és ha keményen dolgozol és teszel az álmaidért, előbb vagy utóbb valóra válnak, csak sosem szabad, hogy mások lebeszéljenek ezekről az álmokról. Minden elismerést megérdemel Éva teljesítménye. Ahogy Marosi Ádám öttusa bronza is hatalmas tett, aki ebben a sportágban nagyot alkot, az szerintem mindenképp elismerést érdemel. És, ha az éremtáblázatot nézzük, már csak egy sportág maradt hátra: az a fránya kajak-kenu. A sportág, aminek a képviselői rengeteg csodás eredménnyel kápráztatnak el bennünket évről évre, és épp ezért mindig tőlük várjuk a legtöbbet. A sportág, ami a pekingi olimpiánkat megmentette a teljes csődtől, aki csak a közelmúltban rengeteg többszörös olimpiai bajnokot, egy több, mint harmincszoros világbajnokot, és rengeteg-rengeteg fantasztikus helyezést és érmet adott nekünk. Olyan ikonikus alakok emelkedtek ki az elmúlt nyolc évben, mint Kovács Kati, Janics Natasa, Vajda Attila.. nem véletlenül őket említettem. Ha mélyen magunkba nézünk, leginkább tőlük vártuk a jó szereplést... De, nekem ez az elvem már elég régóta... Egy hős nem lehet mindig hős... Ez a három csodás ember hozta nekünk haza négy éve a kínai aranyakat, ideje volt már, hogy más is részt vállaljon már az aranycipelésben. És ez egy cseppet sem von le Vajda vagy Janics értékéből, én hiszek abban, hogy ők még ugyanúgy a világ legjobbjai közé tartoznak, remek sportolók, és fog még az ő nyakukban aranyérem csillogni. De néha nem árt a változatosság, szerintem így gondolkodott a Dombi-Kökény páros is, akik valami parádés hajrával nyerték meg a számukat. Hihetetlen teljesítmény, amit megcsináltak, és örülök, hogy így ők is jobban bekerültek a köztudatba. Amit pedig a lányok csináltak a négyesbe, na az ismét olyan pillanat volt, amikor közel voltam ahhoz, hogy könnyek szökjenek a szemembe. Az elmúlt húsz évben annyit, de annyit küzködtünk ezzel a négyessel, hiszen azért mindenki tudta, hogy van nálunk elég kajakos lány, akik erősek ahhoz, hogy megverjenek itt mindenkit, de sosem jött ki rendesen a lépés. Egészen mostanáig. Olyan jó volt hallani egy nap kétszer az egyébként még mindig idegesítően szomorú himnuszunkat... és a másnap még több meglepetést tartogatott. A fiú kajak négyesünk ezüstérme volt számomra a legfontosabb az összes kajakérem közül, ugyanis nekem ők jelentették a legnagyobb meglepetést. Az, hogy Kammerer Zoli ezzel a három fiatal fiúval ilyen remek eredményt érjen el... azt hiszem, tanítani való, ahogy megcsinálták. És akkor még Kozák Danutáról nem is beszéltem, akit annyira felspannolt a négyesben szerzett arany, hogy mesteri módon az egyesben is ő futott be elsőként. Én azt mondom, hogy aki Kovács Kati és Janics Natisa mellett fel tudott nőni úgy, hogy két olimpiai arannyal térjen haza az tényleg minden elismerést megérdemel. Szomorú volt látni Kati és Natasa elkeseredettségét a páros után, de tényleg, teljesen őszintén mondom, egy pillanatra sem jutott eszembe, hogy ez a második hely, ez "csak" második hely. A két hölgyemény már így is messze túlszárnyalt szerintem minden elvárást az eddigi teljesítményükkel, és fantasztikus, amit letettek az asztalra. A nevükre szerintem örökre emlékezni 
fogunk. 

