Közepesen cinikusra vett, a rajongó énemtől a lehető leginkább elvonatkoztatott beszámoló a ma esti koncertféleségről, amit ByeAlex produkált. A félreértések elkerülése végett, imádom Alexet, és ha vehetjük úgy, akkor ez az iromány amolyan fordított szurkálódás minden rosszindulatú újságírónak, mondván, ilyet mindenki tud írni. Mert egyébként tényleg. 

Az egyik legnagyobb kockázata annak, ha valaki ingyenes rendezvényen ( lásd falunapok, gyereknapok és kisvárosi fesztiválok) lép fel ( szép magyarosan, haknizik), nem feltétlenül fog rajongó, minden dalt ismerő és partiképes közönséggel találkozni. Főleg persze, ha az embert csak pár hónapja ismerte meg az ország, de már ezen rövid idő alatt is rekordmennyiségű mocskolódás és rosszindulat érte.  Teljes album hiányában meg persze a repertoár sem ölt hatalmas méreteket, így vérmes reményekkel a mai ByeAlex koncertre elindulni teljesen felesleges lett volna.

Elvárásaim a közönséggel kapcsolatban abszolút teljesültek is. Az első sorokban középkorú házaspárok, kisgyerekes családok és elvétve egy-két korombeli fiatal. A koncertre kijelült tér azért ha szellősen is, de megtelik valahogy, de már ekkor, a bepakolás előtt is látszik, hogy sokan nem önszántukból álltak be a fűbe. A két-háromévesek biztosan jobban örültek volna az Alma együttesnek, ahogy a feleségük által elrángatott, magukban morgó férjek is szívesebben söröztek volna egy focimeccs előtt. Azért akadt jópár szülőkorban lévő, igencsak lelkes hölgyemény, akik a modern technika segítségével most már telefonjukra is felvehették a nagy kedvencet, a malmői hőst. Aki egy kb. negyedórás pakolgatás után meg is érkezik, szexisten gitárosa mögött, egy ilyen pultos-laptopos csávót hozva még magával. ( Mint azt a közönségben többen is megjegyezték, az élő zene azért nem ártott volna a produkciónak, így is messze Dani gitárjátéka vitte a hátán a dalokat, nem ártott volna a többi hangszer sem). A szemüveg meg a sapi elmaradhatatlan, ezt egyébként a dögmeleg ellenére egy narancssárga pulcsival és egy ilyen "hűűűdemenővagyokmertabokámfelééranacimvége" farmerrel toldja meg. Nincs lacafaca, a közönség köszöntése után egyből a mélyvízbe ugrunk. A legeslegmélyebb vízbe az elkövetkezendő időszakra, a nyitásként kiválasztott Justin Timberlake szám, a Lovestoned ugyanis messze a leggyengébb, ami a koncert alatt elhangzik. Alex még keresi a hangokat, meg a normális angolkiejtést, és finoman szólva nem a legjobb, ami hozzánk elér a sokadik sorba. Mi lesz ebből? -kérdezem, és remélem, hogy a saját számok azért dobnak majd egyet az amúgy meglehetősen lagymatag hangulaton. A közönség nem is túl lelkes a kezdet után, pedig Alex szellemesen még kedveseknek is nevez minket,  és megjegyzi, hogy Malmőben kétszer annyi ember előtt sikerült fellépnie, mint az egész város lakossága. Na, ez az este gyenge húzása, a mellettünk álló negyvenes apuka szerint legalábbis mindenképp, aki egyből egy "ne sértegess minket, te disznó"-val válaszol. Ha szerencsénk van, Alexékhez ez nem ért el. A kedvesem akusztikus verziója már több örömöt okoz, igazi megváltás a kezdeti döccenők után, Dani vokálozik Helga helyett (megjegyzem, baromi jól, kicsit számomra mindig is fura volt a női hang a kedvesemhez), a "dj" kölök meg úgy látszik ahhoz a dobszerű izéhez is ért, ami tulajdonképpen egy óriás fa építőkocka (remélem tudjátok, mire gondolok. ha a neve is megvan, megsúghatjátok, hátha művelődök egy kicsit). Plusz megjegyzés, hogy Alex itt valamiért képőes megfogni azt a rohadt mikrofonállványt, és nincs ott az idegesítően mozogó keze a szem előtt.  