Kedves Napóleon nászéjszakája!

Lévén még soha nem írtam egy ilyen érzelmektől túlfűtött eseménynek levelet, kicsit zavarban érzem magam. Na jó, annyira azért nem, tekintve mekkora fuccsba torkolott az este. 

Pedig szerintem mindkét résztvevő úgy gondolta, hogy Ön, mint a nászéjszaka valami csoda, egy csak álmainkban létező kép, aminek még a földi vetülete is varázslatos lesz. Hogy majd életük legszebb pillanatai között tartják számon ezt a napot. Hogy még a nyertes csaták után is ez ugrik be Bonaparte bácsi fejecskéjébe: "óóóó az az éjszaka, az milyen tökéletes volt"

De sajnos mindketten tudjuk, hogy másképp alakultak a dolgok. Lássuk be, ezzel azért előre nem lehetett számolni. Mert ugyan ki gondolta volna, hogy annak a kutyának aznap este pont Napóleonék szobája felé akad  dolga. És ki gondolta volna, hogy annyira éhes lesz, hogy nem tudja visszafogni magát. Vagy lehet nem is éhes volt? Csak annyira feldúlta őt a látvány... a szenvedély, hogy nem tudta kontrollálni magát? Ezt már soha nem fogjuk megtudni. 

Amit viszont biztosan tudunk, hogy ez a kutya megzavarta azt a bizonyos illúziót, amit ön, kedves nászéjszaka látszatni engedett. Berontott a paradicsomba, Bonaparte és újdonsült felesége tündérvilágába, és egyetlen mozdulatával darabokra tördelte azt. 

Mondjuk, szerintem egészen kegyes megoldás volt, hogy szegény Napóleonunk lábát vette célba. Mennyivel kellemetlenebb lett volna a történet, ha feljebb céloz ez a pára. Vagy épp a szende szűz kisasszonyt szemeli ki magának. Azt hiszem, sokkal kevesebbett tudnánk erről a balul elsült eseményről. vagy épp többet? Ki tudja, az emberek olyan rosszmájúak manapság. 

De ön erről már nem sokat hallhatott, hiszen több száz éve csak halvány emlékként él mellettünk. Csak a figyelmeztetés ólálkodik a fejünk felett, megmérgezve mindennapjainkat: Bármiylen tökéletesen eltervezett is egy esemény, egy állat mindig megzavarhatja, egyetlen szempillantás alatt. Ezért is érdemes ügyelnünk arra, hogy legfontosabb dolgainkat ne egy parasztudvar mellett, avagy egy állatkertben tegyük meg. Köszönöm Önnek, mélyen tisztelt nászéjszaka, hogy erre megtanított. Örök hálám. 

Ui: Ezer bocsánat Napóleon úrtól, hogy nem sok dicső tette maradt legemlékezetesebb számomra, hanem ez a momentum. Adja át üdvözletemet.

Lieber Wiener Schnitzel,

Ne aggódj, nem kényeztetlek el annyira, hogy az egész levelet németül írjam, de egyszerűen nem hagyhattam ki, hogy ezen a csodás nyelven köszöntselek. Ezzel is csak azt szeretném kifejezni, hogy mennyire fontos vagy nekem.

Azt hiszem, eddig nem fordítottam rád kellő figyelmet. Bár te voltál az, aki egész életemben itt ültél mellettem, fogtad a kezem, és átkísértél a nehéz időszakokon, én mindig a különlegességek felé irányítottam a tekintetem. Tudom, hogy nagyon fájt, amikor a currys csirkét, a milánóit vagy a roston fogast választottam helyetted, tudom, hogy szíven szúrt minden egyes pillanat, amikor nem te lettél a kiválasztott. Hidd el, én őszintén sajnálom, hogy nem tudsz velem tartani minden pillanatban, de néha nekem is kell a változatosság. Bocsánat.