És a csapatainkról ne is beszéljünk... Vajon hány ország tudja azt elmondani magáról, hogy minden kijutott csapata pontszerző helyen végzett? Ráadásul nem is akárhogyan.... Láthattuk, hogy a női vízilabdázó lányaink, akiktól én speciel egyáltalán nem számítottam sokra, végigküzdöttéák magukat a csoportukon, az utolsó pillanatban felállva, a végsőkig küzdve eljutottak a legjobb négyig, ahol ugyan mindkét meccsükön kikaptak, ennek ellenére felejthetetlen gólokat lőttek, emlékezetes pillanatokat hoztak az életünkbe. És láttuk a férfi vízilabdacsapatot is, akiken aztán tényleg extranagy volt a nyomás, és bár ők maguk rettentően csalódottak voltak, hogy kikaptak a nyolc között az olaszoktól, mi azért akkor is ott álltunk mellettük, mert ennek ellenére nekünk ők maradnak a bajnokok. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az utolsó két meccsen előhúzott játékuk, a spanyolok elleni teljesítményt öröm volt nézni. És igen, talán véget ért egy korszak... De mi mást tehetnénk ilyenkor, mint fejet hajtani ezek előtt a hihetetlen hősök előtt, akik életben tartották ezt a sportot itthon, akikre egy egész nemzet büszke, akik örökre itt maradnak a szívünkben, és akik közül sokakra még rengeteg szép eredmény vár, mert én ezer százalékig biztos vagyok benne, hogy ha ebben a pillanatban még így is tűnik, ennek a történetnek egyáltalán nincs vége. Csak egy fejezet záródott le, itt az ideje, hogy lassan elkezdjük írni az újat. ÉS még egy csoda, számomra talán az Olimpia legszebb csodája... a kézilabdacsapatunk. Ahol már azt is emberfeletti teljesítménynek tartottam, hogy kijutottunk a játékokra, ahol már a nyolc közé jutást is hatalmas eredményként éltük meg, a szerbek elleni játék csodájával, Mocsai és Császár pazar góljaival..Aztán azzal az ominózus Izland elleni negyeddöntővel, amit ha valaki kihagyott, nagyon bánhatja, mert ami ott történt...az elmesélhetetlen. Ahogy ezek a fiúk az utolsó leheletükig küzdöttek, és ha az utolsó pillanatban is, de megszerezték a győzelmet...Leírhatatlanul hatalmas teljesítmény. És ezek után kit érdekelt, hogy a svédektől épphogycsak, de kikaptunk, és a sokkal erősebb horvátok is legyőztek a bronzmeccsen... HATALMAS, ismétlem, hatalmas teljesítmény, hogy a fiúk idáig eljutottak, Nagy Lacival, Fazekas Nándival, és a többi keményen harcoló kézis fiúval. Le a kalappal, fiúk. 

Ezeknek a remek embereknek és teljesítményeinek köszönhetően a magyar delegáltság az éremtáblázat kilencedik helyén végzett, ami hatalmas eredmény. Tudjátok, kik végeztek csak előttünk? Kína, amiről beszélni sem érdekes, mert úgy könnyű rengeteg aranyat nyerni, hogy pár sport kb. csak házi verseny (tollaslabdában és pingpongban minden egyes aranyat elvittek...de legalább a többi sportágban, nagy örömömre tornában és műugrásban is ellenfelükre akadtak már), az Egyesült Államok, ami szintén külön téma, Phelpsestül, mindenestül, a britek, akik szerintem nagyon büszkék lehetnek a hazai rendezésű olimpiára, az oroszok és a koreaiak, két eeekora nagy ország, Németország és Franciaország, a két európai nagyhatalom, Olaszország a maga 60 milliós lakosságával... és ennyi. Ez elképesztő teljesítmény, akárhogyan vizsgáljuk. Megelőztünk egy egész kontinenst, és olyan országokat, mint Japán, Spanyolország, Brazília, Lengyelország, és sorolhatnám még. Hát gondolt erre bárki is pár héttel ezelőtt? Maximum a legvadabb álmainkban jelent meg egy ilyen sikeres két hét. És ezek után nekünk nincs más dolgunk, mint irgalmatlanul büszkének lenni, támogatni minden magyar sportolót és tanulni a történeteikből. Mert, mint mindenből, a sporteseményekből is lehet tanulni, és én épp ezért is tartom fontosnak, hogy kihangsúlyozzam, igenis megéri sportot nézni. Nemcsak jó szórakozás és hihetetlenül hasznos, ha nem akarsz  másnap megszólalni, és azt szeretnéd, hogy elmenjen a hangod, de a sportolók és a történeteik rengeteg mindenre megtanítanak. Attól kezdve, hogy Baji Balázs segítette a kínai futót , és magasba emelte a kezét, azon keresztül, hogy Joó Abigél teljesen összetörve, a fájdalommal küzdve állt ki, hogy megmérkőzzön a bronzéremért, egészen addig, ahogy Kapás Boglárka pontszerző helyre úszta magát... Minden helyezésnek megvan a maga története, és ezekből mindig le lehet vonni valamilyen következtetést. És higgyetek nekem, érdemes is. 