Gyorsan pörgünk is tovább, Alex legújabb szerzeményével, a Nekemte-vel, amit én csak egyszer hallottam előtte, így szinte teljesen új élményként hat. Van egy kis szerencsétlenkedés a technika részéről, ami miatt az első refrén annyira hangos lett, hogy előttünk a kislányok befogták a fülüket... Ezt leszámítva viszont ez a "nem is annyira Alexes" Alex-dal meglehetősen jól hangzik így koncerten, végre áttérünk a suttogásról az énekre is, és kövezzetek meg, de abszolút hallgatható Alex hangja, ilyen koraesti lődörgős programra legalábbis mindenképpen. További érdekesség, hogy ez a Nekemte így utólag sokkal erőteljesebb, hatásosabb dalnak hangzik élőben, mint a rögzített stúdió verzió. Ó, az élő zene előnyei. A Láttamoztam a viva tévé reklámjaihoz is tökéletesen passzolt, de a mostani időjárás is szinte felhívás keringőre ahhoz, hogy még magasabbra emelkedjen a hangulat. Ez történne legalábbis egy normális koncerten, az itteni közönség azonban még mindig nem az igazi. A dal viszont jó, legjobb jó gitárosunk ismételten kap egy kis lehetőséget arra, hogy megbolondítsa az egészet, és bár a technika még mindig makacskodik, azért megoldják a dolgokat. Ezzel kapcsolatban tudjuk meg Alex útjáról, hogy egy benzinkúton megállva a kocsija tetején hagyta a telefonját és a pénztárcáját, amit csak itt, a koncert helyszínén vett észre, de szerencsére mindene megvolt. A mázlista... A Messzirőlt még a Petőfi Rádiónak írta Alex, és ez is viszonylagos ismeretlenségnek örvend. Pedig egész jó, sőt, az este egyik legjobbja, főleg azért, mert a vokálban ismételten Dani segít. Furcsa, hogy a "Ki ismeri a Csókolomot?" kérdésre csak pár kéz emelkedik a magasba, de azt hiszem, fantasztikus közönségünkről már mindent elmondtam. Pedig a Csókolom jó, szerintem Alex legjobb dala, itt koncerten viszont valamiért nem működik. Talán pont azért, mert megpróbálják azzal fogaszthatóbbá tenni, hogy kicsit rockosabban hangszerelik, meg vanm egy instrumentál betét, ez viszont pont azt a hangulatot veszi el, amiért annyira lehet szeretni a Csókolomot. Akárhogyan számoljuk, a saját számok tárházának itt vége szakad, kíváncsi vagyok, mit húz még ki barátunk a kalapból. Gyorsan megemlíti azért, mennyien bántották őt a hülye dal meg az eurovízió miatt, felemlegeti az index fikázó cikkét a ZP-s koncertről, majd előveszi a kedvenc költőjétől, Adytól örökölt mégis-morált, és bejelenti, hogy most csakazértis Charlie whisky-jég kombója jön feldolgozva. Nincsenek vérmes reményeim pont az említett cikk miatt, de... Kiderül, hogy az est legjobb számáról beszélünk. Alexnek megjönj a hangja, és teljesen más hangszereléssel, egy kicsit újragondolva kapjuk meg a jeget dupla whiskyvel, ami még a falunapokon szocializálódott tömeget is megmozgatja, és a végére tényleg hangulat kerekedik. Ezt kihasználva aztán Alex a mobiljáról veszi a közönséget az utolsó Kedvesem-éneklésnél, hogy később ezt majd egy videóban felhasználhassa. Kedves tőle, bár nem hiszem, hogy ez lett volna élete koncertje és közönsége. Megköszöni a részvételt, aztán el is tűnnek, mint a kámfor, hogy minden rajongóval készülhessen fotó és mindenki kezére kerülhessen aláírás. 

Na, ez is egy nézőpont. Másrészről viszont még mindig szeretem azt, amit Alex csinál, és nem csalódtam egyáltalán ebben a koncertben sem. 

