Úgy döntöttem, kockáztatok egy kicsit, és már azelőtt megírom ezt a posztot, mielőtt a ma esti adásban ténylegesen eldőlne, melyik tizenkét előadó jut a Brit X Factor élő döntőibe. Az eredeti X már évek óta közelebb áll a szívemhez, mint a magyar, vagy amerikai testvérműsorai, mindig ezt várom legjobban, és ezt is követem a leginkább figyelemmel. Idén is lelkesen végignéztem a válogató adásait, de az első kör után nem tudtam azt mondani, hogy teljesen elégedett vagyok. Persze, volt pár ember, aki megtetszett, és akiben láttam fantáziát, sőt, kedvencet is tudtam választani, de előre nem láttam, mennyire lesz mondjuk erős a Mentorok házának mezőnye. Hát, nagyon kellemesen csalódtam, a tegnapi huszonnégy produkció ugyanis sokkal erősebb volt, mint azt én eredetileg gondoltam, és külön kiemelném az "Overs" kategóriát, ahol évek óta nem láttam ilyen színvonalas produkciókat. És, természetesen a csapatok is sokkal-sokkal kiegyensúlyozottabb kategóriának tűnik, mint mondjuk két éve volt, de ez szerintem lassan globális jelenség lesz, fogalmazzunk úgy, hogy a one direction és a little mix sikerei végre meghozták a kedvet ahhoz is, hogy az emberek csapatokban próbálkozzanak. 

A CSAPATOK
Igazából, akármennyire biztos voltam benne, hogy erősek lesznek a gruppettók idén, azért meglepődtem, hogy több, mint három dal tetszett nekem, és erősen gondolkodnom kellett, melyik három csapat jusson az én ideális tizenkettőmbe. Így például nem maradt hely a Mitsotu-nak sem, akiket pedig már a kezdetek óta favorizálok, szerintem nagyon jó alaphangulatú csapat, de a szívem idén (is) egy kicsit a fiúk felé húzott. 
UNION J
Nagyon csalódott voltam, amikor kiderült, hogy a mentorok a táborból nem a Triple J-t, hanem a GDM3-t juttatták tovább, szerintem a Triple J-s srácoknak egyenként sokkal karakteresebb, és erősebb hangjuk van. Aztán kiderült, hogy mégis utazhatnak Louishoz, pluszban kiegészültek George-dzsal, aki egyébként már a válogatások során a lánykák kedvence lett, mert na, cuki. Szóval a négyesben nagy fantáziát is láttam, és még ha egy kicsit haragudtam is rájuk, amiért pont a Call me maybe-t választották éneklésre, szerintem a fiúcsapatok közül messze ők viszik a prímet, és nagyon remélem, hogy Louis őket választja, és nem a nyálgép GMD srácokat. 
MK1
A duót leginkább a rapper srác miatt szeretem, vagyis inkább úgy fogalmaznék, hogy a gyengéimmé váltak ezek a rapper+énekes összeállítások, és különben is, egy kicsit erősítenem kell a női szakaszt. Szeretem a stílusukat, szeretem a lány hangját, a haját pedig különösen, és említettem már... a RAPPET. a rapet nagyon szeretem, bennük van fantázia ezerrel. 
TIMES RED
A vicces az, hogy akárcsak a union j, ők is később kerültek vissza a műsorba, de nagyon örülök, hogy így alakult. A válogatások és a tábor alatt nem is fogtak meg annyira, mindig kedveltem őket, de nem váltak a kedvenceimmé. Viszont amit tegnap előadtak az számomra nagyon meggyőző volt, egyedi és különleges, tényleg szórakoztató. Jó hangjuk is van, végre nem egy tinifiúcsapat, hanem FÉRFIAK, és velük is annyi mindent lehetne kezdeni. Louisnak idén nagy mázlija van a csapatokkal. 

