Gondolom tartozok valamiféle magyarázattal amiatt, hogy a szeszélyeimnek és hangulatingadozásaimnak köszönhetően állandóan a kinézetet változtatom. Próbálok valami olyat keresni, amit ténylegesen meg tudok szokni és szeretni fogok, most egyelőre kibékültem ezzel is, de ki tudja meddig tart ez az állapot. Arra jutottam, hogy bűnözhetek egy kicsit a bejegyzésemmel, és írok nektek pár olyan dologról ,ami halálra, de ténylegesen halálra idegesít mostanában. Mivel az érettségi és egyéb elfoglaltságaim miatt viszonylag sok időt kellett már a nyári szünetemből Győrben töltenem, elkerülhetetlen volt, hogy egy kicsit visszarázódjak a buszos-átszállásos közlekedésbe a miniatűr világvégi falucskám és a város között. De egyszerűen borzasztóan elegem van belőle. Nem is magával az utazással van bajom, azt kifejezetten élvezem, főleg, ha van nálam valami zenelejátszásra képes készülék, amit viszont rohadtul gyűlölök, az az embertömeg. Aki nem élt még ilyen nyomorék faluban, mint én, az nem is tudja elképzelni, milyenek az ilyen közönségek. Vagyis javítom magam, valaki kifejezetten élvezi az ilyen környezetet, hogy minden jöttmenttel szóbaállhat és jópofizhat, amikor csak szeretne, de én undorodom ettől a magatartástól. Miért kellene a félórás buszút alatt szórakoztatnom azt a srácot, akit utoljára kb. öt éve láttam, akkor sem beszéltem vele három szónál többet és kifejezetten nem szeretem, mint embert, mert idegesít. De az egész falu felháborodik, ha te nem vagy ennyire sem képes, és hallgatsz, mint a sír. Vagy, ami mégjobban felhúzott a múltkori utamon...Van egy lány, kb. négy évvel idősebb nálam, és a sors fintora, hogy őt is Fanninak hívják. Tudni kell róla, hogy ő volt az egyetlen, aki az ártatlan, harmadikas, örömmel teli énemmel el tudta hitetni, hogy csúnya, és soha nem is lesz szebb. Konkrétan a saját fülem hallatára oltott az idősebb pasiknak amiatt, hogy épp milyen szoknya volt rajtam, vagy hogy volt megcsinálva a hajam. Ő valószínűleg nem is emlékszik már rá, bennem viszont nagyon mélyen megragadnak az ilyen sebek. Ezek után a napokban szembejött velem az utcán, és tök sértődötten köszönt, csak amiatt, mert én nem köszöntem neki előre. Na ott majdnem  eljutottam arra a pontra, hogy elengedem magam, és valami bődületesen csúnyát mondok, de aztán rájöttem, hogy azzal egyikünknek sem jobb. Szépen rámosolyogtam, köszöntem, de azért rendesen odavágta az idegeimet, mert MI A FRANCNAK VAN FELHÁBORODVA? MIÉÉÉRT? Konkrétan az egész falu ilyenekkel van amúgy tele, és ilyenkor áldom az eszem, hogy én innen tizenkét évesen kikerültem, ezzel egy csomó sérüléstől megvédve magamat. Így, hogy csak a nyaraimat töltöm itt, és akkor is a minimálisra szorítom a társalgásokat, így azért elviselhető az egész, de kimondom kerekperec, nem szeretek ebben a faluban élni. Annyi, de annyi a rosszmájú és rosszindulatú ember itt, néha az utcára sincs kedvem kimenni, és ha ismerőst látok, először csak a gyomrom fordul fel, csak aztán tudok magamból értelmes köszönést kipréselni. Utálom, hogy mindenkinek olyan elvárásai vannak itt velem szemben, amit én nem várok el tőlük, sőt nem is szeretném, hogy megtegyék. És még jobban zavar, hogy azok is barátságosságot meg kedvességet várnak el tőlem, akik konkrétan megnyomorították az általános iskolai életemet. Erről majd később egy külön bejegyzésben is szeretnék írni, mert az amerikai tinik rémálmát, az állandó csesztetést én már harmadikos koromban átélhettem, és igen, elég meghatározó élménye volt a gyerekkoromnak. Meg más terveim is vannak a bloggal kapcsolatban, nem, nemcsak a designcsere, hanem mindenképp szeretnék írni az elkövetkező napokban filmekről, amiket nemrég néztem meg, akkor arról, hogy miért nem tudok megérteni senkit, aki a melegházasságok ellen van, arról, hogy miért vonz engem a külföldi élet, aztán terveztem jönni egy Life Ruiner listával, azaz azon férfiemberek neveivel, akik teljesen tönkretesznek lelkileg, meg elmaradtam a fél éves zenei listámmal is, azt is bepótolnám. Szóval tervek vannak, csak a lendület hiányzik néha, de azért írok, ha tudok. A véleményeknek, kommenteknek pedig mindig örülök, mindent elolvasok, csak őszintén. Az oldalkritikák is készülnek, de kérjetek nyugodtan ott oldalt, igen, pontosan ott. Mivel viszonylag hosszan fejtem ki a véleményem, nem garantálom, hogy egy-két napon belül kész leszek, de mekkora meglepetés lesz, ha majd a semmiből felbukkanok a kritikával, ugye?