Ha már egy kicsit megérintettem, egy lagymatag szellővel odasuhintottam a magyar költővilágnak, ideje, hogy tényleg elkészítsem én is a magyar költő-leltárom. Összeszedegettem pár olyan magyar költőt, akire azért irodalomtankönyvileg rendesen kielemeztünk / ki fogunk elemezni mindannyian, és pár szóban úgy gondoltam, megemlékezem a személyes tapasztalataimról és a véleményemről, minden szinten. 
Csokonai Vitéz Mihály 
Csokonai volt az első, aki megértette velem, miért is érdemes egyáltalán szeretni a költészetet, és az ő versei voltak az elsők, amiket ténylegesen imádni tudtam. Még általánosban ismerkedtem meg a Tartózkodó kérelemmel, és egyszerűen beleszerettem abba a dallamosságba, amivel Csokonai élni tudott. A mai napig azon kevés vers közé tartozik ez, amit álmomból felkeltve, egyszeri átolvasás nélkül is elmondok. (egyszeri átolvasással konkrétan minden egyszer megtanult verset újramondok. anélkül azért nehéz). A Reményhez-t meg szerintem nem kell senkinek sem bemutatni, úgyhogy igen, Csokonai az egyik kedvenc költőm. 
Kölcsey Ferenc 
Egyetlen baj volt szegény ürgével, hogy évekig csak a Himnuszt ismertem tőle. Amivel, mint verssel egyébként semmi gondom nincs, de himnuszunként azért már vannak fenntartásaim. Amikor viszont már több versével sikerült valamilyen kapcsolatot kialakítanom, be kellett ismernem, hogy azért valamilyen szinten hajlandó vagyok azonosulni és szimpatizálni vele. A Vanitatum vanitas teszem azt egyszerűen fantasztikus, kevés vers fogott meg annyira, mint az. 
Vörösmarty Mihály
A Szózattal kapcsolatban valamiért sokkal kisebb volt az ellenállásom, már általános iskolában is nagyon szívesen tanultam meg az egészet. A sors furcsa fintora, hogy ennek ellenére sem került be Vörösmarty a kedvenceim közé. A Gondolatok a könyvtárban például nem nyerte el valamiért a tetszésem, hiába fantasztikus az utolsó egy sor. Az Előszó már sokkal inkább az én világom, de valami akkor is hiányzott Vörösmartyból. Nekem, de ez ugya abszolút szubjektív vélemény. Ne is várjátok el tőlem, hogy bármennyire is irodalmi szempontból álljak a költőkhöz, mert nem vagyok irodalmár, csak szeretek olvasni. 
Petőfi Sándor
Szerintem Petőfi az egyik leggyerekbarátabb magyar költő, ezért is fordulhatott elő, hogy már alsóban az Anyám tyúkjával meg a Füstbement tervvel keltem-feküdtem, és a Petőfi versei iránt érzett szeretetem későbbre is megtartottam. Emberileg már persze sokkal fogósabb kérdés a dolog, de szigorúan a költészetét nézve nekem semmi problémám nincs Petőfivel. Igazából egyedül a tájleíró versei nagyon felejtősek a számomra, bár ennek valószínűleg ahhoz is köze lehet, hogy egy percet sem éltem az Alföldön és a Tisza sem az én folyóm. De a többi... A Borozó például fantasztikus ritmusával, A Szeptember végén a mondanivalójával, Az Egy gondolat bánt engemet... pedig a képi világával fogott meg nagyon. 
Arany János
Általánosban egyáltalán nem szerettem Aranyt, ennek pedig egyetlen oka volt: A Toldi. Számomra az a mai napig egy gyenge pont, és nem szívesen olvasnám újra. A walesi bárdokkal aztán megfordult minden, soha olyan könnyen nem tanultam meg még hosszú verset, mint azt, és a mai napig az egyik kedvenc magyar versem. Ami viszont az igazi szenzáció volt számomra Arany költészetével kapcsolatban, az természetesen a balladaköltészete. Már az Ágnes asszonnyal sikerült elhitetnie velem, hogy imádom, de amikor elolvastam mondjuk a Híd-avatást, a Tengeri hántást, a Tetemre hívást, már teljesen le voltam nyűgözve. Azóta is ez a három mondjuk a kedvencem (:
Ady Endre
Ahogy már említettem, Ady számomra a nullpont. Hiába vagyok oda a magyarság-verseiért, meg a hozzáállásáért és látásmódjáért pár lényeges elemmel kapcsolatban, a szimbólumrendszere néha teljesen kikészített, mint emberrel sem voltam vele kibékülve, a szerelmi kapcsolataitól pedig eszméletlen módon idegenkedem, nálam a Léda vagy Csinszka kérdésnek ténylegesen semmi értelme, egyik sem idegesít jobban, mint a másik. Azt természetesen elismerem, hogy Ady hatalmasat alkotott, azt is megértem, ha valakinek ő a kedvence, de nálam mindig semleges lesz. Azért persze A magyar ugaron meg az Új vizeken járok beférkőzte magát a szívembe, de ez titok. 
Babits Mihály
Babits Bihály Bajnos Bem Baz Bén Bilágom... Már a kezdetekkor, az életrajz tanulmányozásakor is kerültek hatalmas kérdőjelek a fejembe a személyiségével kapcsolatban, de ezt még leküzdhette volna azzal, ha az én világomat eltaláló, megtaláló versekkel nyűgöz le, ez valamiért azonban nem történt meg.A lírikus epilógja pedig még tetszett is, sőt, egyik regényének, A gólyakalifának is adni fogok egy esélyt, sőt a Fortissimoban és A cigány a siralomházban-ban is van valami, ami megfogott, úgy nagy egészben viszont nem talált meg Babits, és valószínűleg sosem lesz a kedvencem. De ne legyen igazam. 
Kosztolányi Dezső
Nálam Kosztolányi A KÖLTŐ és AZ ÍRÓ, és erre már igazán fiatalkoromban fény derült. Nem tudom, mennyire ismert tény az, hogy én elsős koromtól kezdve egész általános iskolás koromban a szavalóversenyek állandó és viszonylag sikeres szereplője voltam. Másodikban bukkantam rá a Mostan színes tintákról álmodom... című versre egy ilyen gyerekvers-gyűjteményben, és rohantam is anyuhoz, hogy én bizony ezt fogom elmondani, lesz ami lesz. A rajongás pedig azóta egyre csak fokozódott, és egyáltalán nem az Édes Anna miatt... Nem, nem, Kosztolányi versei egyszerűen számomra annyit jelentenek, hogy elmondani is nehéz. És akkor a legjobbat még nem is mondtam... Bizony, az Esti Kornél. Nálam az már mindennek a csúcsa, a Boldog, szomorú dallal egy csokorban. 
Radnóti Miklós
"Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép" Ezt írta Radnóti a Nem tudhatomban, és ezzel a sorával érdemelte ki, hogy ő is nagy kedvenceim közé tartozzon. Mert akármennyire nem rajongok ezért a magyarkodjunk-virtusért a mai világban, a Nem tudhatom még az én számból is őszintének hangozhat. S bár ugyan az említett sor után Radnóti jóhiszeműen azt írja, hogy ezt minden magyar tudja is, ami, lássuk be, elég nagy ferdítés, azért rengeteg mindenre ráérzett. A Töredéket remélem senkinek nem kell bemutatnom, a versben az egyedüli tragédiát azt jelenti számomra, hogy ma is ugyanolyan aktuális lehet, mint akkor volt. Egy szó mint száz, Radnóti is a kedvencköltőlistám dobogóján van, mert zseniális, pont ezért. 
József Attila
A nagy kérdőjel ember a listámon. Magyarórán még nem találkoztam vele, így valószínűleg azok az órák döntenek majd arról, merre billenjen a mérleg. Ugyanis József Attila számomra annyira egy ilyen absztrakt fogalom, fogalmam sincs, szeretem-e vagy idegesít, nem tudom, a verseit imádom vagy iszonyodom tőlük, egyszerűen nem tudom eldönteni, milyen érzéseim vannak vele kapcsolatban. Ha esetleg később tanulunk róla, mindenképp megemlékezem róla még.

