Eljutottam addig, hogy én lettem a saját történetem mártíra és hőse, és ez olyan szintű megelégedéssel töltött el az elmúlt pár órában, hogy a szokásosnál gyorsabban és kevesebb hibával sikerült kifestenem a bal kezem körmeit is. Amit az elmúlt pár hétben véghezvittem, anélkül, hogy ájultan essek össze délutánonként, és instant egyes dolgozatokat írjak a legkülönbözőbb tantárgyakból, az a rengeteg filozofikus elmélkedés, véleménykifejtés és filmelemzés után végre megérdemelhetne egy külön posztot is. 

A március szeret velem olyat játszani, hogy az összes programomat és kötelességemet egyetlen, rövid periódusra, általában egy hétre pakolja össze, hogy még véletlenül sem lélegezhessek fel a tél végén, és számolhassak azzal a lehetőséggel, hogy nekem is jut egy kis pihenőidő. Így sikerült az idei évre egyetlen hétre kerülnie a németországi cserediákom látogatásának, a magyar színjátszós fesztiválnak és az ottani fellépésnek, egy németszínjátszós előadásnak és egy brno-i hétvégi programnak. Említésre sem méltó, hogy mindkét színjátszócsoportban rengeteg próba és szövegtanulás biztosítja azt, hogy ne unatkozzak délutánonként, és ha még ez nem lenne elég, április közepén csalogat engem egy felsőfokú német nyelvvizsga is. Sőt, fokozom a téteket, valamilyen fatális tévedés és véletlenek sorozata miatt sikerült továbbjutnom a német OKTV-n, így most már az országos döntő következik április elején. Mondanom sem kell, hogy egyáltalán nem érzem magam felkészültnek rá, és a német tanárnőm elég magas elvárásai miatt a legtöbb napomba bele kell paszíroznom azt is, hogy erre készüljek különböző cikkekkel és nyelvtani gyakorlatokkal. 

Összefoglalva, lassan arra sincs időm, hogy esténként leüljek egy kicsit, és zenét hallgassak, megnézzek pár sorozatrészt, vagy épp olvashassak valamit a közben kilométeres hosszúságúra dagadt bakancslistámról. Persze, minden szép, minden jó, és minden tökéletes, és nincs okom a panaszra, de, de, de... 

Annyira jó lenne néha, ha nem rakódna rám ennyi elvárás egyszere. Ha nem kellene holnap hőemelkedéssel egész napos színjátszópróbára mennem, csak azért, mert " kevesebb mint egy hónap és fellépünk, senki sem hiányozhat a próbákról" Ha nem kellene minden szabad pillanatomban azon gondolkodnom, hogy mit felejtettem el, melyik nyavalyás témazáróra nem tanultam még, melyik három oldalas németleckémet nem írtam még meg, és melyik darabhoz melyik kelléket és jelmezt nem szereztem még be. És a legbosszantóbb az egész történetben, hogy minden oldal minden képviselője azt hiszi, nekem csak az ő irányukban vannak kötelezettségeim, és az az alapvető elgondolásuk, hogy természetesen az ő dolguk számomra a legfontosabb. Egyszerűen képtelenek felfogni, mennyi minden között kellene az energiáimat megosztanom, és nem fogadják el, hogy nem minden gondolatom az ő projektjük körül forog. 

Ó, és szerintem mondanom sem kell, hogy időközben a családban is egyre csak tetőznek a problémák, amikről igazából nem szeretek senkivel sem beszélni, legyen elég annyi, hogy nagyopn nehéz időn megyünk keresztül és nem könnyű a helyzetem lelkiekben. És ez a legnagyobb vicc, hogy még így is nekem kell tartanom a jókedvű, friss, fiatal lány szerepét, és néha ha legbelül kb. összetörök is épp és halálra aggódom magam, akkor is vidám vagyok és mosolygok, és nem, ez most nem olyan apróságokról szól, minthogy kidobott a két hete egy buliban megismert pasim vagy hogy nem férek bele a három évvel ezelőtt vett nadrágomba. 