Nagyon sokan támadják az angolszász oktatási rendszert, nekem viszont egyvalami mindenképp szimpatikus benne: Hogy ha még évente ha három kötelezőt is olvasnak csak el, azokat ténylegesen átrágják és megpróbálják értelmezni. Emellett pedig a poroszos rendszer " minden régi, értékes irodalmat el kell olvastatni a gyerekkel, még akkor is, ha halvány gőze sincs, miről olvas a Faustban vagy Dante Isteni színjátékában" elvétől, és megpróbálnak inkább olyan könyveket elolvastatni szegény tinédzserekkel, amik esetlegesen tényleg érdekelhetik őket és mégis igényes, értékes olvasmányok is egyben. Akárhányszor bekapcsoltam valamelyik amerikai gimiben játszódó vígjátékot vagy bármilyen filmet, előbb-utóbb előtérbe került Harper Lee regénye, a Ne bántsátok a feketerigót! Hosszú ideje piszkálta már tehát az oldalamat, miért is olvassák ennyien ezt a történetet, és szülinapomra sikerült is megszereznem végre a könyvet. 

Már maga az is megnyerő egyébként ebben az amerikai olvasási rendszerben, hogy itt legalább megismerkedhetnek a fiatalok női írókkal, írónőkkel, kinek hogyan tetszik. Egyszerűen nagyon bántja a feminim énemet az, hogy akármennyire pazarul írtak a magyarok és külföldiek, akikről mi tanulunk, mégis mind férfiak. Férfiak, férfiak, férfiak... Még a kortárak közül is legtöbbször Spirót vesszük elő, Esterházyt... Na ezért is olvastam örömmel, hogy Harper Lee regénye milyen sikereket ért el, ezzel is bizonyítva, hogy a rohadt életbe, a nők is ugyanolyan jól tudnak írni, csak nem hagytunk nekik eddig annyi teret. 

De a hosszas bevezető után a regényre térve: Nem volt egyszerű feladat elolvasni. A történet persze ígéretesnek hangzott: Egy kislány, Scout elbeszélésében olvashatunk arról, hogyan élte meg ő, és bátyja, Jem, azt, hogy édesapjuk, Atticus egy színes bőrű embert véd a bíróságon. Nagyon lendületesen kezdtem tehát bele, de az első oldalak kicsi keserűséget is tartogattak: Akármennyire szerettem volna, legtöbbször nem tudtam azonosulni a főszereplőkkel, idegeített néhány jellemvonáuk, és ezeken csak nehezen tudtam túltenni magam. S mivel kigyerekekről beszélünk, az a tiszta ártatlanság, ami áradt belőlük, nálam néha átcsopott túlzott naivságba, amit sajnos nem viseltem könnyen. Egyetlen problémám volt még a regény elejével, hogy nagyon nehezen rázódtam bele a történetbe, ugyanis minden iszonyat részletesen lett elmesélve, és nem igazán értettem, hogy fogunk innen kilyukadni oda, amit a könyv leírása ígért nekünk. 