Első adagnak talán legyen elég ennyi. Sokan kimaradtak, tudom jól. Balassi eltűnt valahol a süllyesztőben Vajda Jánossal, Tóth Árpáddal, Juhász Gyulával, Pilinszkyvel és sok-sok egyéb kedvencemmel együtt, róluk igény esetben egy későbbi bejegyzésben még megemlékezhetek. Nektek ki a kedvenc költőtök? Ki az, akit egyáltalán nem szerettek? 

Alapvetően Ady számomra mindig is egy semleges nyugvópont volt a Nyugatosok között, sosem rajongtam érte annyira, mint Kosztolányiért, de nem is ellenszeveztem vele, mint például néha Babitscsal. Egy valamiben viszont számomra mindenképpen minden magyar költő felett áll, és ez az, ahogy ő látta a magyar népet. Úgy érzem, ő volt az egyetlen, aki tényleg ráérzett, milyen is az a nagyon sokszor emlegetett magyar mentalitás, és akármit tapasztalok kis országunk lakóival, mint tömeggel kapcsolatban, folyton csak ez az egy sor jut eszembe: Nekünk Mohács kell. 
Mert bár a hétnek az eredeti, nagy magyar tervek szerint arról kellett volna szólnia, hogy minden iskolás nagy boldogan énekli az Összefogás dalát, addig táncolnak barackfák körül, amíg bírják, és persze megtanulják, minél többször, annál jobb, hogy Trianon, aaaz, bizony nagyon csúnya dolog volt, és mi szegény, szerencsétlen magyarok, minket amúgy is csak üldöz a balszerencse. (Erről az egészről is megvan a véleményem, egyszer majd szentelnék neki egy posztot, de félek, hogy lekapcsolnak nagy kopasz bácsik vagy politikusok és megvernek, és ez nem lenne jó)
Ehhez képest pedig hova tűnt Trianon halovány fénye, mikor ismételten helyzet van, jön a Duna, mert nincs jobb dolga, és azt vette tervbe, hogy jól eláraszt itt mindent. Áháá, gondolta ő. De ekkor jöttek a magyarok, akik, ha ellenségről van szó, legyen ez akár a török, akár a természeti erők, képesek arra, ami semmi máskor nem sikerül: SEGÍTENEK EGYMÁSSAL ÉS ÖSSZEFOGNAK. Érdekes módon ilyenkor jönnek az önkéntesek ezerrel, lánctalpasok jönnek velem szemben Győr utcáin, és a mi koleszunkban is rendőrök alszanak ma. Ezt pedig nem lehet barackfatáncolással elérni, de még azzal sem, ha huszadszor is elismételjük, hogy márpedig Trianon, az, ha az nem lett volna... Csak a mi lett volnáktól nem halad előre ez az ország. Pontosan ilyenkor van szükségünk frissítő zuhanyokra, pofnöntésre, ahogy tette azt a Duna is. Mert lehet itt Trianonon meg a múlton siránkozni és búsúlni, meg fel lehet emelni a seggünket, kimenni a töltéshez és pakolni azokat a zsákokat. És ha a magyarnak ez kell, hogy normálisan és emberien viselkedjen, ha nekünk tényleg mindig Mohács kell... ám legyen. 

Általában ellenállok a kísértésnek, hogy csak zenékről pötyögjek, de most szerencsére megint sikerült pár értelmetlen részletet kiragadnom az életemből ahhoz, hogy bűnözhessek, és "zenélhessek" egy kicsit. Olyan előadókat válogattam össze, akiket akkor szoktam hallgatni, amikor nyugtató, relaxáló pillanatokra van szükségem egy autó- vagy vonatúton, akik annyira hangulatosak és finomak, hogy nem tudom nem szeretni őket. Néhányan talán ismerősök lesznek, néhányan nem, de ha egy kis nyugalomra vágytok, tényleg tiszta szívből ajánlom őket. 

BOY
az egy svájci és egy német lánykából álló duó eddigi legnagyobb sikere a Little Numbers című kislemez volt, ezzel már talán összefuthattatok a petőfi rádión vagy a youtube-on. Az első albumuk, a Mutual Friends az egyik kedvenc lemezemmé vált idén, egyszerűen annyira megnyugtató hangulata van minden egyes dalnak, anélkül, hogy bármelyik unalmassá válna. Ráadásul viszonylag ritkaságszámba megy, hogy az ilyen gitárzene női hangokkal párosuljon, így nálam mindenképp ők az év felfedezettjei. 
Érdemes hallgatni: Little Numbers, Boris, Oh Boy, Drive Darling, Waitress, Skin

Aiden Grimshaw
Nem mintha a brit X Factor nem termelt volna ki bőven elég tehetséget, de... Aiden hangjában van valami egészen speciális, és azon kevés tehetségkutatós közé tartozik, akik a műsor után tényleg értékes, egyedi és különleges zenét hoztak létre. Stílusilag nem is tudnám behatárolni első albumát, a Misty Eye-t, legyen elég annyi, hogy nem valószínű, hogy eddig ilyet hallottatok. Raádásul Aiden még egy ilyen iszonyatosan édes és imádnivaló akcentussal is rendelkezik, szóval könnyű beleesni. 
Érdemes hallgatni: Is this love?, Be Myself, Nothing at all, Curtain Call