De ha bárki kérdezné, üzenem, hogy jól vagyok, élvezem tinédzseréveim fennmaradó részét, és minden a legnagyobb rendben van. Mert bár panaszkodni tudnék órákon keresztül, de ha jobban belegondolok, talán tényleg így van. Talán tényleg jól vagyok és talán tényleg minden rendben. 

Ingrid Sjöstrand - Sietek

Sietek.
Nem érek rá
leckét írni,
kivinni a szemetet,
kitakarítani.
Be kell majszolnom az egész világot,
mint egy paradicsomot,
mielőtt megöregszem,
mielőtt meghalok.

Ady: Nekünk Mohács kell

Ha van Isten, ne könyörüljön rajta:
Veréshez szokott fajta,
Cigány-népek langy szivû sihederje,
Verje csak, verje, verje.

Ha van Isten, meg ne sajnáljon engem:
Én magyarnak születtem.
Szent galambja nehogy zöld ágat hozzon,
Üssön csak, ostorozzon.

Ha van Isten, földtõl a fényes égig
Rángasson minket végig.
Ne legyen egy félpercnyi békességünk,
Mert akkor végünk, végünk.

Nem volt kifejezett újévi fogadalmam szilveszterkor, de valamikor az év elején megfogalmazódott bennem, hogy idén végre ideje lenne időt szánnom arra, hogy filmeket nézzek. Mindig is borzalmas filmnéző voltam, és nagyon ritkán jutott eszembe időtöltésként a filmnézés. Persze, rengeteg minden érdekelt, de a lustaságban olyan mélyre süllyedtem, hogy már az is hatalmas problémákat okozott, hogy megvárjam, amíg egy engem érdeklő darab letöltődik, és megkeressem a hozzá passzoló magyar feliratot. Ha volt egy-két szabad órám, és a tévében épp adtak valamit, ahhoz esetleg leültem, illetve ha a szobatársaim bombáztak a koleszban filmekkel, azokat sem hagytam ki. De ezen kívül? Szinte semmi. Nagyon kevés filmet láttam, s nagyon sok alapmű maradt ki az életemből, ezért is gondoltam arra, hogy idén megpróbálom a lehetetlent, és igyekszem behozni a lemaradásomat.  Kisebb siker koronázza az első hónapot, mivel összesen 10 filmet sikerült megnéznem, ami kb. meghaladja az egész tavalyi éves statisztikámat, kisebb túlzásokkal. És hogy ne felejtsem el, mik csábítottak el az év alatt, minden hónapban írok egy kis összefoglalót és élménybeszámolót az önképzésemből.
@ Holiday
Azért a legelső napokban még nem volt példamutató a magatartásom, és a Holiday csak azért került a listára, mert a téli szünet utolsó napjaiban az rtl klub műsorra tűzte. Azért nem bántam meg, hogy leültem mellé, annak ellenére, hogy csak egy tökéletesen kiszámítható romantikus vígjátékot kaptunk, annak viszont tökéletes volt, bár mélyebb nyomokat nem hagyott bennem. Cameron Diaz sosem tartozott a kedvenc színésznőim közé, de itt egészen szerettem, ahogy Kate Winsletbe sem tudtam belekötni. Jude Law meg iszonyat jó színész (és PASI. ), kellően bele lehet esni már az első színrelépése után is. Egyedül Jack Black szúrta a szemem valamiért, de még ő is belefért a képbe. Összességében egy tipikus szombat esti kis romkom, sem több, sem kevesebb.
@ The perks of being a wallflower

A könyvről már ódákat zengtem, így szerintem senkit nem fog meglepni, hogy a filmért is odáig meg vissza vagyok. Egyrészt szerintem fantasztikus színészeket sikerült kifogni a szerepekre, és külön kiemelném Ezra Millert, akinél tökéletesebb Patricket el sem tudnék képzelni. Persze azért Logan Lerman és Emma Watson is rendesen kitettek magukért, arról nem is beszélve, hogy a rendezés is elképesztő, az egész film hangulata annyira magával ragad. Továbbra is fenntartom, hogy Stephen Chbosky egy zseni, a Perks pedig az elmúlt jópár év egyik legjelentősebb fiataloknak szóló alkotása, mind papíralapon, mind a filmvásznon. Aki még nem látta, az mindenképp írja fel a bakancslistájára.
@ Pitch Perfect