Mondtam már, hogy mennyire szeretlek? Imádom, hogy ennyire megbízható vagy, hogy akármikor szükségem van rád, te jössz, segítesz a túlélésben, és ami fontos, sosem változol. Mindig megmaradsz olyan fantasztikusnak, mint amilyen az első találkozásunkkor is voltál. És hidd el, engem egyáltalán nem érdekel. hogy mi vesz körül téged, az érzéseimen ez nem fog változtatni. Lehetsz épp egy saláta társaságában, párosodhatsz krumplipürével vagy egy kis hasábbal, de választhatod a rizst is, engem nem érdekel, amíg te is ott vagy. A lényeg, hogy láthassalak téged is, a halványsárga, világos bundádban, ami már állandó kiegészítőddé vált. Szeretem, amikor vékony vagy, de az istenért sem kényszerítenélek fogyókúrára. Te tökéletes vagy úgy, ahogy.

Azt is imádom benned, hogy bármilyen útra indulok, velem tartasz. Mintha éreznéd, hogy külföldön nem ugyanolyan semmi, ha nem vagy velem. Bepakolsz egy kenyérbőröndbe, hozod magaddal a naptejet egy kis majonéz képében, és még a törölközőre is van gondod a cuki kis salátáddal, és már mehetünk is. Lényegtelen kérdés, hogy nekem már általában az odaúton szükségem van rád, de te tündérbogár módon feláldozod a nyaralásodat értem. Ennél többet nem is várhatnék el egy tökéletes rántott szelettől.

Köszönöm, hogy vagy.

Kedves Kristen Stewart!

Aljasnak érzem magam, amiért pont téged választottalak ki. Mármint komolyan, mennyi de mennyi ember van ebben a celebvilágban, akit nem szeretek... Hidd el, van rengeteg olyan, aki sokkal tehetségtelenebb nálad, lehetetlenebb, idegesítőbb, bunkóbb, butább, és csak egyszerűen kevésbé érdemli meg a figyelmet mint te. Akkor miért pont neked írok? Csak egy hirtelen ötlet volt. 

Igazából, mint emberrel, nincsenek is veled problémáim. Vannak interjúk, ahol nagyon szimpatikusnak tűnsz, vannak, ahol kevésbé, de ez egyáltalán nem indokolná a levelet. Még a Roberttel való kapcsolatodat is abszolút könnyen elfogadtam, esküszöm van bennetek valami szerethető. 

Amit viszont annyira már nem szeretek - nem terveztem ennél csúnyább vagy degradálóbb szót használni, mert én tényleg tisztellek - az a színészi játékod. Egyszerűen nem tudok vele mit kezdeni. Pedig esküszöm, régebben voltak jó húzásaid. A Speak!-ben például kifejezetten szerettelek, és a Pánikszoba is passzolt hozzád. Még az alkonyatban is volt valami esetlen báj, ami azonban azóta történt...az számomra értékelhetetlen. A kalandparkról szót sem ejtek, az alkonyat folytatásokból csak a fogaid maradtak meg, ahogy a film teljes egészében itt virítanak előttem, és a hófehér és a vadász... életemben nem sajnáltam még mozis pénzt annyira, mint amit ott akkor rád pazaroltam. Valami nagyon nincs rendben a mimikáddal, az én számomra ez legalábbis az esetek kilencven százalékban észrevétlen marad, és csak az üres arcodat bámulom. Ha férfi lennék, talán még meg is elégednék ezzel, mert kár tagadni, szép vagy meg mittudomén, de minden valószínűség szerint lány vagyok, szóval... ez sem igazán segít. 

Természetesen  ha találkoznánk, eszembe sem jutna, hogy arcon rúgjalak. Neem, még véletlenül sem. Vedd ezt csak inkább  amolyan képletes rúgásnak..hogy felébresszelek, hogy mutass is ki valami érzelmet azon az arcon. És akkor teljesen rendben leszünk.

Pénztárosnő az egyik szupermarketben !