De egy idő után azért elsodort magával Scout elbeszélése, és onnan már izgatottan lapozgattam az oldalakat. A végére be kellett látnom, hogy minden kétkedésem ellenére a Ne bántsátok a feketerigót! remek könyv, ami olyan mély igazságokat hordoz, hogy beszélni sem igazán lehet róluk. Olyan, mintha egy rohadt lámpát gyújtana a fejedben, rámutat olyan alapvető emberi gyengeségekre, amikre magadtól nem gondolnál, és gyönyörűen visszavezet ahhoz a gyermeki tisztasághoz, amikor még igenis meg merted kérdezni, hogy vajon jogos-e, hogy az amerikaiak gonosznak tartják Hitlert, miközben ők maguk másodrendűként bánnak a feketékkel.

A Ne bántsátok a feketerigót! egyszerűen csodálatos történet, és sokkal több értelmét látnám annak, hogy ha mást nem, legalább ezt elolvastatnák a magyar gimnazistákkal is. Nekem sokkal többet jelentett érzelmileg, és többet is gondolkodtam rajta, mint azokon a drámákon, amiken kilencedikben és tizedikben átrágtam magam. A kevesebb, néha több, és nemcsak az antik, régi dolgok hordozhatnak értékeket. Végezetül hoztam pár idézetet kedvcsinálónak, illetve annyit még mindenképp hozzátennék, hogy sok kedvenc regényhősünk is alapművei között tartja számon Harper Lee könyvét, elég akár Stephen Chbosky Charliejára gondolnunk. 

– Azt hiszem, én bohóc leszek, ha felnövök – szólt Dill. Jem és én azon nyomban megálltunk. 
– Úgy ahogy mondom, bohóc – szólt. – Az emberekkel csak egy dolgot lehet csinálni, nevetni kell rajtuk. Ezért állok be egy cirkuszba, és halálra nevetem magamat. 
– Tévedsz, Dili – szólt Jem. – A bohócok szomorú emberek, és mások nevetnek rajtuk. 
– Akkor belőlem újfajta bohóc lesz. Megállok a cirkusz porondján, és nevetek az embereken.

- De az mégsem helyes, Mr. Raymond, hogy rosszabbnak tünteti fel magát, mint amilyen...
- Talán nem helyes, de így megértőbbek hozzám. Közözttünk maradjon, Miss Finch, én nemigen szeretem az italt, de lássa, az emberek soha nem értenék meg, hogy csak azért élek úgy, ahogyan élek, mert tetszik nekem.

Mivel, ahogy észrevettem, mostanában nekem egészen más fogalmam van a jó és igényes blogokról, mint a többségnek, megpróbálom pár gondolatban összeszedni, milyen blogokat olvasok el én szívesen. Rólam tudni kell, hogy nagyon kevés olyan oldalt választok ki, ahol ténylegesen minden bejegyzés érdekel, viszont rengeteg elém kerülő bejegyzésbe beleolvasok, valahova rendszeresebben vissza is írok. Ahhoz azonban, hogy egy-egy lány vagy fiú azt el tudja érni, hogy minden posztját várjam és naponta vagy kétnaponta felugorjak az oldalra... ahhoz azért jópár dolog szükséges.

1, Hosszú bejegyzések
Tudom, hogy a kilométeres írások a legtöbb embert leginkább megrémisztik ( ezzel okolom néha azt is, hogy az én blogom ennyire nyomorék..bár tudnék rövidebben írni, de nem tudok), engem valamiért mégis vonzz az, hogy a bejegyzések valamilyen hosszúságot elérjenek. Egyszerűen nem tudom komolyan venn i azokat, akik naponta-kétnaponta három-négy sorral kibökik a látogatóik szemét. Különösen igaz ez azokra a posztokra, ahol valamilyen véleményt formálnak meg. Nem azt várom el, hogy hosszú bekezdéseken keresztül ömlengjenek az adott filmről, zenéről, könyvről, de az isten szerelmére, ne intézzék el az egészet azzal, hogy "Szeretem Selena Gomezt, mert szép és jó a hangja és ez a klip is csodás, mert a színei nagyon szépek" Az ilyen kritikáknak nevezett szörnyűségektől szoktam én a falnak menni. 