Elég hosszan próbáltam megmagyarázni a bizonyítványom, azaz hogy miért néztem meg a Pitch Perfectet  idén legalább tízszer, de az is lehet, hogy többször. Most nagyon nem is szeretném túlzásba vinni a dolgokat, ha egy kicsit lejjebb görgettek, mindenre megtaláljátok a választ. A lényeg talán annyi, hogy végre a magyar mozik is rávették magukat, hogy forgalmazzák ezt a tömör vicccsodát, úgyhogy ha eddig ki is hagytátok az éneklős filmek új királynőjét, március végétől itthon is megtekinthetitek a minden bizonnyal a szinkron által erősen csökkentett minőségű verziót.
@ The Breakfast Club
Már hosszú hónapok óta a terveim között volt, hogy végre letöltsem a breakfast club-ot, és megnézzem, mivel sok olyan embertől hallottam jó véleményeket róla, akikkel általában megegyezik a filmes ízlésünk, így természetesen elvárásaim is voltak ezzel kapcsolatban. Maga az alapötlet nagyon tetszett, és minden jel arra mutatott, hogy ez lesz majd életem egyik legjobb filmélménye. A teljes katarzis azért nem jött el, de összességében mégis teljesen magával ragadott és elvarázsolt ez a film. Az utolsó húsz percet azért természetesen egy zsepirengetegben töltöttem, párszor meg is kellett állítanom a jeleneteket, hogy kisírhassam magam rendesen, és tényleg, a breakfast clubnak összességében nagyon fontos mondanivalója van, és ezt át is képes adni. Talán ha nem lettek volna ekkorák az elvárásaim, még egy fokkal jobban tetszett volna, de így is legalább kilencest adnék rá, ha pontoznék.
@ Fight Club
Magasan a Harcosok Klubja nyerte meg nálam a januárt, és gyanítom, hogy az év végi listán is előkelő helyen fog szerepelni majd. Egyrészt sajnálom, hogy eddig kimaradt az életemből ez a film, másrészt viszont valamilyen szinten örülök is neki, hogy csak most láttam, és így tizenhat éves fejjel sokkal érettebben állhattam hozzá a témához, mint két-három évvel ezelőtt, amikor valószínűleg csak azzal lettem volna elfoglalva, hogy a rohadt életbe, Brad Pitt azért iszonyat helyes volt anno. Most viszont tényleg hirtelen életem egyik legmeghatározóbb filmjévé vált a Harcosok klubja. Nem is tudnám pontosan meghatározni miért… Közrejátszik benne Edward Norton fantasztikus hangja és színészi tehetsége, a tudat, hogy Brad Pitt tényleg nem csak egy hollywoodi szépfiú, hanem a rohadt életbe, rohadt jól játszik, valamint a Helena Bonham Cartertől már szinte megszokott, szintén elképesztő játék. Aztán maga a történet, ami szintén hihetetlenül érdekes, a fordulat,amire pontosan akkor döbbensz rá, mint főszereplőnk, ahogy a szálak összefutnak, azok a monológok vagy egy-egy megjegyzések, amiket akár életed mottójaként is felfoghatnál. A Fight Club tényleg valami más, valami olyan, amit eddig még nem láttam, valami, ami egy kicsit engem is megváltoztatott.
@ Nowhere Boy
Nem is értem, hogy a halálban nem hallottam még ezelőtt erről a filmről, de amikor egyik nap szembejött velem a szexisten Aaron Johnson a tumblimom, és megtudtam, hogy miről is szól a Nowhere boy, úgy éreztem, azonnal le kell töltenem. És nem bántam meg. Nem is igazán tudtam, mit várok a filmtől, és felkészítettem magam arra, hogy esetleg nagyon csalódni fogok, mint azt sokszor tettem már, ha ilyen Beatles-szel kapcsolatos újszerű dolgokról volt szó, de nem így történt. Először is érdemes megjegyezni, hogy Aaronnak sikerült kitörnie a tizenéves cukifiú szerepeiből, és örülök, hogy megmutatja, milyen jó színész is igazából. Aztán, olyan hangulatos volt az egész film, tényleg, vissza tudtam képzelni magam a hatvanas évekig, szerettem a karaktereket, úgy, ahogy kitalálták őket, és még ha nem is biztos, hogy minden egyes pontján teljesen hietelesek voltak, én élveztem, és ez a lényeg.