Razorlight
Amikor megszerettem a Razorlightot, még arról sem tudtam, hogy közük van Svédországhoz, azóta viszont már a skandináv kötődésük is megerősített engem abban, hogy érdemes rájuk figyelnem. Róluk talán már többet lehet hallani, legyen akár a Who needs love? - ról, vagy az Americáról szó. Mostanában ugyan nem tartoznak a leghallgatottabb előadóim közé, de tényleg teljesen rájuk lehet kattani, mert nagyon fülbemászó dallamokkal, és iszonyat erős szövegekkel dolgoznak. 
Érdemes hallgatni: Who needs love?, America, Before I Fall To Pieces, I Can't stop this feeling I've got

Tim Bendzko
Tudom, most eszméletlenül vad vizekre eveztem, Tim ugyanis német nyelven énekel, de értékelném, ha ez nem riasztana el senkit, Tim számai ugyanis egyszerűen fantasztikusak. Esküszöm,az ő szájából még a német nyelv is gyönyörűnek hangzik, és amikor őt hallgatom, elhiszem, hogy ez a világ egyik legszebb nyelve. Arról meg persze ne is beszéljünk, hogy a szövegei bámulatosak, csak, hogy egy nagyon visszafogott példát említsek: " Ha a szavak az én nyelvem lennének, már elmondtam volna neked a legszebb szavakkal, mennyit is jelentesz". Adjatok neki egy esét, már csak az én kedvemért meg a két szép szeméért. 
Érdemes hallgatni: Wenn Worte meine Sprache wären, Keine Zeit, Nur noch kurz die Welt retten, Ich  laufe

Clueso
Maradjunk akkor a germán barátainknál, mert nem csak Timre érdemes odafigyelni a nagy Németországban. Clueso például mesterien bánik ezzel a furcsán hangzó nyelvvel, és majdnem annyi igét tud elhadarni mint Bérczesi Robi, csak ő mindezt németül teszi. Tőle mondjuk csak pár dalt szoktam meghallgatni, azok viszont megérnek egy misét, mert annyira ellazítanak egy-egy nehéz nap után, hogy én magam is csodálkozom. Arról meg ne is beszéljünk ,hogy Clueso azért pasinak sem utolsó. 
Érdemes hallgatni: GEWINNER, Zu schnell vorbei, Chicago, Mitnehm

Kings of Convenience
Létezhet-e zenei lista norvégok nélkül? Nálam nem. A Kings of Convenience ráadásul álmaim városában, Bergenben alakult, és én még életemben nem hallottam ennyire fantasztikus relaxáló zenét. Tényleg, abszolút tökéletes, ha valaki egy kis pihenésre és nyugalomra vágyik. Minden egyes daluk megérne egy misét, és egyébként már Röyksoppal is dolgoztak, úgyhogy, ha itthon nem is, legalább Skandináviában van már valamennyire nevük. Szóval, számomra abszolút ők az A+ kategória, és annyira örülök, hogy pár éve egy német lány segítségével rájuk találtam. Angolul énekelnek, úgyhogy nyelvi nehézségek sincsenek. 
Érdemes hallgatni: I'd rather dance with you, Mrs. Cold, Boat behind, misread, I don't know what I can save from you

 