Már csak azért sem fogom kedvessel kezdeni a levelemet, mert egyszerűen nem érdemli meg ezt a jelzőt. Itt van még lehetőségnek a tisztelt is, de elég sok türelmemet és tiszteletemet elszívta már tőlem a társaival együtt, hazudni pedig nem szeretnék, úgyhogy inkább ezt is hanyagolnám. Igazából örülhetne annak is, hogy nem bunkóztam le már mindjárt a kezdetekkor. Minden csak nézőpont kérdése, nem?

Ahogy az is, ami már annyiszor megtörtént közöttünk. Nézze, én pontosan tudom, hogy nagyon fárasztó lehet napi nyolc órákat abban a pénztárban üldögélni, leolvasni a vonalkódokat, számolgatni a pénzt, kezelni a bankkártyaleolvasót, sok esetben még a zöldségeket is lemérni. Megértem, ez mennyire monoton és fárasztó, és emellett mennyire nem lehet hangulata ahhoz, hogy emberként viselkedjen a vásárlóival, de legalább egy kicsit megerőltethetné magát ezzel kapcsolatban. Tudja, amikor belépek egy üzletbe vásárolni, nem azt várom, hogy - bocsánat a kifejezésért - kinyalják a seggemet, de bizonyos fokú tiszteletet és kedvességet igen is elvár az ember, hiszen mégis csak én vagyok a vevő, és önnek - szerintem - az is feladata lenne, hogy azt sugározza felém, hogy "óó itt minden annyira szuper, legközelebb is ebben a boltban fogok vásárolni". Ehhez képest mit kapok? Az első alkalommal el kezd morogni azon, hogy miért nincs nálam kosár... Nem kezdek el vitatkozni, hogy csak időt szerettem volna spórolni, vagy épp nem volt kosár a helyén - ez utóbbi talán már nem az én hibám, inkább hagyom, próbálok mosolyogni, és nem megsértődni azokon, amit haragjában a fejemhez vág. Másodszor már tanulok az esetből, és hiába csak egy csomag rágót szerettem volna vinni, fogom a kosarat, és abba teszem, nehogy probléma legyen... De Önnek, természetesen ismételten nem felelek meg... Már messziről hallom, ahogy elmormogja "Miért kell egy rohadt csomag rágónak egy egész kosár? " Én tényleg, én igazán igyekszem nem magamra venni és megsértődni. Elgondolkodom, milyen lehet az élete, próbálom meggyőzni magam, hogy biztos csak azért mond nekem ilyeneket, mert nagyon rossz napja volt, mert utálja a munkáját, mert előttem pár vevő biztosan bunkón viselkedett magával. Tudja, próbálok ráerőltetni egy mosolyt az arcomra, és nem a személyem elleni támadásként gondolni az egészre, mert úgy hamar meggondolatlan tetteket követhetnék el. És még mindig nem tartok ott, hogy elforduljak az Ön üzletétől, mert akármilyen hihetetlen, a többi pénztárosnő eszméletlenül kedvesen viselkedik velem - pedig nekik is ugyanannyit kell ott gürcölniük, mint Önnek - és az otthonomhoz is ez az üzlet áll a legközelebb.
Nem igazán tudom, mit kezdjek a helyzettel. Ha mostanában olyan peches vagyok, hogy csak az Ön pénztárja van nyitva, és kénytelen vagyok odaállni, mindig előre felkészítem magam a legrosszabbra, és próbálom visszafogni magam. Nem visszaszólni és kiosztani Önt, mert nem fogok ilyen mélyre alacsonyodnil. Helyette csak a képzeletemben játszom, ahol egy jól irányzott forgórúgással pont az arca közepét találom el. Egyelőre, ez nekem megfelel.

Tisztelt Miniszterelnök Úr!

Kedves David !