Sok mindenről írhatnék még, a fantasztikus nyitóünnepségről az óriási Voldemorttal és Mr. Bean-nel, és az olimpiák történetének legeszméletlenebb záróünnepségéről is, meg a legjobb pasikról az olimpián, de erről majd később. Maradjon ez meg inkább amolyan, "végre sikerült elérni, hogy büszke legyek a magyarságomra" posztnak, és még egyszer, engedjétek meg, hogy megköszönjek mindent ezeknek a sportolóknak. Háromszoros hurrá minden magyar olimpikonnak. 

táráptápptápptápp. Kaptam ilyen csodálatos és varázslatos díjat Nalinától és Botitól, wuhúúú, és most kivételesen szó szerint könnyekig hatottak, mert még mindig be van gyulladva a szemem, és minden második percben sírok. Mindegy, nagyon szépen köszönöm, meg minden ilyesmi.  Felülemelkedek azon is, hogy milyen kis vicces neve van amúgy a díjnak, aki kitalálta...le a kalappal :D 

Szóval... Vannak ilyen szabályszerűségek, hogy mindenkinek 11 dolgot kell magáról írnia, aztán válaszolnia a kérdésekre, kijelölni újabb 11 embert, és feltenni nekik tizenegy kérdést, és nem lehet visszajelölni, amit egyébként övön alulinak találok, mert miért nem? Jó, igazából tök logikus, hogy nem lehet visszajelölni, csak szerettem volna mindenbe belekötni. 

11 dolog rólam:
1. Imádok random kérdésekre válaszolni. Komolyan. Mindenféle hülyeségre olyan hosszú választ tudok adni, ami ráadásul még értelmetlen is...elképesztő. 
2. Régebben gyűjtöttem a színes tic-tacos dobozokat. Most az üvegekre váltottam át, de csak azokat teszem el, amiknek valamilyen fontos jelentésük van. 
3. Általában némára van állítva a telefonom, mert gyűlölök telefonálni. Főleg ha nekem kell felhívnom embereket...
4. Németországban vettem magamnak egy 1D-s bögrét, de nem merem használni, szóval csak oda van állítva az emlékespolcomra, és ott szoktam nézegetni. 
5. Anyu ma kidobta a kedvenc cipőmet, mert már teljesen tönkre volt... és most nagyon szomorú vagyok, mert tényleg imádtam azt a cipőt. 
6. Jelen pillanatban 9 óvodáskorú vagy annál fiatalabb unokatesóm és másodunokatesóm van. 
7. Nem vagyok oda az ilyen extrém van mittudoménmilyen dolgokért, de Spanyolországban felültem egy ilyen banánhajó cuccra, hát marha nagy gyökérség volt, de azért megcsinálnám még egyszer. 
8. A kedvenc ruhámat akkor vettem, mikor Vivivel egyszer elmentünk vásárolni, fekete, és fecskés, és amúgy nagyon imádom. 
9. Szeretem a papírzászlókat. Van egy nagy német, spanyol, brit és norvég zászlóm, kicsiből meg norvég, német, dán, francia, holland, svájci meg brit. 
10. Sosem értem, hogy a nagymamám mondjuk mit lájkol facebookon egy olyan képen, ami a 500 Days of Summer filmből van, angol felirattal. Egyszerűen nem értem. 
11. A családomban én beszélek egyedül németül, és angolból is én viszem a prímet. Anyu franciául meg oroszul tud, apuról meg csak annyit, hogy biztos nem tőle örököltem a nyelvérzékem. 