A FIÚK
Ebben a kategóriában értek a tábor alatt nagy csalódások, nem feltétlenül azok kerültek Nicole hatos csoportjába, akikért én a legjobban szorítottam. De hát így jártam, most már ebből kell válogatnom. Fontos megjegyeznem, hogy most nem azokat tettem be a hármas csoportba, akikről úgy gondolom, tovább fognak jutni, hanem akik a szívemhez a legközelebb álltak (mert a két halmaz amúgy nem ugyanaz). A mezőny amúgy - micsoda meglepetés - itt is kiegyensúlyozott, bár nem feltétlenül a legerősebb kategória idén a fiúszakasz. 
JAMES ARTHUR
Szerintem magasan a kategóriája legesélyesebbje, hihetetlen, milyen lelke van a srácnak, és akárhányszor mikrofon kerül a kezébe, teljesen a hatása alá kerülök és elvarázsol. A meghallgatásán már teljesen beleestem, az első kör után ő volt a második számú kedvencem, és ez tegnap sem változott, nagyon szépen a sajátjára formálta az I can't make you love me-t, és pont ezt tartom a legnagyobb vonzerejének, hogy teljesen egyedi, és mindenhez úgy nyúl hozzá, hogy abból valami különleges, valami James-es legyen. 
ADAM BURRIDGE
A tábor során lett hatalmas kedvencem Adam, és kíváncsian vártam, hogy milyen dalt hoz majd Nicoléknak. Azért be kell, hogy valljam, rendesen leesett az állam, amikor meghallottam az Abba nagysikerű slágerének, az S.O.S-nek a sorait. Sokmindenre számítottam, de erre nem. Mondanom sem kell, a feldolgozása ütős volt, szerintem gyönyörű hangszíne van, és nagyon remélem, hogy továbbjut, bár sajnos erre egyre kevesebb esélyt látok, nem fogok gonosz lenni, úgyhogy nem írom le, ki(k) miatt. 
RYLAN CLARK
Nem, nem viccelek. Vagy talán igen. Hát, hol is kezdjem? Már mikor először megláttam Rylant beleszerettem. bár azóta fő vonzerejét, a hidrogénszőke hosszú haját elvesztette, attól függetlenül megmaradt ugyanolyan kis - hogy fejezzem ki szépen - homoszexuális kis csodabogárnak, mint eddig. Akárhányszor megjelenik, nevetőgörcsöt kapok, imádtam a tegnap esti ruháját is, komolyan mondom, arról a felsőről regényt lehetne írni. Persze, a hangi adottságai a közelében sincsenek a másik öt fiúnak, de egyszerűen a kisugárzása elvette mindenkitől a helyet - legalábbis az én listámon. 

A LÁNYOK
Valamiért mindenki csodákat képzel idén ebbe a kategóriába, én mondjuk azért nem vagyok tőle annyira elragadtatva. Persze, vannak hatalmas gyémántok itt is, de nálam egy-két lány személyisége egyszerűen nem feküdte meg a gyomromat, és alig bírtam összekaparni a három lánykát. Hogy őszinte legyek, én nem igazán szeretem Amyt, pedig tényleg csodás hangja van, csak egyszerűen valamiért nem bírom elviselni a jelenlétét, és azt sem nagyon értem, Lucy miért van ennyire túlsztárolva.
ELLA HENDERSON
Először nem is igazán értettem, mi ez a hatalmas felhajtás Ella körül, persze, gyönyörű hangja volt a válogatón, de sosem szerettem, ha valaki saját dallal indul. Viszont amit a táborban művelt Cher Believe című dalával... az engem teljesen lesokkolt, és nem sokadszorra az X Factoros történelemben, elpityeregtem magam, annyira gyönyörűen énekelt és teljesen más dimenzióba emelte a dalt. Azóta imádom, és a tegnap esti produkciója is csak megerősítette a szeretetemet, valami elképesztő milyen hangja és ízlése van, ami tizenhat évesen ritkaság. 
JADE ELLIS
Eleinte csak elveszett nálam a tömegben Jade, nem igazán figyeltem rá, viszont a tegnapi éneklése eléggé impresszív volt ahhoz, hogy bekerüljön a hármasomba. Aranyos lány, erős hanggal, szerintem rengeteget lehet rajta alakítani, és sokoldalúan "fel lehet használni", több stílusban oda lehet állítani, ami mondjuk Ellánál vagy épp Lucynál nem feltétlenül elmondható. 
JADE COLLINS
Igazából kizárásos alapon maradt ő a harmadik helyre, mint említettem, Lucyra és Amyre nem szerettem volna ezt a posztot bízni, bár hangilag Amy sokkal inkább ideillene, mindegy. Jade stílusát nagyon szeretem, és bár talán tényleg nem az ő hangja a legkarakteresebb és erősebb, azért ha megfelelő dalokat talál neki Tulisa, sokáig eljuthatna, bár nem hiszem, hogy tovább fog lépni. Azért szorítok neki. 