Oké, nem megy nekem ez a magázás, annyira idiótán érezném magam, még ha Anglia miniszterelnökéről is beszélünk. Bocsi. De ha Natalie megtehette, hogy már a bemutatkozásakor káromkodott, ráadásul többször is, akkor talán nekem is megengeded, hogy ilyen közvetlenül írjak neked. Mondjuk az is igaz, hogy soha nem leszek olyan elbűvölően bájos és szép, mint Natalie, de ez megint más tészta. Szóval, ha esetleg nem tájékoztattak volna még erről, az egyik kedvenc filmem abszolút kedvenc szereplője vagy, úgyhogy megérdemled, hogy elmeséljem neked, miért is zártalak annyira a szívembe. 
Először is, elragadó a humorod. Ez nálam az első a legfontosabb pont, akár filmet nézek, akár a való életben keresgélek beszélgetőpartner után... fárasztó poénok nélkül nagyon nehéz bármit is élvezni, ezt azért lássuk be. Ráadásul te ezt olyan kis bájosan ügyetlen módon végzed, hogy már ezzel teljesen és totálisan megtaláltál. Aztán azt is imádom benned, hogy annak ellenére, hogy miniszterelnök vagy, valahogy olyan közelinek és emberinek tűnsz. Meg sem próbálod úgy beállítani a történetet, mintha te lennél itt a Jani, mintha bármiben is felsőbbrendű lennél...nem, pont azt szeretem benned, hogy annyira - bocsánat a kifejezésért, nehogy sértésnek vedd - mindennapinak tűnsz. Eloszlatod a hülye illúzióinkat azokról a fenti emberekről, és tudod mit? Ez nálam abszolút nyerő pont. 
Nem tudom, te mennyire szívesen emlékszel az idióta táncodra a Downing Street-i házadban, de az speciel a kedvenc jeleneteim közé tartozik az egész filmben. Egyszerűen imádnivaló, ahogy egyébként az is, ahogy a történetünk elején próbálsz ellenállni Natalie-nak. Hogy azt ne is említsem, amikor felajánlod neki, hogy majd a miniszterelnöki testőrség ellátja a baját a volt barátnak, aki azt állította, hogy nagy a feneke. És amikor megkapod a képeslapot, felpattan, és ilyen YOLO módon végigkopogtatod az utcát. És az énekhangod abban a karácsonyi dalban.... na az is megérne egy misét. 
Mit is mondhatnék még? Imádom a kapcsolatodat Natalievel, remek párost alkottok, és annyira kiváncsi lennék, hogy mi történt veletek a flm után. Mert egészen biztos vagyok benne, hogy azóta is rengeteg csodálatos közös élményetek lett. Annyi mindent tudnék kérdezni, ha egyszer találkoznánk. Hogy például miért pont Girls Aloud-ra kellett táncolgatnod, mikor nektek, briteknek annyi, de annyi fantasztikus zenétek van. Hogy hogyan kerültél egyáltalán a miniszterelnöki székbe, hogy milyen a kapcsolatod a királynővel, tudod, hasonlók. Vagy megkérnélek én is, hogy énekelj nekem valami karácsonyi dalt. Tudod, azért is imádom annyira azt a filmet, mert annyi, de annyi szeretet van benne. Ha megnézem, egyszerűen - hiába sírom el magam közben jópárszor - mindig jó kedvem lesz, és úgy érzem, van értelme annak az egésznek, hogy én itt lent keverek a Földön. És lehet, hogy nyálas, és túlzottan romantikus, és bugyuta, de engem ez sem érdekel. Szerintem fantasztikus, úgy ahogy van.
Még a végére annyit, hogy add át üdvözletem minden ismerősödnek, különösképp a nővéred gyerekeinek és... nem tudom. Hogy szoktak elbúcsúzni egy miniszterelnöknek írt levélben? Vagy ezt ne is számítsuk annak? Végülis minden voltam, csak formális nekem. Akkor csak írok egy nagy, kövér hellót, és remélem, hogy csak egy pillanatra is mosolyra derítettelek.