@ Snatch
A Blöff is tipikusan azok közé a filmek közé tartozott nálam, amikről évek óta hall az ember, tudja, kik kapták a főszerepeket, és mekkora kultusz alakult ki körülötte, mégsem tudja rávenni magát, hogy ténylegesen letöltse és megnézze. Bevallom, nálam a Harcosok klubja hozta meg a kedvet ahhoz, hogy egy kicsit jobban beleássam magam a Brad Pitt filmekbe, és így került terítékre a Blöff is. Kétszer kellett megnéznem ahhoz, hogy ténylegesen átlássam, mi történik, elsőre egy kicsit azért zavaros volt a történet. Arra mindenesetre rájöttem, hogy ténylegesen imádom az ilyen több szálon futó, a végére teljesen összegabalyodó történeteket, és a Blöff ezek közül is kiemelkedően jó. Tetszik az a nyersség is, ami végigfut az egész sztorin, a szereplők fantasztikusak, és nem is nagyon tudnék rosszat mondani a filmre, annak ellenére, hogy egy kicsit nekem talán túl fiús volt, de ez valószínűleg egyéni szocprobléma. De azért jujj, még jópárszor meg fogom nézni, mert így visszagondolva tényleg zseniális.
@ Silver Linings Playbook
Igen, még moziba is sikerült eljutnom, hogy megnézzem az idei Oscar egyik esélyesét, a Napos oldalt. A legnagyobb moziba csábító erőt természetesen itt is a színészek jelentették (a végén kiderül, hogy minden színészt szeretek majdnem), mivel amellett, hogy Jennifer Lawrence, akit a kedvenc  színésznőim között tartok számon, is szerepet kapott, érdekelt az is, hogy a Másnaposok Phil-je hogyan boldogul egy ténylegesen komoly szerepben. És minden tiszteletem az övé, mert szerintem abszolút jól hozza azt a megzavarodott karaktert, amit megkíván a film. Ami egyébként történetileg nem egy nagy eresztés, talán egy kicsit többet is vártam tőle, viszont szerintem a mondanivalója nagyon szép, a színészek tényleg jók, és azért rendesen vissza kellett fognom a könnyeimet az utolsó fél órára. Szép volt, jó volt, megérdemli a jelöléseket, és bár hallottam róla negatív véleményeket is, nálam pozitív képként maradt meg a Silver Linings Playbook.
@  Donnie Darko
Na ezt a filmet meg aztán tényleg nem tudom hova tenni, még azt sem döntöttem el, hogy tetszik-e egyáltalán, és ilyen velem nagyon ritkán történik. Bár ha muszáj lenne választanom, akkor inkább tetszett, mint idegesített. De leginkább összezavart és elgondolkodtatott, és ez már jó jel. Szóval szerintem egy hihetetlenül furcsa történet, nem tudom, kinek pattan ki ilyen az agyából. Egyszerre nyomaszt, megijeszt, szórakoztat, érdekel, félelmet ébreszt, ténylegesen elgondolkodtat, azt sem tudod, épp hogyan hat rád. Egyszerre csábít. hogy még egyszer megnézzem, másrészt viszont iszonyodom is tőle. Ami viszont azért pluszban mindenképp elmondható, hogy öcsém, Jake Gyllenhaal is tud játszani. Nem is akárhogy.
@ American History X
A Harcosok klubja nemcsak a Blöffel ajándékozott meg aztán, hanem rávett arra is, hogy megnézzem az Amerikai História X-et, ami így egyből bekerült az „Örök kedvenc filmjeim” listámra. Mert erre a filmre sincsenek szavak. Már maga a történet annyira  megkapó, és annyira különleges, nem egy olyan sztori, amelyikről minden második amcsi film szól, és Edward Norton meg Edward Norton. Annyira arról szólt nekem az Amerikai História X, hogy egy kicsit ráébresszen a valóságra, hogy lehozzon a földre, hogy bazzmeg te hülye állat, hát nem látod, mi lesz a világodból. Igazából legszívesebben mindenkivel megnézetném, és hagynám, hogy végiggondoljon utána mindent, az életét, és a világ sorsát is. A befejezés pedig meglepetésszerűen ért, aminek eredménye egy legalább félórás sírógörcs volt, de ez szerintem tőlem elvárható is. Nagyon nagy hatással volt rám ez a film, megdöbbentett. 