2, Megfelelési kényszer
Hogy ez alatt mit értek? Hogy ne érezzem egyik íráson se, hogy az azért született meg olyannak, amilyen, hogy a szerzőt jobb színben tüntesse fel. Ez így még mindig elég homályos, nem? Na. Akkor hozok egy olyan példát, hogy mostanában elég sokan próbálkoznak azzal, hogy összeszedik a hátrányait valaminek, akárminek, és írnak egy egészen negatív, sokszor ironikus hangvételű bejegyzést mondjuk a mai disneyről, az ilyen-olyan tinikönyvekről vagy a popzenéről. Nem is ezekkel a posztokkal van bajom, sőt, sok ilyet elolvasok, és van, amelyik tetszik is, csak azt nem szeretem, mikor már az írásból lejön, hogy ez nem is az író teljesen őszinte véleménye és sok dolgot csak azért túloz el ennyire, hogy ettől nem is tudom milyenebbnek tűnjön. De a fordított is igaz, ha azt érzem egy pozitív hangvételű véleményen, hogy az csak azért lett ennyire magasztaló, hogy ezzel valamilyen réteg elvárásainak megfeleljen, már zárom is be az oldalt. 

3, Sokoldalú gömb
Igenis igényem van arra, hogy a bejegyzések ne csak egy témában íródjanak. Ha én egy ember életébe bele szeretnék látni, ha meg szeretném ismerni a véleményét, a gondolkodásmódját, akkor ne csak a napjairól olvassak, vagy ne csak az elolvasott könyveiről írt véleményeit láthassam. Bár mostanában nagyon sok a valamire specializálódott blog, én mégis a vegyesvágott salátákat szeretem a legjobban, ahol ugyan így néha áttekerek egy-két olyan posztot, amik nem keltették fel az érdeklődésemet, de még így is sokkal többet megtudok az adott bloggerről. 

4, Csak a kiemeléshegyeket ne
Mindig beleolvasgatok ilyen "honlapkritikákba" (amiknek a többsége nevetséges, na mindegy, erről majd mákor), és sok szerkesztőnek felróják, hogy nem használja eleget a kiemeléseket. Én meg csak így lesek, mert engem speciel eszméletlen módon szokott irritálni, ha a bejegyzéekben fél sor normál szövegek után egyből zöld, aztán piros, aztán aláhúzott, aztán ilyen, aztán olyan. Egyszerűen összezavar, és nem is szeretek olvasni tovább. 

5, Az a pici plusz
Minden ember érdekes valamilyen szempontból, mindenki életében lehetne találni olyan pontot, ami miatt megéri rá figyelni, viszont ha valaki egyértelműen elém is dobja, hogy mi miatt olvassam el a blogját, akkor arra hamarabb oda fogok figyelni. Lehet ez egy különleges iskola, egy furcsa hobbi, egy egyszerű mondat, akármi. 

6, Inspirációs blogok
Egyáltalán nem szeretem az úgynevezett inspirációs blogokat, mert általában nagyon egy kaptafára készülnek, és ha szép képeket szeretnék látni, majd megkeresem magamtól weheartiten meg lookbookon, köszönöm szépen. Azon kevés kivétel viszont, akiket olvasok, azért érdemelték ezt ki, mert ténylegesen olvashattom ott érdekes cikkeket és olyan ötleteket, amiket máshol nagyon nem. Szerintem, ha valaki ilyen oldalt nyit, nagyon fontos, hogy találjon magának egy irányt, amiben elindul, és akkor abban viszont ne csak felszínesen érintsen mindent, hanem mélyüljön el a témában. 

7, Vélemény blogok
Mostanában ezek húznak fel, talán még sokkal inkább, mint az inspirációsok. Édes cukorbogaraim, erről már beszéltem az egyes pontban is, de elismétlem még egyszer: Azért, mert két-három mondatban leírjátok hogy mennyire szerettek/nem szerettek valamit, majd odacsesztek még két képet, még ne hívjátok magatokat kritikusnak, és ne írjatok "kritikákat" . Az oldalkritikáknál ugyanez a helyzet. 