AZ "ÖREGEK"
Az idén először olyan furcsának találom ezt a megnevezst, és az idén először nem érzem úgy, hogy egy teljesen felesleges kategóriáról beszélek. Az elmúlt években egy kicsit ilyen viccé és poénná vált az a pár ember, aki innen indul, két éve például pont Wagner emelkedett ki a tömegből,de tényleg, az összes kis csodabogár itt kötött ki, Louis meg alig bírt velük. Idén bezzeg nagyon erős lett itt is a mezőny, az én nagy kedvencem is itt van, ráadásul a kedvenc mentorom, Gary kapta őket, és hogy hab is kerüljön a tortára, Cheryl Cole-t hívta el vendégmentornak. Szóval minden tökéltesnek tűnt, és az egyik legjobban várt kategóriám lett az Overs.
CAROLYNNE POOLE
Annyira nem is figyeltem oda rá eddig, nem tűnt ki nekem a többi hasonló nőszemély közül, most viszont elbűvölt a hangjával, nem is gondoltam volna, hogy olyan dolgokra is képes, mint amit tegnap idedobott elénk az asztalra. Remélem, hogy Gary továbbviszi őt is, mert szerintem ő is kell ahhoz, hogy egy kicsit lemossák azokat a szarkasztikus tekinteteket, amiket a kategória mostanában kapott. 
CHRISTOPHER MALONEY
NEm akarom feleslegesen szaporítani a szót, az egyik legerősebb hangú versenyző idén, és bár nem vált a kedvencemmé, azért még engem is meghat, amilyen aranyosan ráizgul minden dalára. Szóval elég nagy a parafaktora, de a hangja meg még sokkal hatalmasabb, szinte teljesen biztos vagyok benne, hogy továbbjut. 
KYE SONES
És akkor a majom beleugrott a vízbe. A válogatások óta Kye a kedvencem, imádom a hangját, azt, ahogyan hozzááll minden dalhoz, a stílusát, akár éneklésről akár a farmerdzsekijéről van szó, és egyszerűen egy akkora tündér, hogy nem tudom nem szeretni. Igen, a tegnapi dalát eléggé elrontotta - vagyis fogalmazzunk úgy, hogy a payphone szerintem sosem szerencsés választás, még Adam Levine-nak is hatalmas gondjai vannak vele élőben. Ennek ellenére még mindig hiszek abban, hogy az eddig legvarázslatosabb ember az idei mezőnyben, és ott a helye a tizenkettőben. Nagyon csalódott leszek, ha kiesik. Ilyen szempontból talán szerencse, hogy Cherylékhez jutott, mert ő végülis anno továbbvitte Cher Lloydot és Gary is bízott Frankie-ben tavaly. Szóval.... nagyon remélem, hogy Kye-ért szoríthatok majd minden hétvégén. 