Hiába próbálják velem elhitetni, hogy egy év eszméletlenül hosszú idő, sajnos az utóbbi időben képtelen vagyok ebben hinni, és talán ezért is kezdett el eszméletlen intenzitással foglalkoztatni az, hogy mit kezdjek a jövőmmel. Mindig is szerettem előre eltervezni a dolgaimet, és időben meghozni a fontos döntéseket, még ha általában ezt aztán az utolsó pillanatban valami teljesen új, megdöbbentően jobb és hasznosabb ötlet keresztbe is húzta. Viszont nem számolhatok mindig az ilyen életmentő ötletekkel, és érdemes lenne kitalálnom, hogy jövő ilyenkor milyen egyetemek mely szakait jelöljem majd meg a jelentkezési lapon. Terv az van bőven, és még esélyem is lenne, minden általam szimpatikusnak tartott szakon (hacsak ugye nem fogok ki borzalmas napokat bizonyos tavaszi-nyári időszakban, ahol bizonyítanom kellene, hogy megértem, mint a cseresznye.És ötleteim is vannak, egyre több olyan szak van, amit el tudnék képzelni magamnak. De a döntés nehéz, és nem is valószínű, hogy egyedül meg tudnám hozni. Ezért szeretnék mindenkit megkérni, aki belekezdett ebbe a posztba, hogy formáljon véleményt: Akár személyesen, akár itt kommentben, akár e-mailben vagy twitteren, vagy facebookon, akárhol, csak szükségem lenne jópár visszajelzésre. Tapasztalatokra, ötletekre, megérzésekre, bármire, ami segíthet. 
 pszichológia. 
Most már lassan három éve, hogy a pszichológia az a-tervem, de épp mostanra kezdtem benne totálisan elbizonytalanodni. Pedig minden olyan gyönyörűen indult. Az ötlet azután fogalmazhatódhatott meg bennem, miután elolvastam Daniel Keyes összes megjelent könyvét, valamint Jostein Gaarder írásait, és a kettőt vegyítve, mind a filozófiai, mind a pszichiátriai részt finomítva a pszichológiát kaptam az egyenlet megoldásaként. És mint egy jobbfajta álomban, mindenki találgatott. Még a "nem értem, miért nem a matekkal foglalkozol, ha ennyire jól megy" szüleim, és a legközelebbi barátaim is teljesen beleszerettek az ötletbe, és akkor még nem is akart minden második lány és harmadik fiú ezen a szakon kikötni. Azóta persze a dolgok rengeteget változtak. Először is ugye leesett a tantusz, hogy tényleg, szinte mindenki ide szeretne menni, és ez bántotta a kis lelkemet, de túltettem rajta. Másrészről viszont annyira beleélte magát MINDENKI a történetbe, hogy lassan úgy érzem, a környezetem lenne megsértve, ha nem pszichológusnak mennék, ami meg ugye már megint az, hogy nyomás alá helyeznek, amit nem tudok elviselni. Harmadszor pedig, meguntam minden egyes alkalommal elmagyarázni, hogy nem, én nem az a pszichológus szeretnék lenni, aki a fehér köpenyben a kanapén fekvő beteg vallomását jegyzeteli, hanem a sportpszichológia, a kriminálpszichológia érdekel, vagy az a történet, ahol kutatásokat, felméréseket végzek, és kikövetkeztetek valami nagyon fontos dolgot. És, hogy még bonyolultabb legyen a dolog, azt sem tudom, melyik egyetemet választhatnám. Nagyon csábítana külföld is, de tartok is tőle. Ha viszont itthon maradok, akkor sem csak az ELTE az egyetlen alternatíva, mint arra többen is rávilágítottak már. 
 skandinavisztika