és most minden kérdésre válaszolni fogok, az 1. pont miatt. ezaz. éljen. tetőzik az izgalom. 

Nalina kérdései:
1. Ha gazdag lennél, melyik országban lenne nyaralód?
Spanyolország. Mivel minden valószínűség szerint - vagy legalábbis az álmaim szerint norvég férjem lesz, akiknek mániájuk nyáron délre járni - arról a tájékról meg a spanyolok a kedvenceim, ezért az szimpi lenne. Meg esetleg Olaszország. De egy nem kifejezetten nyaraló, csak egy lakást elfogadnék Londonban is. 
2. Válassz: hagyományos könyv vagy ebook?
Hagyományos könyv. Nem mintha nem barátkoztam volna már meg az ebook gondolatával, a gépen olvasással sincs bajom, de nincs annál jobb, mint egy könyvvel a kezedben felülni egy fára, és olvasni. egészen más érzés mint ilyen kis mütyürékkel. Meg imádok birtokolni ilyen dolgokat, olyan szépen mutatnak a könyvespolcomon.
3. Mi az az egy dolog, ami nélkül nem lépsz ki a házból/lakásból?
Szerintem nincs ilyen. Képes vagyok bármit itthon hagyni, ha arról van szó. Ha családdal megyünk valahova, akkor nem viszem a telefonom és a pénztárcám, sokszor ha csak rövidtávra megyek, nem viszek iratokat, a hajgumit és a papírzsepit állandó jelleggel itthon hagyom. Szörnyű vagyok ilyen szempontból. Néha még pénzt is elfelejtek magammal vinni.
4. Ha egy napot tölthetnél a kedvenc énekeseddel/együtteseddel, kit választanál?
Mindent összevetve valószínűleg Ed Sheerant választanám, de azért vérezne a szívem szegény 1D-s srácokért is. Na... Ed Sheeran egy tündér, és szerintem annyira jó ember lehet, és nagyon szívesen beszélgetnék vele, vagy csak hallgatnám, ahogy énekel.
5. Van kedvenc ékszered, amit valamiért nagyon szeretsz?
Nem szeretem az ékszereket, de a legutóbb vett két nyakláncom nagyon édes. Az egyik Londonos, és rózsaszín, van rajta big ben, meg zászló, meg kismasni meg busz, nagyon édes, a másikon meg egy pink kacsa van.
6. Facebook vs Twitter vs Tumblr?
Rájöttem, hogy a facebook egyik legnagyobb csapdája, hogy nem engedi, hogy elengedjek embereket az életemből.. Mittudomén, egy külföldivel összefutunk egy valamilyen színjátszós cuccon, valószínűleg soha az életben nem látjuk majd egymást, és már rég elfelejtettem volna az egészet, erre folyton elémugrik a képe fb-on... Szóval ezt nem szeretem. A másik kettő meg? Igazából mindkettőt imádom, télen inkább a tumblit, nyáron inkább a twittert, mert síugrószezonban a tumblis lányok sokkal megértőbbek :D
7. Melyik az a film, amin a legtöbbet sírtál?
Mivel minden hülye filmen sírok, nehéz egyet mondani. A Forrest gumpon mondjuk tuti rengeteget sírtam, és az Édes Novembert is kb. végigzokogtam, aztán a Ház a tónál is ilyen volt, vagy a Komfortos mennyország, legutóbb meg a Holt költők társasága.
8. Jelen pillanatban hány könyv van a "meg-kell-vennem" listádon?
Épp most vásároltam be,de még így is annyi mindent tudnék venni. Az a bajom, hogy folyton csak veszem a könyveket, de nem olvasom el őket.
9. Ki az a személy, aki nagy hatással volt az életedre?
Egy személyt nem tudnék megnevezni. Igazából amennyire én senkinek az életére nem vagyok hatással, annyira befolyásol engem mindenki a környezetemben. Aki már csak hozzámszól, formál valamilyen szinten, és én ezt szeretem is, mert közben meg mégis önmagam maradok, csak... ezt lehetetlen elmagyarázni :D
10. Milyen nyelven szeretnél megtanulni?
NORVÉGUL. ezt mindenképp. Spanyolul és olaszul, ha lesz rá időm. Esetleg még finnül és oroszul. És szeretném, ha németül tényleg tudnék beszélni, nem csak papírom lenne róla... hogy az angolt ne is említsem.
11. Mit gondolsz? A netes barátok mennyire lehetnek igaz barátok?
Na... a meglepő válaszok ideje is eljött. Nem feltétlenül válaszolnék igent a kérdésre, de nem jelenthetem ki határozottan, hogy nem a válasz. Igazából semmivel nem tartom kevésbé igaz barátoknak a neteseket, mint a valódiakat, fogalmazzunk úgy, hogy szerintem egy barátság - tök mindegy milyen - csak egy ideig igaz, és nem hiszem, hogy örök. Persze lehet, hogy ez később változni fog, de mostanában annyit estem pofára... Rengeteg embert megismertem már a neten keresztül, csak  micsoda csoda, előbb-utóbb elpárologtak mellőlem. AZtán persze próbáltam még újramelegíteni mindent, írni nekik...de nem volt a régi. És épp ezért félek annyira mindig, bárkit is bármilyen szinten megszeretni, mert roppantul ragaszkodó vagyok, és akit én egyszer megkedvelek, az ezt már nem nagyon ronthatja el, mindegy, csak közben folyamatosan bennem van ez a félelem, hogy mi van, ha holnaptól kitalálja, hogy nem írogat nekem többet vagy mittudomén. Most hívhatnánk ezt annak, hogy nem bízom az illetőben, de közben meg tényleg bármit elmondok neki, még olyanokat is, amiket a hozzám legközelebb álló emberek sem tudnak, csak az időben nem bízom, abban, hogy bármilyen barátság hosszan szoros lehet. De remélem valaki majd rámcáfol :D