Nagyon kíváncsi vagyok, a mentorok mennyiben gondolkodnak majd máshogy mint én, biztosan lesznek eltérések, de azért remélem, a nagy kedvenceimmel minden hétvégén találkozhatunk majd az ITV-n. Aki esetleg gondolkodna azon, hogy elkezdje-e nézni az X brit verzióját, egy pillanatig se gondolkodjon tovább, vágjon bele, szerintem nem fog csalódni ;) 
 

Igazából vicces, hogy az előbb megírtam egy teljesen depresszív bejegyzést, de véletlenül kitörlődött, és így utólag, ahelyett, hoy bosszankodnék, inkább örülök neki, mert lehet, hoy megbántam volna, ha egy olyan mély és kitárulkozó bejegyzést kiteszek ide. A vicces a dologban, hogy igazából fogalmam sincs, ki olvassa ezt a blogot, hányan ismerhetnek, hányan tudhatják, hogyan is élek valójában... és emiatt néha félek is kiírni dolgokat, pedig olyan jó lenne lelki szemetesnek használni ezt a blogot... De van pár olyan dolog, mint például az a folyamatos bizonytalanság, amiben élek vagy a hirtelen jövő agresszív kitöréseim, amiről nem szívesen beszélnék azoknak az embereknek, akiket tényleg ismerek. 

Most pedig természetesen kiszállt minden értelmes gondolat az agyamból, persze, miért ne, miért is lenne jó megmutatni, hogy néha, nagyon néha, értelmes gondolataim is vannak. Nem, ilyenkor csak az az énem jön elő, amelyik semmi olyat nem talál, amiről írhatna, aki vagy saját magát marcangolja sok soron keresztül, vagy a furcsa zenei ízlését próbálja megmagyarázni.

Ma megnéztem egy filmet. Tudom, hogy ennek nem kellene hatalmas hírnek lennie, de az az igazság, hogy az elmúlt hetekben nem sok időm maradt arra, hogy ilyen szórakozásoknak hódoljak, és azt sem igazán tudtam, melyik filmbe fogjak először. A hétvégén a youtube-on futottam bele teljesen véletlenül az Across the Universe-be. Fogalmam sincs, hogy kerülhette el a figyelmemet eddig ez a film, és így utólsg nagyon bánom, hogy nem láttam már előbb, de őszintén szólva, nem tudom, mit gondoljak róla. Egyszerűen még azt sem tudom eldönteni, hogy tetszett-e egyáltalán a film, vagy nem. Vegyes érzéseim vannak, és nagyon régen volt, hogy bármilyen alkotást ennyire nem tudtam volna hova tenni a skálámon. Fogalmam sincs, hogy méltó volt-e a Beatleshez ez a film, nem tudom, hogy meghatódtam-e a végén, vagy csak egy általános reakció volt, amit minden második alkalommal eljátszok, ha meghallom a Hey Jude-ot, nem tudok hova tenni egyes jeleneteket, egyszerűen NEM ÉRTEM az egészet, és ez rettentően zavar és elbizonytalanít, úgyhogy kénytelen leszek még egyszer megnéznem majd, utána majd megpróbálok róla értelmesen írni. 

Olyan jó lenne, ha jönne az ihlet, és gyakrabban tudnék írni ide. Az álmaimról, az ötleteimről, arról, hogy mi idegesít... egyszerűen mindenről. De mire odajutnék, hogy ténylegesen lepötyögök valamit, általában már este van, én fáradt vagyok, és egyszerűen teljesen erőtlen, a fejem is mire kiürülne, egyszerűen ezért nem jövök gyakrabban. Mepróbálok igyekezni, de az életem egy kész katyvasz mostanában, teljesen elvesztem a részletekben, nem találom magamat, időhiányban szenvedek, és közben valami idóta varázslat miatt láthatatlan is lettem, legalábbis a környezetemben lévők nem igazán kezelnek mostanában úgy, mint egy emberi lényt, igen, ez szarul esik, de megpróbálok rajta túllépni és a tényleg fontos emberekre koncentrálni. Belebonyolódtam a tanulásba is, mintha állandó készültségben kellene lennem, és folyamatosan csak tanulnom kellene, az elvárások legalábbis ezek, nem tudom, meddi bírom tartani a tempót. Igyekszem gyakrabban jönni, normális témákkal, addig meg nem tudom.. twitteren azért mindig el lehet érni, meg követni.