8, Minek kerülgetni a forró kását?
Utálom, ha valaki virágnyelven fogalmaz. Miért kell azzal idegesíteni a népet, hogy jajj, elmesélem ezt a történetet, de ezt meg azt a részét nem, mert az nem tartozik rátok, ne is kérdezzétek. Halál idegesítő, mert akkor már cicavirág vagy mondd el az egészet kerekperec, vagy bele se kezdj. Ha valaki rendszeresen fogat mos a blogjában, azaz ténylegesen azt meséli el, mi történt vele izgalmasabb óráiban, az már legalább lássa be, hogy nem lehet félmunkát végezni. Mindent, vagy semmit. 

9, Akkor kiket is olvasok én tulajdonképpen?
Ahogy említettem, nincs olyan sok blog, akiket rendszeresen olvasnék, de megpróbáltam összegyűjteni így gp-s berkeken belül a mostani kedvenceimet. Ha tudtok még jó blogokról errefelé, értesítsetek (: 
Jons - evolt.gp
Arachme - almaspite.gp
Vic - 666waystolove.gp
Fizzu - strawberryswing.gp
Holland - extraszisztole.gp
Niaa - maketea.gp
Fleur - acrosstheuniverse.gp
 

Itt jön persze a költői kérdés, hogy én mit gondolok a saját blogomról. Nos, egyáltalán nem hiszek abban, hogy olyan sok olvasója lenne a blognak, legalábbis olyan, aki ténylegesen szeretné azokat a hülyeségeket, amiket így összehordok, és egy hónapban két-három bejegyzésnél többet olvasna. Ehhez én kevés vagyok. Ennek ellenére szeretném megköszönni mindenkinek, aki valaha is végigolvasott valamit, amit én írtam, és kibírta a hülye megfogalmazásaimat meg az egész lényemet elviselte (:
 