Boti kérdései:
1. Van kedvenc filmed és dalod? (Ha nincs, akkor többet is felsorolhatsz.)
kedvenc film talán az Inception és a Love Actually, de igazából ez az ami folyton változik, vagyis inkább sosincs, mert nem sok filmet nézek, amit viszont megnézek, azt általában szeretem. Kedvenc dal meg a Foster the People Houdini-je és a Beatles Help!-je, meg jelen pillanatban a Wings a Little Mixtől.
2. Milyen terveid vannak a jövőre? (klisés kérdés foreva)
A norvég síugrócsapat sportpszichológusa szeretnék lenni, de igazából olyan pszichológus is lennék, ami a fiatalok zenei ízlésével foglalkozik. És szívesen csinálnék másodállásban idegenvezetést. Meg tanítanék is. Mindezt valahol Norvégiában, mondjuk Bergenben. De ha ez nem jön össze, akkor bárhol Nyugat-Európában. És a titkos álmom egy tejturmixbár. de emiatt mindig kinevetnek. Pedig tényleg szeretnék egy tejturmixbárt.
3. Mi lenne az utolsó vacsorád?
Ennék lazacot mindenképp, meg currys csirkét, egy kis jó olasz pizzát meg tésztát, és gyümölcsöket, és fagyit, és csokit is mindenképp, és túrórudit. Valószínűleg ettől a sok kajától fullosan felkavarodna a gyomrom, de szerintem akkor ez foglalkoztatna a legkevésbé. 
4. Olvastál-e Agatha Christie könyveket? Ha igen, akkor melyikeket, melyik tetszett legjobban?
Egen. Nem fogom felsorolni az összeset, mert holnapig itt ülhetnék. Megvenni nem sokat vettem meg, mert anyuéknál egy csomó régi kiadású megvan, meg a fél könyvtárat kikölcsönöztem már. Az abszolútkedvenc az a Tíz kicsi néger, szerintem azt is olvastam a legtöbbet. De nagyon szeretem még a Gyilkosság Mezopotámiábant, az Öt kismalacot, a Nyílt kártyákkalt, meg a Nyaraló gyilkosokat. Most meg épp a Hétvégi gyilkosságot olvasom, és ez is tetszik.
5. Top 10 sorozat of all time? (Elég felsorolni 10-et.)
nem is nézek tíz sorozatot. Nem, ez amúgy nem igaz, biztos nézek annyit. Hát öö... Szeretem a Skinst, meg a Született Feleségeket, és az Így jártam anyátokkalt, meg a Big Bang Theoryt és a 2 Broke Girlst, és hmm... A Family Guy is jöhet, außerdem szeretem House-t is, meg az Awkwardot, és akkor a két régi nagy kedvenc meg a Hetedik mennyország meg a Bűbájos boszorkák. 
6. Hova mennél el szívesen nyaralni/telelni/lakni?
Nyaralni most legszívesebben Olaszországba, telelni Innsbruckba vagy Norvégiába, lakni meg Norvégia, vagy bárhol ott fenn északon, egyéb alternatíva London és Innsbruck.
7. Két nagy kedvencemről (Rihanna és Cheryl) mi a véleményed?
Rihannát gondolom szeretem, mivel ő a leghallgatottabb női előadóm last.fm-en, és olyan random információkat is tudok róla, amikre igazából nem is lenne szükségem, meg igazából rohadtul odavoltam a hajáért, amikor vörös volt, és én is olyan színű hajat szeretnék egyszer, valamint az Only girl klipje még mindig fantasztikszenzációs. Cheryl meg zeneileg eddig annyira nem győzött meg, de az új abluma nagyon jó lett, meg meg meg a fight for this love az tényleg asdfghjkl dal. Mint X Factor zsűritag is szerettem, meg vááá, tök fura belegondolni, hogy ő zsűrizte a 1D-t... öö... azt meg gondolom felesleges említenem, hogy midkettő nagyon szép, amennyire én ezt meg tudom ítélni.
8. Milyen szupererőt választanál? 
Hogy megérthessem mire gondolnak a kisbabák és az állatok... ez az a két csoport, akikkel semmit nem tudok kezdeni, ezért inkább félek tőlük, de ha tudnám, mi a gondjuk-bajuk, ilyen gondom nem lenne. Na jó....azért a teleportálást sem utasítanám vissza.
9. Ha tudnád, hogy már csak 1 napig élhetsz, mit csinálnál ebben a 24 órában?
A jelenlegi anyagi körülményeim között? Írnék valami szívszaggató posztot a blogra, aztán leülnék megenni egy egész doboz fagyit, mert ezt mindenképp meg szeretném egyszer csinálni, aztán felülnék a diófánkra és csak gondolkodnék, olvasnék és zenét hallgatnék.
10. Kedvenc (vagy legalábbis top 10) Rihanna dal?
ez változni folyamatosan. jelen állás szerint. 
10. Breakin' Dishes 9. Cheers 8. Cockiness 7. Rehab 6. Russian Roulette 5. Skin 4. We found love 3. Unfaithful 2. Only Girl 1. Man Down 
11. Kedvenc kártya- és/vagy társasjáték?
muhahha. Azért szerettem kiskoromban játszani, mert öcsémet nagyon egyszerű volt megverni. Mióta ő is tud nyerni, elment a kedvem az egésztől... Nem, most túloztam amúgy. Hát, a kártya nem az én világom, van ez a speed-ezés vagy nem tudom, mi a neve, amikor ketten kell játszani és rohadt gyorsan kell pakolgatni a lapokat...abban is béna vagyok, de azt legalább élvezem. Meg fekete péterezni is szeretek, mert mindig az enyém lesz peti. Társasjátékból meg mindenevő vagyok, azokat imádom, főleg az ilyen válaszolgatósakat. Meg van egy ilyen tippelős is, azt is szeretem, meg a klasszikusokat is, a monopoly meg a scrabble ahh... imádom. 