Kezdem egy kicsit bugyutának érezni, hogy az esetek hetven-nyolcvan százalékában a zenével kapcsolatos semmiségeket posztolok ide, de fogjuk talán arra, hogy ennél komolyabb témákról gondolkodni nem sok időm akad mostanában. Azt meg még idiótábbnak tartom, hogy ismét a One Direction miatt keveredtem a blogolás közelébe, de megnyugtatok mindenkit, most mindenre számíthattok, de a fangörladagra semmiképp sem. (vagyis annak majd lesz egy külön rész, amit ki lehet hagyni, át lehet ugorni, ignorálni kell mindenkinek, aki nem szereti őket)

Szóval megjelent a srácok új dala és videóklipje, a Live While We're Young (a továbbiakban LWWY), és a rajongótábor felrobbant a gyönyörtől, már így az első napon majd 5 milliós nézettséget produkáltak a youtube-on, én meg csak ülök itt, mint egy pici krumpli, az egyik részem egy picit csalódott a másik részem pedig épp őrülten bulizik az idióta táncmozdulataival. De hogy mi nem tetszik a dallal kapcsolatban?

Elég nehéz ezt úgy megfogalmazni, hogy értelmes is legyen, de megpróbálom. Ami a legjobban idegesít az egészben, hogy a fiúk (vagyis inkább a kiadók és a menedzsment, a dalszerzők, a videó rendezője) EGY FIKARCNYI KOCKÁZATOT SEM VÁLLALTAK.  semmit. semmit, de semmit. Fogták a nagyon sikeres recepteiket, egy kicsit megkeverték, és elénkdobták. Persze, ez így garantáltan kulcs a sikerhez...egy darabig. De nem tudom, hogy nekem meddig lesz ez elég. Mindjárt részletezem, ha eddig nem lett volna világos. Először is maga a dal... Amit pozitívumként talán fel tudok hozni (amellett persze, hogy nagyon fülbemászó), az az, hogy többet használják a gitárt (ergó megmaradtak a WMYB-One thing volnalnál...), de egyébként... már maga a zene vagy dallam vagy nem is tudom mi is teljesen átlagos, a szöveg pedig... azok, akiknek már a WMYB is túlzottan banális és átlagos volt, azok nem is tudom, ehhez mit szólnak. Szerintem az egyik legkevésbé minőségi szövegű 1D dalról beszélünk... Azt meg sem említve, hogy leginkább saját magukat ismétlik, az egész engem az Up all night szövegvilágára emlékeztet, csak egy kicsit még leegyszerűsítve. Sok helyen meg nem is nagyon értem, mit akarnak kifejezni, mindegy. Szóval a LEGNAGYOBB CSALÓDÁS A DAL SZÖVEGE. Oké, valamilyen szinten számítottam rá, hogy egy szimpla partidal lesz, csak amikor Styles azt mondja, hogy ők az új albumnál inspirációként tekintettek a Kings of Leonra, a Foster The Peoplere, a Coldplayra meg a The Scriptre, akkor nem ezt várja az ember, vagy legalábbis  reménykedik valami...különlegesebben. Jó, igazából nem voltak nagy ábrándjaim, a srácok rendesen be vannak vonva az iparba, azaz ha mondjuk Harry kitalálná, hogy normális zenét szeretne csinálni (benne bízom ilyen szempontból), valószínűleg akkor sem sok minden változna ugye. Szóval rohadt szennyes egy világ ez a zeneipar, ez a végső következtetésem. A videóról meg annyit, hogy itt is az "ami eddig bevált, azon ugyan minek változtassunk" elvet alkalmazták, fogták a srácokat, ledobták őket valahol, ahol cukinak kellett lenniük, aztán adtak nekik játékokat, hogy hozzák a forever young feelinget, fogtak egy kocsit is, mert az utazás is mindig kell, aztán, bumm, a végén ott a parti is, amihez egyébként Rebecca Black friday-jából mentettek ki maguknak színes fákat vagy én nem tudom, emellett már nem is néz ki olyan szerencsétlennek, hogy pont azon a strandon forgatták a wmyb-t, mint az All the small things-et anno nyolcszázezer éve a Blink-182, a piros lakókocsit meg már meg sem említem, mindegy, ezt fogjuk tényleg a véletlenre. ami a fontos, hogy engem mindig irritál, ha valaki mindig csak egy bevált recept szerint dolgozik, és nem mer változtatni, úgyhogy igen erősen ajánlom, hogy a Take Me Home ne Up All Night 2. legyen, és valami újat is fel tudjak fedezni, mert ha minden így marad, akkor a srácok nagyon-nagyon hamar unalmassá válnak. (amiatt meg még mindig haragszom, hogy az Up All Nighton még lett volna jópár kislemezgyanús dal, na mindegy. )