Jajj olyan boldog vagyok, amikor érdekes tumbli dolgokkal jöhetek. Mármint, amit most találtam, az kifejezetten érdekes most, mindenféle negatív fennhang nélkül. Annyiféle 30 napos kihívást kitaláltak már, viszont ezt az ország/nemzetiség kihívást még egyáltalán nem sok helyen láttam, kicsit ilyen ritkaságszámba jár, az országunkról meg a többiről meg úgyis megvan a véleményem, szóval még akár értelme is lehet annak, hogy kitöltöm. kacsintósfej. 
1. Melyik országban élsz? Az egyetlen és drága Magyarország.
2. Mit szeretsz az országodban? 
Szerintem van egy-két nagyon hangulatos városkánk, amik méltatlanul kevés figyelmet kapnak, aztán szeretem azt, hogy legalább, ha másban nem is, fesztiválok terén viszonylag jól állunk, szeretem a nyelvünket, szeretem, hogy rántotthús alakú az országunk, a folyóinkat, azt, hogy a Balatonnak ilyen kultusza van, a költőinket és íróinkat, az alternatív zenei képviselőinket, az édességeinket, a tipikusan magyar vígjátékainkat, a csak magyarul értelmezhető vicceket meg a káromkodásainkat. 
3. Mit nem szeretsz az országodban?
Budapest istenítését, a magyar médiát, a mocskos politikai életet, az egységes birkamagatartást, az oktatási törvényt, a zsíros-paprikás magyar kajákat, a kezdő tanárok fizetését, az unicomot, hogy mindenki azt hiszi, csak nekünk vannak feltalálóink, az utak állapotát, hogy bármilyen apró változás van a z időjárásban, már megbénul minden, és egyes számú bűn: hogy még mindig Trianonon rágódunk. Majd ezt egyszer kifejtem. 
4. Kedvenc országod?
Norvégia. Na most, tudom, hogy mostanában elég felkapott lett, indokolatlanul, ezért leírom a legfontosabbakat. Több, mint öt éve szeretem már ezt az északi országot, tehát nem egy hirtelen fellángolás. Rengeteget olvastam már róla, blogokat követtem, történelmi könyveket lapozgattam, sok mindennel tisztában vagyok. Tetszik az, ahogy az ottani politika gondolkodik, tetszik, hogy mennyi nő van a parlamentben, és hogy az apukának is otthon kell maradnia a gyerekkel. Imádom a fjordokat és a hegyeket is. A norvég nyelvben kifejezetten tetszik, hogy a nyelvtan nem tűnik nehéznek, és már alig várom, hogy tanulhassam. Norvégia nemcsak Oslóból áll, ugyanennyire szeretem Bergent, Arendalt, Lillehammert és a többi várost. Imádom, hogy az ország tele van síugrósáncokkal. És igen, voltam már Norvégiában. Csodás. Szóval nem, nem divatból szeretem Norvégiát, köszi. 
5. Írj le minden országot, ahol jártál már!
Szlovákia, Ausztria, Románia, Szerbia, Olaszország, Csehország, Egyiptom, Spanyolország, Németország, Belgium, Hollandia, Franciaország, Egyesült Királyság, Norvégia, Dánia
6. Milyen nyelveken tudsz beszélni és milyen szinten?
Németből felsőfokú nyelvvizsgám van, és angolul és folyékonyan beszélek és most fogok majd elkezdeni spanyolul vagy olaszul :D
7. Ismersz személyesen külföldieket?
Nagy szerencsém van, mert ismerek egy kupac embert Szlovákiából, Litvániából, Észtországból, Lettországból, Csehországból és Németországóból a színjátszós programok miatt, plusz a cserediákom is egy német csajszi volt, ilyen kis tumblis kötődéseim pedig ezerfelé vannak. 
8. Egy sztereotípia az országoddal kapcsolatban
Hogy jó vendéglátók vagyunk. Bár szerintem azt csak mi állítjuk saját magunkról 
9. Mit gondolsz országod jelenlegi vezetőiről?
Jajj, az az érzékeny politika. Hát, Áderről nem szeretnék rosszakat mondani, mégiscsak a mi sulinkba járt, vagy mi, én bízom benne, még ha megalszik is néha a tej a szájában. Egyetlen Viktorunk már más kérdés, kezdem a maradék hitemet is elveszíteni vele kapcsolatban, egyszerűen hihetetlen az ürge. 
10. A kedvenc ételed a saját országodból és külföldről
Itthonról sosem tudok rendes kedvencet mondani, akárhányszor kérdezik, az egyik természetesen a túróruda, de az ugye orosz gyökerekkel is rendelkezik, de mondjuk szeretem még a lángost is. 
Külföldről pedig egyrészt kifejezetten szeretem a paellát, aztán ott vannak az olaszok az összes tésztájukkal meg a pizzáikkal, és hát a skandináv húsgombócok az áfonyalekvárral, és az indiaiak currys csirkéje. 
11. Kedvenc magyar és külföldi filmed
Kedvenc magyar filmeim mindenképp a Magyar Vándor és a Valami Amerika 2, na ezeken konkrétan annyit tudok nevetni még huszadszorra is, hogy csak na. Szerintem zseniálisan mutatnak be minket. Gondolom, nem hollywoodi filmekre vágytok, akkor ott van a németektől a Die Welle ( A hullám) és a Keinohrhasen (Fülnélküli nyúl), a norvégoktól az Insomnia és a svédek eredeti Tetovált lánya is zseniális. 
12. Kedvenc magyar  és külföldi irodalmi mű?
Magyaroknál Kosztolányi Esti Kornélja, akkor a norvégoktól Jostein Gaarder Narancsos lánya és Ibsen drámái, az orosz irodalomból nekem mindenképp Bulgakov A Mester és Margaritája nyerő, szeretem még Goethe-től a Werthert, ha már németek. Angolszász vidékről meg Zabhegyező, Fitzgerald könyvei, Orwell, meg ilyenek, meg a satöbbi.
13. Kedvenc magyar és külföldi zenéd?
Magyar jelen pillanatban az Intim Torna Illegáltól a Nevetségesen valamint a Plutotól a Szilánk, Németországból Tim Bendzkotól a Nur noch kurz die Welt retten és Frida Goldtól a Wovon sollen wir träumen, Dániából most épp a New Politics Harlemje, aztán örök kedvencem még a Bamboleo. 
14. A leginspirálóbb magyar és külföldi személy
Végre egy elgondolkodtató kérdés (: Magyar vonalon olyan klasszikusokat, mint Kosztolányi és Radnóti muszáj megemlítenem, de mondjuk kicsit vagányabb vágányon Beck Zoli és Lovasi, az osztrákoktól Gregor Schlierenzauer, a norvég Marit Björgen, akkor Mads Mikkelsen dán, és George Harrison angol részről. 
15. Kedvenc művészeti alkotásod MAgyarországról és külföldről?
Egyik nagy kedvencem Szinyei Merse Páltól a Pipacsos mező ITT  Éstermészetesen Csontváryt is nagyon szeretem, mondjuk a magányos cédrust is, azt csak ismeri mindenki. Külföldről? Mi más, mint a norvég Munch Sikolya elsősorban ITT  meg minden ami Renoir és Monet. 
16. Kedvenc akcentusod
Gondolom az angolra gondolnak, akkor ott az olaszokat mindenképp megemlítem, behalok hogy beszélnek, aztán én még az essexi badass akcentust is imádom, még ha nem is értem. Ha a németről beszélünk, ott a berlini meg a tiroli, amit szintén nem értek. Magyarul mindenki cukin beszél.
17. Egy kép egy tájról, ami nagyon tetszik 