Találkoztatok már azzal a jelenséggel, amikor a felnőttek, az igazán nagy és okos emberek próbálják megmagyarázni, hogy miért cigizik egyre több és több fiatal, és előbb vagy utóbb mindannyian ott lyukadnak ki, hogy mert az olyan menő és szexi. Lehet, hogy velem van a baj, és már megint félrekapcsoltak bennem valamit, de szerintem egyáltalán nem lesz valaki attól szexi, hogy cigi van a szájában. Ne értsetek félre, nem azt mondom ezzel, hogy nincsenek olyan emberek, akik eszméletlenül überszexuálisan vadítóan tökéletesek egy szál cettával a szájukban... Mert vannak ilyenek, kár is tagadni. Viszont muszáj belátnunk, hogy ezen tünemények a nikotinbomba nélkül is elragadóak annyira, hogy elabolják a szívünket. A többi, átlagos kis cigiző emberke meg számomra egyáltalán nem lesz attól vonzó, de még csak szimpatikus sem, mert rágyújt. Még egyszer, nem a dohányosokkal van bajom, csak egyszerűen nálam semmilyen plusz értéket nem közvetít az, ha rgyújt előttem valaki. Nem is nagyon szeretnék belemenni abba, hogy miért cigiznek manapság ennyit már a 14-15 évesek is, ez maradjon az ő dolguk, én úgysem tudom megváltoztatni az ő gondolkodásmódjukat, akkor meg pusztuljon a férgese. Én meg nagy nyugodtan magamba szívom a passzív-füstöt, aminek egyébként már a gondolatától is rosszul vagyok, és a végén előbb halok meg, mint ők. Ez lenne a sors fintora, ugye? Természetesen gyújtottam már rá, talán összesen életemben ötször, és abból csak az első egy alkalommal voltam józan, ami ezért így egy annyira borzalmas élménnyé vált a szememben, hogy azóta csak alkoholos befolyásoltság alatt mutattam ki, mennyire gyenge személyiség is vagyok valójában. Erre egyáltalán nem vagyok büszke, és mostanában már a bulikba is úgy megyek, hogy végig azt szajkózom magamba, hogy "No cigi No", olyan Go Johnny Go dallamban és így egyelőre minden tökéletes. Hegyi beszéd gondolom nem hiányzik senkinek, úgyis mindenki a fejetekbe rágta már, hogy ha szívjátok azt a kaksit, akkor csak nektek lesz rosszabb, de én már belefáradtam abba, hogy bárkit is meggyőzzek arról, hogy attól, hogy csak hétvégente, csak vizsgaidőszakban, vagy csak haverokkal cigizik, még ugyanúgy tönkreteszi magát. 

Meg ne kérdezzétek, miért jutott pont ez ma eszembe. Ez a depresszív időjárás mindig előhozza belőlem a magvas gondolatokat. Valamelyik órán például az jutott eszembe, hogy mennyire überfantasztikus élete lehet azoknak, akiket jó szomszédokkal áldott meg a sors. A saját helyzetemről beszélve, nem mondom azt, hogy szerencsés vagyok, mert nem, de az igazat megvallva, lehetne sokkal rosszabb is a helyzet. A szembeszomszédunk egy a nyolcvan felé közelítő néni, de rá semmi panasz nem lehet. Kiskorunkban egy csomószor voltunk nála málnát enni, macskázni, kergetni a tyúkokat, meg ilyenek, most pedig mindig átveszi a csomagokat, ha nem vagyunk otthon, szól, ha bármit elfelejtettünk, szóval egy igazi jóságos tündérszomszédnéni. Az egyik szomszédunkban egy idősebb házaspár lakott, de a bácsi pár évvel ezelőtt meghalt. Velük már kicsit több gondom volt, többek között az, hogy egy időben disznókat tartottak, ami hát... hogy magyarázzam el ezt nektek, kedves városi lelkek? Vonzza a legyeket és büdös. Röviden. Meg van két rettentően, elképzelhetetlenül rossz fiúunoka, akik annyira hangosan tudnak ordibálni, általában akkor amikor én aludnék vagy olvasnék egy kicsit. A másik oldali szomszédság...Annak is megvan a maga pikantériája, ugyanis az általános iskolai természettanrnőmhöz és férjéhez van szerencsém. Ami sosem szerencsés. Mármint tanár mellett lakni. Elég ciki, ha mondjuk az anyukádnak szidod épp a tanári kart a kertben sétálva, és egyszer csak szembejön veled. Meg aztán van két böhömnagy kutyájuk, akik kifejezetten nem szeretnek engem. És megették a kiscicánkat. Azóta hadviselésben vagyunk. A legviccesebbek meg mondjuk a hátsó, kertszomszédjaink, ők ugyanis szlovákok, újgazdagok, és egy kukkot nem beszélnek magyarul. Nem mintha olyan nagyon kommunikálni akarnnak velünk...Általában csak a kertészük meg a bejárónőjük van otthon, ők magukat nem is gyakran látni... Hát ennyit a szomorú valóságról. Mennyivel jobb lenne, ha álmaim hercege next door lenne... Vagy épp az annyit keresett lelki társam és legjobb barátnőm. Vagy egy hiperszuper angoltanár. Megkönnyítené a helyzetem. 

Ezt a képet meg csak azért osztom meg, mert a körmeim ilyen fantasztikusan norvég zszlósok lettek és annyira örülök nekik, hogy nagyon.