ha egyedül a szívemre hallgatnék, akkor természetesen az ELTE skandinavisztikáján  kötnék ki. Mármint komolyan... azt a szakot kb. nekem találták ki, azt tanulhatnám, ami a legjobban érdekel és amit a legjobban szeretek, de, mint arra szíveskedik mindenki felhívni a figyelmemet, nem nagyon tudnék a diplomámmal mit kezdeni. Illetve megfontolandó az is, hogy ha nagyon szeretném, bármelyik más választott szak mellett elkezdhetnék valahol norvégul tanulni, és akkor mégis lenne más szakma is a kezemben. Ha a szüleimet kérdezitek, ők például azt mondanák, hogy szerintük nem kellene az eszemet és a tehetségemet erre elpazarolni. Én nem tudok semmilyen észről vagy tehetségről, őket kell kérdezni, mire gondoltak. Mindenesetre a skandinavisztika azért titkos favoritom. 
 nemzetközi tanulmányok, nemzetközi gazdaság
Kicsit kilóg itt a körből, de legalább így lenne egy kicsi esélyem, hogy valamilyen szinten kapcsolatban maradjak a matekkal. Igen, az élet viszonylag nehéz, ha a kedvenc tantárgyaid, mint olyanok, az irodalom és a matek, valamint a nyelvek. De választani tudni kell. Szóval tulajdonképpen, ezzel a két szakkal is az a problémám, hogy nem igazán tudom, mihez kezdhetnék mondjuk friss diplomásként, nem mellesleg pedig még a pszichológiánál is magasabb a ponthatára, tehát ha nem ezt jelölöm meg elsőként, tulajdonképpen meg sem kell jelölnöm. Mindegy, alternativaként már régóta itt motoszkál a fejemben. 
 politológia
Igen, tudom, nehéz engem elképzelni mondjuk az új oktatásügyi miniszternek, vagy valami ilyesminek, de esküszöm lenne kedvem ehhez is, bár nem sok. Nagyon sok rizikó van ebben, elég meredek ötlet, és nem is tudom, miért jutott eszembe, de néhány őrültebb álmomban el tudnám viselni a politikus létet. 
 tanár, pedagógus
Ez is tipikusan csak álmaimban jött elő nagyon sokáig, amíg meg nem tudtam, mennyire fantasztikus életpályamodell vár a tanárokra például Németországban, és egyből megnőtt a kedvem ahhoz, hogy tanár legyen. Nevetséges, amit itthon a tanárainkkal csinálnak, és ha csak itt lenne lehetőségem, lemondanék a tanárságról. Viszont tudom, hogy később imádnék fiatalokkal foglalkozni, megérteni az ő világukat, belelátni egy kicsit az ő dolgaikba, meg különben is, a katedra másik oldaláról szemlélni a világot. Legszívesebben gimiben tanítanék, talán nyelveket, vagy irodalmakat, és tuti, hogy nagyon boldog életem lehetne. 
 kommunikáció és médiatudomány
Jó, igen, ennek a szaknak már a neve is annyira csábító és hívogató, nem lehet neki ellenállni, és annyira sajnálom, hogy ennyire felkapott lett mostanában, mert tuti, hogy itt is fantasztikusan érezném magam, és talán még az sem érdekelne, hogy fogalmam sincs, mihez kezdhetnék az egyetem után. 
És az álmok, amik soha nem fognak megvalósulni, de talán majd egy másik életben
 Nyitni egy cukrászdát és tejturmixbárt, és fantasztikus dolgokat kreálni
 Elmenni lakberendezőnek
 Vagy építészmérnöknek. Ha tudnék ugye normálisan rajzolni.
 filmrendező. Csak azért, hogy zenéket választhassak
 író, újságíró. Bár ez még valamilyen véletlen folytán összejöhet. 
Hirtelen ennyit sikerült összegyűjtenem. Én komolyan szeretnélek megkérni titeket, hogy segítsetek, mert minden egyes apró vélemény lendíthet egyet a saját hozzáállásomon is.