Remélem kellően idióta válaszokat adtam, és mindenkinek elment a kedve attól, hogy a közeljövőben bármit is megkérdezzen tőlem... Óó, a továbbadós dolog. Próbálok pár embert kiválogatni, akik még nem kapták meg, vagy már régen megkapták, és miért ne alapon. Szóval repül a díj borcsa, zsófee, ciccmicc, aubree, és rose felé, ez tudom, hogy nem tizenegy, viszont lusta vagyok. és a kérdések... bárki megválaszolgathatja, ha szeretné, bár nem hiszem, hogy rajtam kívül bárki ilyen kérdezgetős lenne. 
1. Mi volt a legkülönlegesebb étel, amit valaha ettél?
2. Mit használsz általában könyvjelzőként?
3. Ha az életedről film készülne, melyik színészt választanád, hogy eljátsszon téged?
4. Szoktál még meséket nézni? Mi a kedvenced?
5. Ha zöldség lennél, milyen zöldség lennél?
6. Mikor és min mosolyodtál el utoljára?
7. Van olyan tantárgy, amit legszívesebben kitörölnél az órarendedből?
8. Szoktál sportokat nézni? Ha igen, mit?
9. Megtelelőnek találod a tanrendet (vagy mit) Magyarországon, vagy átrendeznéd másképpen a szüneteket? (pl. hosszabb téli, rövidebb nyári...akármi)
10. Az időjárás mennyire befolyásolja általában a hangulatod?
11. Európa vagy bármelyik más kontinens Európán kívül? Miért?