18. Melyik ország kultúráját találod a legérdekesebbnek?
Muszáj az angolokat mondanom, de amúgy ilyen szempontból még Ororszország is vonzó egy világ.
19. Hova szeretnél legközelebb eljutni és miért?
Ha olyat kell választanom, ahol még nem voltam, akkor egyrészt Oroszország, pont ezért, mert annyira egy más világ, aztán Finnország mindenképp, illetve Portugália, mert mindkettő csoda lehet. 
20. 5 random történelmi információ az országodról
-1222. II. András Aranybulla
- 150 éves török uralom
- II. Lajos a Csele patakba fulladt
- III. András az utolsó aranyágacska
- Mátyás király anyja Szilágyi Erzsébet volt 
(kb. ez az összes informácioóm, az a baj)
21. 5 nemzeti zászló, ami tetszik 
elfogult leszek, szóval a norvég, a finn, az észt, a kanadai, és az izraeli
22. Vannak külföldön rokonaik?
Sajnos közeli rokonról nem tudok :( valamelyik sokadunokatesómék Londonban élnek, de ennyi. 
23. Írj egy szép idézetet, ami az országodból származik
" A jövőt tervezem egy alig használt tollal" tessék. 
24. Egy nagyszerű, emlékezetes nap országod történelméből
Sajnos kénytelen leszek március tizenötöt írni, mert ez az egyetlen, amit ténylegesen egy fantasztikus dolognak tartok, mármint azt a hirtelen megmozdulást, a sok fiatalt, meg az összes kiemelt hőst, van bennük valami tényleg nagyszerű. 
25. Egy szörnyű nap országod történelméből 
1849. október hat, és nemcsak amiatt, akiket felakasztottak, hanem amiatt is, hogy ők bűnhődtek, amíg Kossuth külföldről mocskolta be Görgey nevét. Istenem, Kossuth a legtúlértékeltebb magyar, komolyan. 
26. Véleményed az országod himnuszáról
Szerintem a magyar himnusz szövege nem rossz, sőt, az elsőt követő versszakok nagyon tetszenek, viszont zeneileg... NEM NEM NEM. 
27. kedvenc nemzeti himnuszod
Nekem a pörgős, lelkesítő himnuszok tetszenek, ezért a kedvenceim a francia és az olasz, na meg a német egy kicsit. 
28. Mit gondolsz, mi a külföldiek véleménye az országodról?
Szerintem totálisan ignorálva vagyunk, mert annyira semmit nem tudunk általánosságban felmutatni. Néha, ha van valami kivételes, kiugró dolog, felfigyelnek ránk pár napra, de csak három napig tartunk, mint csoda, aztán ennyi. Az észtek, akiket ismerek, pl. csak az olcsó sört értékelték bennünk. 
29. Írj egy olyan politikai döntésről, amit szeretnél, hogy az országod átvenne. 
Nekem tetszik a skandinávok " az apukák is maradjanak otthon" hozzáállása, szerintem abszolőút haladó és előremutató ötlet, valamint a rohadt életbe, melegházzasságot mindenhova. az egész világban.
30. Mit gondolsz, milyen az országod lakójának lenni?
Szerintem, jelenleg, egy kicsit szívás. Ahol a kezdő tanár túlórákkal együtt ha összekapar százezret, úgy, hogy közben mindennek az ára az egekben van, és ahol kb. mindent megcsinálhat a politika, amit akar, igenis szívás élni. Vállalom a véleményem. 