És akkor, hogy a jó dolgokról is beszéljek, az egész dal roppant fülbemászó, teljesen rá lehet kattani, Louis szólójától meg rögtön meghaltam, szeretem a random dolgokat a klipben, mint a plüss tigris, meg vicces a banán is meg azok a rózsaszín mikrofonok, a srácok imádnivalóak as always, és telejsen jó hangulata van az egésznek, és tényleg egyetlen baj van, hogy SEMMI ÚJ NINCS. na mindegy. azért agyon fogom nézni/hallgatni. 

A tumblimumblin folyamatosan belebotlok ilyen zenés challengekbe meg tesztekbe és hasonló finomságokba, ezért most úgy döntöttem, kettőt kitöltögetek, hogy egy kicsit ti is jobban megismerkedjetek a zenei összevisszaságommal, hogy elüssem az időt, és hogy addig se német felsőfokú feladatsorokkal kelljen foglalkoznom. 

Az egyik azt hivatott megmutatni, hogy ha szufléra állítom a zenelejátszóm, és egymás után beírogatom a különböző kategóriák mögé, akkor milyen soundtrack albumot kapok életem filmjéhez. Nagyon izgalmas lesz, készüljetek fel. (érezd az iróniát, muhaha)

Opening Credits: Muse - Madness
Azt hiszem, ez a dal tökéletesen meg fogja adni a film témáját és hangulatát, ha kívülről nézem, tényleg egy nagy őrültséget fognak leforgatni. 
Waking Up: The Beatles - Ob-La-Di, Ob-La-Da
A hangulat a tetőfokára hág már korán reggel, erre fogok majd fogat mosni, meg táncolva körbeugrálni a szobát, a probléma csak egyszer van, hogy nagyon rég nem volt olyan reggelem, hogy ennyire boldog lettem volna.
Meeting: Hall & Oates - You make my dreams
a zene árulkodó lesz helyettem is, szóval amikor meghalljátok ezt a csodát, akkor igen, pontosan akkor találtam meg életem cuki kis szerelmét. reméljük nem egy télapó lesz mondjuk. 
Falling In Love: Maroon 5 - She Will be loved
Egyszerűen tökéletes. Hihetetlen, hogy milyen kedves ma velem ez a zenelejátszó. Szóval a nagy romantikus jelenetünkhöz még megkaptuk pluszba Adam Levine gyönyörű hangját is. Hát lehetne ez még jobb?
Fight Song: Queen - Bohemian Rhapsody
Erre csak ilyen lassított felvételes harcot tudok elképzelni, az elejére legalábbis mindenképp, de az epic lesz a javából. 
Breaking up: Alex Clare - Up all night
Nem tudom, ki lesz az a szemtelen, aki a kapcsulatunkat így fogja tönkretenni, ahogy ezt a dalban Alex megírta, de ha én lennék, akkor előre is bocsánatot a hercegemtől. biztos elkap majd valami kergemarhakór. 
Life’s Okay: Foster the people - Helena beat
Oké, magamtól biztosan nem pont ezt a FTP számot választottam volna, de ám legyen, nem vitatkozom, igazából valamilyen szinten még passzol is. 
Getting Back Together: Intim Torna Illegál - Így a jó
Marha alternatív egy páros leszünk, az egyszer tutkóbrutkó. Repülni viszont nem fogok, azt most megmondom. 
Wedding: Simple Plan - Jump
Ó, hogy oda ne rohanjak, mennyire komoly és fantasztikus esküvőnk lesz... Mármint, a partyhard menni fog ezerrel, és látom magam a kis menyasszonyi ruhámban ugrándozni. 
Birth Of Child: Blink-182 - ANother Girl, Another Planet
Ezt már nem is igazán tudom értelmezni, meg nem is próbálom meg hova tenni, de ha ez egy célzás arra, hogy kislányunk lesz, akkor áldásom rá. 
Final Battle: Hot Chelle Rae - Whatever
Úgy látszik, nem nagyon fogok érdeklődni a sztori iránt, de legalább lesz egy kicsit bulisabb dal is ebben a csodafilmben. 
Death Scene: Oasis - Wonderwall
Milyen megható lesz erre meghalni istenem. Már előre sírok a saját halálomon. 
Funeral Song: Nirvana - Endless, Nameless
húú... ez öö..érdekes lesz. Nem feltétlenül ilyen temetést képzeltem el magamnak, de ha így belegondolok, azért lesz egyfajta hangulata. 
Ending Credits: Queen - Bycicle Race
Csak nehogy valaki szomorú legyen itt a végén. Majd megy a fekete izé a fehér betűkkel, az összes szereplővel... ééééés....BYCICLE, BYCICLE. 