És emiatt a rettenet miatt itt lemaradtatok egy csodaszép olimpiás posztról, ami így nem tudom mikorra tolódik, a norvég beszámolóval együtt. Próbálok írni :D

mindenki itt jampákol, hogy egyéniség így, meg úgy, meg mittudjam én, aztán utána mindenki azzal jön, hogy de hát igazából mindenki ugyanazoktól a hülyeségektől tartja magát egyedinek, de szerintem már az is nagyon unalmas, hogy mindenki arról ír, hogy mennyire nem egyéniség senki. Mármint saját magán kívül persze. 

Mindegy. 

Ezt sosem fogom megérteni. 

Arra jöttem rá, hogy én semmiben nem vagyok tehetséges eléggé. Hangom az például überhaupt nincs, pedig nagyon fontos lenne, lévén imádok énekelni. Írni is szeretek, de ebben sem nevezném magam tehetségnek. A sportok is felejtősek, ahogy a rajzolás is. Még ollóval sem tudok vágni rendesen.Zenélni sem tudok.  A photoshop sem az én terepem, ahogy a videójátékok sem. Még színjátszásban sem nevezném magam istenadta tehetségnek. Persze, a tanulás jól megy, értem a matekot is, meg minden ilyesmi, de egyikből sem vagyok az az egy, az a nagybetűs valaki. A sütéssel megvagyok, de hát most könyörgöm, receptből azért nem nagy kunszt megsütni pár süteményt. Hajat is csak ilyen analfabéta módon tudok fonni. Régen verseket mondtam, de ott sem voltam annyira erős, hogy megérje vele különösebben foglalkozni. A táncolás sem az én terepem. Mondjuk nyelveket viszonylag könnyen tanulok, de hát annyi pénzem meg nincs, hogy mindenféle nyelvtanárhoz eljárogassak.