Nálam  rendesen ritkaszágszámba esik azért, hogy valaminek második esélyt adjak, mert van ez az igencsak idegesítő tulajdonságom, hogy ha én valamiről eldöntöm, hogy az egy kis doboz cementet sem ér, akkor az nálam egy eldöntött, kész tény. Az esetek többségében még az sem vesz rá arra, hogy újra bizalmat szavazzak valaminek, hogy a környezetemben rengetegen szavaznának az újrakezdésre. 

A Gleevel először akkor futottam össze, amikor az RTL-en anno adni kezdték, akkor megnéztem legalább három részt, a főszereplő lányt elkönyveltem a legidegesítőbb sorozatszereplőnek, akivel valaha találkoztam, és rövidre zártam kötődésemet a történethez. Másodszor talán tavaly nyáron vagy ősszel próbálkozhattam, amikor ismételten kétségbeesetten kutattam valamilyen jó sorozat után ( a jó kb. egyenértékű a van benne egy meleg srác/ több meleg srác, imádnivaló kiadásban), de a pilot rész ismételten megállított. Még gyorsabban temettem el a glee-t valahol jó mélyen, és szinte biztosra vettem, hogy soha többet nem találkozom majd vele. 

Akkor mégis mi vezetett ahhoz, hogy a nyári szünetem első két hetét azzal töltöttem, hogy megragadva minden pillanatot, igazi függővé váltam, és már most hiányzik az egész? Miért adtam én egyáltalán harmadik esélyt, ha már a második is kudarcba fulladt? Miért álltam neki újra, mikor már itt a blogban is párszor kifejezésre adtam az ellenérveimet és a rossz érzéseimet? Egyrészt, valamelyik nap random odakeveredtem az HBO-ra, és épp a koncertfilm ment, és mivel a zenét még mindig értelmesebb elfoglaltságnak tartom, mint a brazil szappanoperákat és a teleshopot, ezért odaragadtam. Rá kellett jönnöm, hogy akármennyire erősre építettem a védelmemet, egy-két szereplő még mindig nagyon-nagyon érdekel, és, még ha utáltam is beismerni, volt azért jópár dal, ami tetszett. Na nem mintha a dalokat nem követtem volna figyelemmel az évek során... Mindig volt egy-két kedvencem, amit youtubeon titokban hallgatgattam.  De még ez sem lett volna elég, ha nem lett volna ennyi ember körülöttem, aki minden kétségem ellenére állította, hogy a glee igenis jó sorozat. Gondoltam, hogy próba cseresznye alapon, most már ténylegesen utoljára belevágok a négy évadba, és a nyaramat rendesen beosztva, majd szép lassan végzek vele augusztusra. 

De, ember tervez, a függőségre hajlamos idiótaságom meg végez, így már ma a hátam mögött tudhatom mind a 88 részt. És, akármennyire nehezemre esik ezt bevallanom, a GLEE a legnagyobb kellemes csalódás nálam a filmek és sorozatok rengetegében, imádtam minden percét és az egyik legjelentősebb kedvencemmé vált. Na most. Tudom, hogy a legtöbben milyen szkeptimizmussal állnak az egészhez: Hogy egy amerikai juharszirup az egész, hogy a dalok egyáltalán nem erős feldolgozások, hogy idegesítik őket a szereplők, stb, stb... Pontosan ismerem ezeket a gondolatokat, mert ugyanezek jártak az én fejemben is éveken keresztül. De, ha engem kérdeztek, ez az egész megérdemel egy próbát.

Ha engem kérdeztek, igenis érdemes megnézni a Gleet, rendesen elgondolkodtat a maga módján, és meg is változtat , szóval minden funkcióját betölti, amire nekem szükségem volt. Na, ennyit a hivatalos dolgokról. Ha tovább mentek, akkor ott már egy fangirl-réteggel átitatott rész következik a véleményemmel a szereplőkről, a kedvenceimről, a legjobb dalokról, és hasonló lényegtelen, de kikívánkozó dolgokról.