A másik történet pedig egy sima random kedvenc banda - kiválasztós, számokkal játszós  történet, ezt is csak most, csak nektek, juhééé. 

Válassz öt előadót, mielőtt elolvasnád a kérdéseket. 
1. The Script
2.  Foster The People
3. The Beatles
4. Intim Torna Illegál
5. Coldplay

Mi volt az első dal, amit az 1-estől hallottál?
Breakeven. És azóta imádom őket, és még mindig ez az egyik kedvenc dalom tőlük. 

Mi a kedvenc számod a 4-estől?
Áá, nem tudok én csak úgy kedvencet választani. Talán ebben a pillanatban a Kedvenc mindenem a biciklim, de közben meg a hatdiplomásat is úgy imádom. 

Milyen hatást gyakorolt rád az 1-es banda?
Igazából egy kicsit megváltoztatták a szerelemmel kapcsolatos nézeteimet, aztán rengeteget segítettek a Script-dalok, ha egy kicsit nyugtalan volt a lelkem, és a dalszövegeik erőt adtak. 

Mi a kedvenc szöveged az 1-estől?
I'm still alive but I'm barely breathing, just prayin to a god that I don't believe in. 

Hányszor láttad a 4-est élőben?
Egyszer, de remélem sokkal többször fogom még. 

Mi a kedvenc számod a kettestől?
A Houdini. 

Van olyan dal a 3-astól, ami szomorúvá tesz?
Igazából a Beatles nálam inkább örömzene, nem is nagyon szoktam akkor hallgatni, ha szomorú vagyok. 

Mikor ismerted meg a 2-est?
A Pumped up kicks még nem is volt mainstream, főleg nem itthon, amikor nálam már a torches a kívánságlistám élén volt. Tehát viszonylag hamar (: 

Hogyan szeretted meg a 3-ast?
Kisgyerekkorom óta körülvettek a Beatles-dalok, de úgy istenigazándiból két éve szerettem meg őket, amikor a brit x factorban beatles-hét volt, és utána rákerestem az eredeti dalokra, és aww. 

Mi a kedvenc dalod az 5-östől?
Szintén lehetetlen egyet választani, a Talk, A Speed of sound, a Violet hill és a Major minus hatalmas kedvenceim. 

Hányszor láttad a 2-est élőben?
Egyszer sem. Még. Hangsúlyozom, még. 

Milyen jó koncertélményed van az 5-össel kapcsolatban?
Ööö..hát sajnos még Coldplay koncertre sem sikerült eljutnom, de egyszer egy német rádió élőben sugározta egy kölni koncertüket, és hát...varázslatos volt.

Van olyan szám a 4-estől, ami szomorúvá tesz?
Az ébressz fel. 

Mi a kedvenc dalod a 3-astól?
Help!, Here comes the sun, I am the walrus.