Ami viszont még ennél is bosszantóbb, hogy az esetek kilencven százalékában szerencsém sincs. De tényleg. Én már meg sem próbálkozom semmilyen nyereményjátékkal, mert csak pénzkidobás. az ingyenes meg időpazarlás. Az én esetemben persze. Most gondolkodok, hogy volt-e már olyan, hogy nyertem valamit..de egyszerűen semmi nem jut eszembe. A tombolában is egy totál lúzer vagyok, a nyerős csokikban is, minden ilyenben. 

De egyébként pozitívan állok mindenhez, mert rájöttem, hogy nagyon sok mindenben jó vagyok. A teljesség igénye nélkül ezek a következők:
- evés
- alvás
- álmodozás
- lustálkodás
- értelem nélküli fecsegés
- papírcsónak  hajtogatás
- fontos dolgok eltüntetése
- a boltokban a mintaparfümök magamra fújása
- fangirlködés
- céltalanul hajnalig fennmaradás, mert miért ne
- teafőzés
- pénzköltés
- lapok összefirkálása a nevemmel
- önmagam teljes és totális leégetése bárhol és bármikor
- szerencsétlenkedés
- a világ legrosszabb vicceinek kitalálása
- minden második szó elgépelése
- a legyek nem elkapása
- a ruhám leevése
- porleveskészítés
- önmarcangolás
- a tv kapcsolgatása ide-oda, ha semmilyen jó műsor nincs
- petrezselyemaprítás
- nevetés konkrétan bármin, ami elémkerül (ez nagyon jól megy, ha fáradt vagyok)
- rohadt idegesítő akcentusok imitálása

és a lista még folytatódna is, de inkább rátérek a négyes pontra (:

Mert unatkozom, mert ettől csúnyán össze-vissza lesz az egész blog, és mert imádom a Harry Pottert. 

A hetedik gif a roxforti leveled megérkezéséről

Öö... nem tudom, ezt nem értelmezném  inkább. Biztos félreértelmeztem valamit. 
 

A tizenkettedik a szüleid arcáról, mikor elmondod nekik

ez találó lett, éljen. 
 

A második a reakciód a 9 és háromnegyedik vágányra

Hmmm...biztos be voltam avatva minden titokba #soundsgreat
 

A huszadik rólad, ahogy felpróbálok a Teszlek Süveget

nem kommentálnám. 
 

A harmincegyedik a legjobb barátod a Roxfortban

megbeszéltük, hol kell aláírni?
 

A negyedik rólad, ahogy repülni tanulsz

kezdem azt hinni, hogy valami idióta nagyképű állat voltam.
 

A nyolcadik rólad a bálon

...aki értelemszerűen nem tudja követni a többieket, ha táncról van szó. 
 

A harminchatodik a reakciód egy dementorra

hát ööö... 
 

A huszonharmadik az első roxmortsi sétádról

jöhet bármikor.
 

A harmincadik a karácsonyi hazatérésről

ez legalább tényleg találó :D
 

A negyvenegyedik arról, mikor rájössz, hogy Voldemort visszatért

hopp, ez a sors keze.
 

A tizennyolcadik a reakciód Umbridge Főinspektorrá való kinevezésére

ezt adom. 
 

A tizenharmadik a reakciód Dumbledora halálára

bár én nem tudok ilyen cuki lenni, de mindegy.
 

A huszonkettedik arról, hogy megbuktál egy RBF vizsgádon

no komment. 
 

Az utolsó a reakciód Voldemort legyőzésére

Miii? Ja, jó.